Eddig az oldalszámig juss el, mielőtt feladnál egy könyvet – Írókat, irodalmárokat kérdeztünk, ők pedig frappáns válaszokat adtak

–

Egészen pontosan ez volt a körkérdés

„Amikor elkezdünk olvasni egy könyvet, nem megy mindig könnyen a ráhangolódás. Előfordulhat, hogy – legalábbis eleinte – kicsit unjuk a szöveget, idegesít minket, nem tetszik nekünk, furcsa a stílusa, kevésbé értünk benne dolgokat, nehezen tudunk belépni a világába.

Ha rögtön feladjuk, talán lemaradunk valami fontosról. Kitartani viszont időpocsékolásnak tűnhet.

Mit javasol(sz), hányadik oldalig érdemes eljutni, hogy jó döntést hozhassunk a folytatásról?” 

A reakciók hasznosak és szórakoztatók

Igyekeztem a hazai irodalmi élet sokféle szereplőjét megszólaltatni, hogy minél több nézőpont érvényesülhessen a téma kapcsán. Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy ennyien megosztották velem a véleményüket. Ezek elemzésére nem vállalkozom, mindenkire rábízom: vonja le a tanulságokat, és vigye el belőlük azt a szempontot, ötletet, tippet, amire most épp szüksége van. Én az összes válaszban találtam izgalmas és elgondolkodtató dolgokat, pláne így, közösen szerepeltetve, egymással óhatatlanul is összevetve őket. Szabad nem ától cettig olvasni az idézeteket, csak lazán, élvezettel. Jó játék lesz! 

Spiró György: Tehetséges szerzőről nem mondok le végleg
(Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész, műfordító. Legutóbb esszékötete jelent meg Mikor szabad ölni? címmel.) 

„Általában az első oldalon eldől, írástudó-e a szerző, vagy sem. Ha ismeretlen szerző művének első oldala rossz, eldobom. Ha jó szerző írta a rossz első oldalt, beleolvasok a közepe táján is, hátha mégis.

Tehetséges szerzőről nem mondok le végleg, nincs olyan, hogy »kicsúszik« egy nagy mű.

A tehetséges ember évtizedek kudarcai után is bármikor írhat ismét nagyszerűt.”

Szabados Ágnes: Száz oldalt adok egy könyvnek
(Újságíró, híradós, műsorvezető, olvasásnépszerűsítő, a Libertine Kiadó vezetője)

„Az én elvem, hogy száz oldalt adok egy könyvnek – ha addig nem fog meg, leteszem vagy félreteszem. Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy élvezet nélkül olvassunk. Persze különbséget kell tenni aközött, hogy azért nem élvezzük az olvasást, mert, mondjuk, szorongató a téma, vagy azért, mert nincs elég jól megírva a könyv saját szubjektív mércénk szerint. Köszönhetően a hamarosan ötéves Nincs időm olvasni kihívás(om)nak és a közel negyvenezer fős közösségemnek, én nagyon színes és széles palettán olvasok, de továbbra is tartom, hogy ha nem rajongok valami miatt az adott olvasmányért, akkor félreteszem és választok mást. Persze száz oldalt tényleg érdemes adni egy szövegnek az én világomban, az én szabályaim szerint. Épp erre épült annak idején a podcastom címe is: Lapozz a 99-re!”

Károlyi Csaba: Világirodalmat boldogan olvasok, mert arról nem szoktam írni
(Kritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő helyettese.)

 „Ez valóban dilemma. »Profi« olvasó számára kicsit másként, mint boldog »nem profi« olvasó számára. A profi (szerkesztő, tanár, kritikus stb.) kicsit másképpen olvas. Én például világirodalmat boldogan olvasok, mert arról nem szoktam írni. A kortárs magyar irodalomról írok kritikákat, azt célirányosan olvasom. Sok könyvet elolvasok a negyvenedik–ötvenedik oldalig, és ha érdekes, tovább, ha nem, akkor félbehagyom. De ha muszáj róla beszélni az ÉS-kvartettben, akkor nincs mese, végig kell olvasni. Viszont, ha a kritikus kényszerből olvas, akkor könnyen megharagszik a könyvre.”

Mesterházi Mónika: Verseskötettel érdemes megvárni a jó pillanatot
(Műfordító, esszéista, József Attila-díjas költő. Idén áprilisban jelent meg az ötödik kötete Nem félek címmel.) 

„Ha unok egy könyvet, velem van baj, a könyvvel, az időponttal? Ha rossz a szöveg, például rossz fordítás, vagy valamiért idegesít, akkor hamar abba szabad hagyni. Sznobériából sem érdemes erőltetni, ha nagyon lepattanok róla. Legfeljebb annyira, hogy meg tudjam mondani, mi bajom vele. Akár csak a magam számára. De aki könyvekkel dolgozik, azzal inkább az fordul elő, hogy egyszerre többet kellene elolvasnia, és ilyenkor akár több is ott lapul az ágya mellett vagy az asztalán, amiket szeretne egyszer végre folytatni. Ez a cundoku, a könyvek felhalmozásának művészete. Verseskötettel érdemes megvárni a jó pillanatot, amikor akár az egészet, vagy nagyobb tömböket figyelmesen el tudok belőle olvasni.”

