Akit már soha nem lehet elhallgattatni – A szakadár emléket állít a mártírrá vált szaúdi újságírónak

–

A szakadár legalább olyan izgalmas és lebilincselő, mint egy nagyjátékfilm: több szálon görgeti a cselekményt, és úgy építkezik, mint a legjobb bűnügyi filmek. A török hatóságok rávilágítanak a Jamal Khashoggi gyilkossági ügyének részleteire, miközben kollégái, barátai és volt menyasszonya révén megismerjük magát az embert, valamint a világban betöltött helyét és szerepét.

„A szakadár” tehát egy gyilkosság, egy szerelem és az ellenállás története, miközben közelképet fest a Közel-Keletről is.

Az igazság őrzője

Jamal Khashoggi 1958-ban született az iszlám második legszentebb városában, Medinában. Nagyapja, Muhammad Khashoggi bár török származású volt, Szaúd-Arábia megalapítójának, Abdulaziz al Szaúd királynak a személyes orvosa lett. A Khashoggi-család valahogy mindig a figyelem középpontjába került. Jamal egyik nagybátyja, Adnan, Ronald Reagan amerikai elnök fegyvereladási botránya kapcsán vált hírhedtté (Irán-Contra-ügy), míg unokatestvérét, Dodi al-Fajed filmproducert a Diana hercegnőhöz fűződő gyengéd szálak révén kapta szárnyára a hírnév, majd érte utol a halál a párizsi Pont de l'Alma alagútban. Jamal, miután az Egyesült Államokban szerzett diplomát, a médiában vetette meg a lábát, bejárva az újságírás szamárlétráját. Három évtized alatt a szaúdi média arcává vált, a gépezet szorgalmas fogaskerekévé, aki bejáratos volt az uralkodói elit köreibe. Kegyvesztettségéhez jóval kevesebb idő kellett.

A dokumentumfilm az „arab tavasz” (a 2011-ben az arab államokban fellángoló kormányellenes tüntetéssorozat) kapcsán említi először Khashoggi reformista elveit, pedig azok jóval korábban, már 2003-ban bajba sodorták az újságírót, amikor a neves szaúdi napilap, az Al Watan frissen kinevezett főszerkesztőjeként kritizálni merészelte a kormányzatot. Ehhez tudni kell, hogy Szaúd-Arábiában bűn, ha az embernek véleménye van. Az is igaz, hogy „ha a királyi családot nem hozod szóba, akkor tulajdonképpen nem politizálsz.” Így nem csoda, hogy Khashoggi örömmel üdvözölte az egyiptomi forradalom magasba csapó lángjait. Az emberek magukhoz ragadták a hatalmat, hallatták a hangjukat, választásokat tartottak. Új szelek fújtak. Mindaddig, amíg a számum sivatagi pora homokba és vérbe nem fojtotta az egészet.

Az elcsüggedő Khashogginak meggyőződésévé vált, hogy az „arab tavasz” elleni machinációk mögött valójában Szaúd-Arábia áll. Nyíltan elítélte az egyiptomi ellenforradalmat, amivel nem igazán szerzett jó pontokat a szaúdi rezsimnél.

A Legyek Ura

Szaúd-Arábia birtokolja a világ olajkészletének közel felét. Ez pedig megkerülhetetlen gazdasági és politikai tényezővé teszi nemcsak a Közel-Keleten, hanem az egész világon. Államformája abszolút monarchia, amelynek az élén a Szaúd-család áll, a hatalom pedig férfiágon öröklődik. Nincs alkotmánya, nincs választott kormánya, a király a vallási vezetőkkel és a családtagokból álló minisztertanáccsal konzultálva gyakorolja a hatalmat. Az ország élén jelenleg Szalman ibn Abd al-Aziz Ál Szaúd áll, de jelentős befolyással bír a fia, Mohammed bin Salman (vagy ahogy a köznyelv a nevének rövidítése alapján hívja: MBS) koronaherceg, aki látszólag az előremutató reformtörekvések híve, azonban azokat éppolyan diktatórikus és elnyomó módon kezeli, akárcsak elődei minden mást az elmúlt évtizedekben. „A Közel-Kelet az új Európa”, vallja a koronaherceg, és merész gazdasági látomását az ellenvélemények elfojtásával igyekszik bebiztosítani.

Egy olyan országban, ahol a nyilvános beszédnek nincs múltja, jelene sincs. Épp ezért a közösségi média virtuális platformjai új értelmet kapnak.

Szólásszabadság helyett Twitter van. Egészen elképesztő adat: az ország 80 százaléka twitterezik! A véleménynyilvánítás digitális formáját azonban a rezsim megpróbálja kontrollálni. Ennek egyik eszköze, hogy az internetszolgáltatók állami kézben vannak. 

