–

Nekem a Black Mirror (Fekete tükör) című sorozat az all time favourite a műfajban, azon belül is a Be Right Back (Rögtön jövök) című epizód: a történet szerint Martha szerelme, Ash életét veszti egy autóbalesetben, és annak érdekében, hogy a nő tompítsa a fájdalmát, igénybe veszi egy titokzatos vállalat szolgáltatását, amely képes egy-egy elhunyt ember korábbi közösségi médiában folytatott tevékenységei alapján rekonstruálni annak személyiségét. Martha eleinte csak cseten és telefonon tartja a kapcsolatot a hasonmással, majd a cég felajánlja új kísérleti lehetőségét: a mesterségesen előállított jellemet egy testbe installálják, amely pontosan úgy néz ki, mint Ash. Ez az epizód azt a morális dilemmát vizsgálja, hogy vajon a mesterséges intelligencia képes-e pótolni az emberi tényezőt, és milyen kapcsolatban állnak az érzelmek a technikával. Sokan azért nem szeretik a Black Mirrort, mert túlságosan sötét és lehangoló, nekem viszont éppen azért tetszik, mert nagyon is életszerű. A sorozatban bemutatott szcenáriók bármikor megtörténhetnek – ha éppen meg nem történnek épp most. Januárban a Telex számolt be arról, hogy

a Microsoft elhunytakat imitáló chatrobot kifejlesztésére nyújtott be szabadalmat.

Ahogy írják, a cég az elhunyt személyes adatait felhasználva akár 2D-s vagy 3D-s modell létrehozására is képes lenne. A mesterséges intelligencia programja fotókra, hangadatokra, a közösségi médiában megtalálható bejegyzésekre és az elküldött üzenetekre támaszkodva alkotná meg a perszónát, ami ezután hangban és/vagy üzenetváltással is képes lenne imitálni az elhunytat. Ijesztő, mi?

Csepelyi Adri a Squid Game történetéhez hasonló sorozatot jelölt meg a kedvenceként, a világsikerű Az éhezők viadalát:

„Jennifer Lawrence miatt kattantam rá annak idején az Éhezők viadalára, aztán annyira rajta is maradtam, hogy ha jól emlékszem, kétszer olvastam angolul, egyszer magyarul a könyvsorozatot, a filmeket meg vagy négyszer láttam (és persze a trilógia előzménytörténetét is azonnal elolvastam a megjelenéskor).

Az Éhezők viadala sajnos túlságosan is valószerű, azt hiszem, emiatt ez a kedvencem, még ha tudom is, hogy sok tekintetben semmi formabontó vagy újszerű nincs benne.

A könyvek és a filmek szerintem egész jól kiegészítik egymást: előbbiekből például megértettem, Katniss mit eszik Peeta karakterén (a könyvben sokkal árnyaltabb és kevésbé elesett), míg a filmek látványvilága parádés, és a szereposztás is telitalálat (Haymitch ❤️), közben pedig nem lúgozták ki a mondanivalót sem.”

Kégl Ági szintén tud kapcsolódni a Squid Game-hez, az ő választása egy dél-koreai nagyjátékfilmre, a Snowpiercer – Túlélők viadalára, majd annak amerikai sorozatfeldolgozására esett.

A történet szerint a Föld ismét a jégkorszakba ért. Az utolsó túlélők egy vonatra szállnak, vagy kapaszkodnak fel, ami körbe-körbe járja a világot.

„A vonat kasztokra oszlik: az elején a gazdagok, kiváltságosok, a hátuljában a »másodrendű« utasok, akik jegy nélkül, egymáson átgázolva jutottak fel a túlélést jelentő járműre, de szolgasorban töltik az életüket. A vonat önfenntartó, minden megterem rajta, ami szükséges. A kiváltságosok igazi luxusban élnek, egészen addig, míg ki nem tör a lázadás, és az elnyomottak megpróbálják átvenni a vonat felett az irányítást. Nagyon érdekes gondolatfelvetés. A sorozat számomra sokkal emészthetőbb volt, mint az eredeti film.”

Milanovich Dominak hála könyvet is kapunk a témában.