Jakobovits Kitti: Mélyebb ellenállás is lehet a háttérben
(Pszichológus, irodalomterapeuta.)

„Mivel nagyon sok a könyv és nagyon sok az ember, természetes, hogy nem fog minden párosítás passzolni.

Ha viszont szeretnénk gyakorolni az önreflektív olvasást, akkor mindig érdemes megpróbálni választ találni arra, miért tettük le a könyvet, hogyan kezdtük magunkat érezni tőle, miért nem folytatjuk.

Előfordulhat, hogy egyszerűen csak nem izgat a történet, nem húz be a szöveg, de néha lehet mélyebb ellenállás is a háttérben. Úgy gondolom, ez az egész oldalszámtól független, és terápiás helyzetben nyilvánvalóan nem lennék ilyen »engedékeny«, de magányos olvasás során akár még védőfunkciója is lehet annak, ha esetleg »lemaradunk« valamiről.”

Gács Anna: A mi erőfeszítésünk is kell, hogy feltáruljon egy új világ
(Egyetemi docens, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója. Legutóbbi esszékötetének címe: A vágy, hogy meghatódjunk.)

„Én megkülönböztetném azt, hogy egy könyv furcsa, idegen, vagy nem érdekel. Ha, mondjuk, harminc oldal után semmit nem találunk egy könyvben, ami minket érdekel, nem tudom, mi vehetne rá, hogy tovább olvassuk. De ha arról van szó, hogy érdekes, izgalmas, csak nehéz, idegen vagy akár idegesítő, akkor szerintem érdemes tovább olvasni. A fontos művek sokszor olyan nyelvet teremtenek, amit eleinte nem tudunk semmihez sem viszonyítani, csak az idegenségét, a nehézségét érezzük, és sok tucat vagy akár több száz oldalba is beletelhet, míg megtanuljuk őket olvasni. Ilyenkor érdemes erőfeszítést tenni, hiszen a saját munkánk, tanulási folyamatunk is kell hozzá, hogy feltáruljon egy új világ.”

Czakó Zsófia: Vannak a pihenőkönyvek és a várakozók
(Író, 2019-ben jelent meg első kötete Nagypénteken nem illik kertészkedni címmel.)

„Viszonylag nehezen teszek le könyvet. Szeretek bizalmat adni, illetve nem szeretnék soha úgy véleményt alkotni, hogy a könyvet nem olvastam végig, a filmet nem néztem meg. Lehetnek egy könyvben jó részek attól még, hogy a kezdés nem erős. Most, hogy belegondolok, ott van az ágyam mellett a Sztálin könyv, amit tavaly kezdtem, és amit csak lassan adagolva tudok olvasni, megtörve más-más könyvekkel. Ott van még egy Benedek Elek mesekönyv is, amiből szintén egy-két fejezetet olvasok, mialatt elkezdek és csendben befejezek néhány másik könyvet. Ezekre nem tekintek »letett« könyvként. Ezek a pihenőkönyvek, amiket lassan olvasok. Ha most még mélyebben belegondolok, ezekből sok van. Néha leemelek a polcról egy kötetet és belelapozok. Ha tetszik, félreteszem, és úgy képzelem, majd valamikor sorra kerül. Ezek szintén nem »letett« könyvek, ezek a »várakozók«.” 

Gerlóczy Márton: Ki állítja a könyvről, hogy jó? 
(Író, újságíró, publicista. Nemrég jelent meg Fikció című regénysorozatának első része, A katlan.)

„Ahogy az olvasásról, úgy az olvasóról sem tudok általánosságban nyilatkozni. Művek vannak, olvasók vannak. Fordítsuk meg a kérdést. Van egy jó könyv. (Ki állítja, hogy jó? Néhány olvasó, értő olvasók. Róluk ki állítja, hogy értő olvasók? Ők maguk?) Aztán jönnek az unalmas, az idegesítő, a furcsa stílusú, a csekély értelmű és korlátolt olvasók, és megkezdik küzdelmüket a szöveggel. Amikor feladják, utánanéznek, kik állították erről a könyvről, hogy jó könyv, csupa unalmas, idegesítő, furcsa stílusú, csekély értelmű és korlátolt olvasó.

Az unalmasat hamar feladom, ha közben idegesítő is. Ha csak idegesít, tovább bírom. Ha nem értem, megpróbálom végigolvasni, feltéve, ha nem idegesít nagyon a stílusa.

Lehet-e valami unalmas, amit nem értek? Izgalmas kérdés, de idegesítő.”  