A másik a „trollok” vagy „legyek” alkalmazása, azaz olyan kamufelhasználók ezrei, akiknek egyetlen feladata, hogy a témába vágó eszmecseréket ellehetetlenítsék. A dokumentumfilmben felvázolt módszer alapján megdöbbentően hatékony módja ez a közvélemény virtuális befolyásolásának. Az ultramodern felhőkarcolók árnyékában rajzó „legyeket” pedig nem más hívta életre, mint az ujját a Nyugat verőerén tartó koronaherceg.

A disszidens

Khashoggi kritikussá váló hangja egyre jobban bántotta a rezsim fülét. 2014-ben saját tévécsatornát alapított, amelyet a propagandával szemben objektívnek, hitelesnek és semlegesnek álmodott meg. Az abszolút monarchiákban azonban más hangnak helye nincs. Ez az államforma szigorúan egyszólamú. A csatorna mindössze egy napnyi adásidőt élt meg. Amikor Khashoggi síita szakadárokat hívott meg a műsorába, a hatalom közbeszólt. Ugyanez volt a helyzet az újságíró Twitter-fiókjával is, amely követőszámát tekintve a legnépszerűbbé tette Szaúd-Arábiában. Bejegyzéseivel azonban kihúzta a gyufát, és a rezsim a billentyűzeten zongorázó ujjaira koppintott: nincs több vélemény!

Khashoggi száját befoghatták, de a szemét és a fülét nem: 2017-ben – a családját hátrahagyva – fájó szívvel hagyta el a hazáját.

Az újságíró az Egyesült Államokban telepedett le, és a Washington Postnál kapott rovatot. Megpróbálták itt is ellehetetleníteni – többek közt az Oszama bin Ladennel való kapcsolatára hivatkozva –, de nem sikerült elhallgattatniuk. Viszont végtelenül magányos volt, amelyből a kiutat az arab szakadár aktivisták csoportja és egy későn jött szerelem ígérete jelentette számára.

Hatice Cengiz török akadémikussal Isztambulban találtak egymásra egy interjú közben.

„Az, hogy megismertem Jamalt, egyben azt is jelentette, hogy elveszítem” – mondja a filmben szomorú bölcsességgel a török írónő.

Khashoggi újra boldognak érezhette magát: Cengizzel kötendő házassága és Omar Abdulazizzal való kapcsolata új értelmet adott az életének.

Mit tudsz a méhekről?

Abdulaziz személye a kulcs Khashoggi halálához: már csak azért is, mert kísértetiesen hasonló módon próbálták meg őt is a konzulátusra csalni, még az újságíró meggyilkolása előtt. A disszidens aktivista Kanadában él száműzetésben. Évekkel ezelőtt hagyta el a hazáját, és kért politikai menedékjogot Kanadától.

Egy dolog van, ami a királyi családról alkotott véleménynél is rosszabb Szaúd-Arábiában: ha „mások is meghallgatják, ráadásul nagyon sokan, akkor a vélemény bűncselekmény.”

Abdulaziz, bár fizikailag távol van hazájától, lélekben sosem hagyta azt el. A közösségi médiában együtt él honfitársaival a Twitteren, a Facebookon, az Instagramon és minden egyéb elérhető virtuális felületen. Szorgalmas méhekként döngicsélnek szakadár aktivista cimboráival, saját fegyverét fordítva a „Legyek Ura” ellen.

Dávid és Góliát jellegű küzdelem ez, hiszen „a szaúdiak a legjobb hacker-technológiával rendelkeznek”, ami pénzért ma megvehető. Nem meglepő, hogy a Jeff Bezos megfigyelése kapcsán kirobbant Pegazus-botrányban is benne volt a kezük.

Abdulaziz elmondja, hogy miért kellett meghalnia Jamal Khashogginak. Fogel dokumentumfilmje pedig azt is, hogy hogyan. A sokkoló brutalitástól pedig ökölbe szorulnak még a lábujjaink is.

Khashoggi igazán nem akart sokat: kiállt az egyenlő jogokért és a szólásszabadságért. Hitte, hogy ez a kettő a Közel-Keletet új alapokra helyezné, és népei kilábalhatnának az őket visszatartó homokból. Ezért – nincs mit szépíteni rajta – kivégezték, de elhallgattatni még így sem tudták. Szelleme, az ellenállással egyetemben, itt marad örökre. Megalkuvásoktól mentesen őrzi az igazságot.                                                                                   

                                                                                                               Bányász Attila

Kiemelt kép: Getty Images/ Yasin Ozturk/Anadolu Agency