„Gimiskoromban hallottam először a Fahrenheit 451 című regényről. Az 1953-as sci-fi (aminek Ray Bradbury a szerzője) egy olyan Amerikában játszódik, ahol elégetik a könyveket, betiltják az olvasást, csak tévéből, bugyutára vett képregényekből lehet tájékozódni. És akkor megjelennek lázadók, akik fejből megtanulnak könyveket, és mindennap ismételgetik a szöveget, hogy meg tudják menteni a műveket az utókornak. Ez engem annyira elbűvölt kamaszként, hogy azóta is sokszor eszembe jut.

Az elmúlt időszakban meg különösen, amikor könyvdarálásról beszélünk,

meg arról, hogy akkor majd hol, milyen polcokon, milyen fóliákba bugyolálva lehet árusítani bizonyos műveket.”

Pásztory Dóri a Years and years, azaz az Évek alatt című brit sorozatot ajánlja a témában.

A Manchesterben élő Lyons család élete 2019 egy kulcsfontosságú éjszakáján megváltozik, a történet felgyorsul, és megmutatja, mi történik velük a jövőben, a következő tizenöt évben. Minden bekövetkezett, amitől féltünk és reméltük.

„Az Egyesült Királyságban élve – ahol sorozat szereplőinek élete is zajlik – még megrázóbb volt nézni a lehetséges forgatókönyveket a jövő alakulására. Lassan összeszedem magam, hogy újranézzem, mert a forgatás óta már eltelt pár év, és érdekes lenne megnézni, mi hogyan alakult, mit vizionizáltak jól, és mit dramatizáltak túl. Plusz Emma Thompson fantasztikus benne.”

Nyáry Luca egy sorozatot, az Altered Carbont, azaz a Valós halált javasolja a témában:

„Egy olyan világban játszódik, ahol az emberek képesek áthelyezni a tudatukat egy új testbe. A sorozatot leginkább a neo-noir műfajába sorolnám, de a drámai részeket is nagyon jól hozza. Nekem alapból szimpatikus az a gondolkodásmód, hogy nem a testünk vagyunk, hanem attól függetlenül létezünk, és

izgalmasnak találom a kérdést, hogy ugyanaz az ember lennél-e, ha nem ebben a formában kéne létezned.”

Szentesi Évinek a Hétköznapi pár című film jut eszébe, amelyben Eva Green és Ewan McGregor játssza a főszerepet.

„Bár ez a film 2011-es, szinte rémisztő ma újranézni, hiszen arról szól, hogy az emberek egy világjárványban szép sorban elveszítik az érzékszerveik funkcióját. Csodálatos, mélyre hatoló, velős anyag. Sokkal többrétegű, mint egy sima utópia.”

Gyárfás Dorka filmet ajánl:

„Alfonso Cuarón Az ember gyermeke című filmje ugrik be nekem mindig, amikor a jövőre gondolok, vagy akkor, amikor kitör a menekültválság, amikor betör a Covid, amikor Nagy-Britanniában órákig kell sorban állni a benzinért, szóval szinte mindig, amikor a világméretű válság már kézzelfoghatóvá válik. Ebben a filmben – amelynek Clive Owen a főszereplője –

a nyugati világ már egy hatalmas káosz, ahol farkastörvények uralkodnak, de a fehér, európai »őslakosok« még mindig jobb státuszban vannak, mint a színes bőrű menekültek, akiket kerítésekkel, elzárással, állati sorban tartással próbálnak távol tartani az erőforrásoktól.

Viszont A szolgálólány meséjéhez hasonlóan már ebben a filmben sem pusztán a túlélés, hanem a fajfenntartás a tét, és itt már mindenki meddő, kivéve egy színes bőrű menekültet, akit biztonságba kell helyezni, mert terhes. A film második fele (ami az ő megmentéséről szól) nekem már kicsit unalmas, mert átmegy akciófilmbe, de az első egy óra, ahogyan lefesti ezt a rideg és kegyetlen világot, amiben a ma ismert civilizációnk már csak nyomaiban fedezhető fel, annyira hiteles és hátborzongató, hogy én mindig ilyennek képzelem el a közeljövőnket.”

Nektek melyik a kedvenc disztópikus világot bemutató alkotásotok?

Krajnyik Cintia