Benedek Ágota: A „kettes szabály”, ami nem jó ide
(Író, forgatókönyvíró. A Rumbarumbamm: ez egy kibaszott karanténnapló című könyv szerzője.)

„Azt tanultam, hogy van egy bizonyos »kettes szabály« a férfiak körében, hogy kettőnél többször nem ildomos hancúrozni a nővel, akivel nem szeretnék szorosabbra fűzni a szálakat, mert két éjszaka még számonkérhetetlenül szexi és felelőtlenül forró, a harmadik viszont kód lehet a komolyabb elköteleződésre. Na… ez most nem jó ide. Simán előfordulhat, hogy a harmadik vagy kilencedik körben kapcsolódunk rá a szövegre, és az is lehet, hogy utólag tudjuk értékelni a nehézségét, ha engedtük, hogy magába szippantson. De. Ha azután sem megy, és most következik az univerzális bölcsesség, elmúlt dél, tehát mondhatom, hogy klisé: minek erőltetni?” 

Seres Lili Hanna: Szabad félbehagyni és egyszerre többet olvasni
(Író, költő, szerkesztő, az ELTE-BTK doktori hallgatója. 2019-ben jelent meg első verseskötete, a Várunk.) 

„Nemrég két felszabadító felfedezést tettem (tudtam ezekről, de ódzkodtam meglépni): szabad félbehagyni és szabad egyszerre több könyvet olvasni. A kettő össze is kötődhet: oldalszámok saccolása helyett én azt tudnám javasolni, hogy ha nem vagy ráhangolódva a szövegre, amit elkezdtél, tedd félre, tudd, hogy ez csak ideiglenes szünet, és fogj egy másik könyvet. Párhuzamosan olvasva könnyebb elköteleződni a nehezebb könyv mellett is. Jó nem feladni, jó átlépni a holtpontot, örökös rágódás esetén viszont nem erőltetném. Többször fordult elő velem, hogy az először letett könyv később emlékezetes olvasásélménnyé vált (például Toni Morrison: Dzsessz vagy Konrád György: A látogató). Önnyomasztás helyett legyünk tudatában a második esély fogalmának, és keressünk valamit, amihez most épp könnyebben tudunk kapcsolódni.”

Szaniszló Judit: Néha kifejezetten hálátlan olvasó vagyok
(Petri-díjas író, legutóbb regénye jelent meg Leli élete címmel.)

„Nagy belekezdő vagyok, általában nyolc–tíz egyszerre elkezdett könyvvel. Nincs minden könyvre alkalmazható oldalszámom, ameddig mindenképpen el kell jutnom, hogy aztán döntsek: folytatom-e vagy abbahagyom. Volt már olyan, hogy tíz oldal után tettem le, és volt olyan is, hogy kétszáznegyven után.

Viszont megengedő vagyok minden könyvvel: sosem úgy tekintek a félbehagyottakra, mint amelyeket nem fogok soha befejezni, hanem inkább úgy, mint amelyeket átmenetileg felfüggesztek.

Fedje jótékony homály, mennyire átmenetiek ezek a felfüggesztések. Még abban sem vagyok biztos – Örkénnyel ellentétben –, hogy ilyenkor nem az olvasóban van a hiba. Szerintem néha kifejezetten hálátlan és igazságtalan olvasó vagyok.” 

Szegő János: Keressünk kapaszkodókat!
(A Magvető Kiadó szerkesztője.)

„Ha eleinte unjuk a szöveget vagy a stílusa nem tetszik, keressünk kapaszkodókat, amiket mégis izgalmasnak találunk vagy részleteket, ami nekünk fontos lehet. Lehet egy talányos mellékszereplő vagy narrációs rejtély, minket foglalkoztató gondolat, vagy akár egy banális motívum is. (Például nekem plusz ötven oldal bizalom, ha van a történetben vasút, futás, Lisszabon.) Aztán néhány tucat oldal után már meg tudjuk állapítani, mit ununk vagy mi zavar: a stílus, a nyelv, a történet, a szemlélet, satöbbi. Ekkor már érdemes a megérzéseinkre hagyatkozni: letenni a könyvet vagy átfutni. Utóbbit persze nem tanácsolom, de hozhatja így is az élet. Ha nehezen értjük, érdemes akár kis jegyzeteket is készíteni: idővonal, családfa, térkép; és ezek segítségével folytatni a mászást, de ha nagyon nem élvezzük – és ez feszélyez is minket, akkor hagyjuk abba. Aztán később ugyanazt a könyvet egészen másképpen olvashatjuk, mintha nem is az a könyv lenne, merthogy »összeváltoztunk«, ezért – ha lehetséges – jobb elnapolni és később adni neki és magunknak is még egy esélyt, de ez már egy másik körkérdés lesz.”

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/José Antonio Luque Olmedo