A nyakigláb kamasz

Édesapja, Sylvester Laflin „Pat” Weaver Jr. tévés producer volt, aki 1952-ben megálmodta a mai talkshow-műsorok elődjét, az amerikai NBC tévécsatorna Today Show-ját. Édesanyja, Elizabeth Inglis brit színésznő, aki azonban házasságkötése után visszavonult a színpadról.

Weaver eredetileg Susan Alexandra, tizenkét éves korában változtatta nevét Sigourney-ra. A nagy Gatsby egyik mellékszereplője ihlette erre, mert nem szerette, ha Sue-nak vagy Suzie-nak becézik.

„Úgy éreztem, hosszabb névre van szükségem, mert magas vagyok. És mi történt? Senki nem hív Signek vagy Siggynek”. (Szülei egy ideig óvatosan csak „S”-nek hívták, gondolván, talán csak múló szeszély lesz a névváltoztatás).

Akkoriban finoman szólva nem tűnt valószínűnek, hogy valaha is híres színésznő válik belőle. A már akkor száznyolcvan centi magas, esetlen, nyakigláb, könyvmoly kamaszlányt emlékei szerint magassága miatt az emberek sokkal idősebbnek hitték, és elvárták tőle, hogy érett legyen – „ami még azóta sem történt meg teljesen!” Ehelyett „másságát” és remek humorát kihasználva ő lett az osztály, sőt az évfolyam bohóca.

Nem túl biztató kezdetek

A tinédzser Sigourney eredetileg újságírói pályára készült, angol szakon végzett a Stanford Egyetemen. Az egyetem dráma tanszékét ugyan messzire elkerülte, mert szerinte az ottani produkciók túlságosan „áporodottak és biztosra menők” voltak, ugyanakkor a „Palo Alto Company” színjátszócsoport lelkes tagjaként „botrányos” Shakespeare- és commedia dell'arte- darabokban játszott. Bár eredetileg angol PhD-képzéssel folytatta volna tanulmányait az írói/újságírói karrierre készülve, végül mégis inkább a Yale drámatagozatára jelentkezett, ahová fel is vették 1972-ben.

Színészi pályafutása azonban nem indult jól, nem kapott vezető szerepeket az iskolai produkciókban, sőt, egyes tanárai kifejezetten tehetségtelennek minősítették. „Nem tudták, mit kezdjenek velem. Vicces voltam, és a Yale nem volt túl vicces hely” – mondta később. „Azt hiszem, elég kegyetlenek voltak velünk. Az első év végére a fél osztályt felfüggesztették.”

1979-ben - Forrás: Getty Images/Bertrand Rindoff Petroff

A Yale után Weaver visszatért New Yorkba, bérelt egy alagsori lakást, és elmerült a város zűrzavaros színházi világában, kezdő művészbarátai darabjaiban játszott fizetség nélkül, reklámokban tűnt fel, és néhány tévés szappanoperában kapott jelentéktelen szerepeket. 1977-ben teljes hat másodpercig szerepelt Woody Allen Annie Hall című filmjében, de ez volt a csúcs. A szülei azt gondolták, előbb-utóbb csak feladja, és szerez egy jól fizető „igazi” állást. Bár nem hittek színészi karrierjében (édesanyja szerint nehezen viselte a kritikát), Weaver utólag úgy ítélte meg, az elvárások hiánya hasznosnak bizonyult, felkészítette őt arra, hogy a szokványos színésznői karriernél szélesebb látókörben gondolkozzon jövőjéről.

„Nem voltam magabiztos, de azt tudtam, hogy mit nem akarok csinálni. Nem akartam biztonságot, nem akartam folytonosságot. A színművészeti iskolában lebeszéltek a karrierről, ezért azt gondoltam, rendben, nem érdekel. Csak megpróbálom a magam módján.”

A nyolcadik utas

Az áttörést az azóta legendává vált Alien (Nyolcadik utas: a Halál) hozta el 1979-ben. A Ridley Scott sci-fijében általa alakított Ripley hadnagy eredetileg férfi szereplő lett volna, majd az utolsó percben történő változtatás után Veronica Cartwright színésznő lett esélyes a szerepre, de a választás végül az akkor még szinte ismeretlen Sigourney-re esett, Veronica mellékszerepet kapott.

Az Alienben - Forrás: Getty Images/Hulton Archive

Bár a forgatókönyv érdekesnek tűnt, papíron Ripley szerepe nem ígérkezett különlegesnek, és Weavertől sem vártak áttörő sikert.

„Amikor megkaptam az Alient, nem vágytam különösebb filmkarrierre… Emlékszem, arra gondoltam, nyugi, ez egy kis laza film, mint egy off-off Broadway-mozi”.

A film nem várt, óriási sikere a szüleit, minden ismerősét és magát Weavert is teljes döbbenetként érte. És innentől nem volt megállás.

Az Alien forradalmasította az akciófilmeket, megadta a mozinak az első űrbéli feministát, aki előkészítette az utat a többi erős női szereplőnek. Sok színésznő inspirálódott bevallottan Ripley alakjából, például Jennifer Lawrence – Katniss megformálásakor – az Éhezők Viadalában (The Hunger Games), vagy Charlize Theron az Atomszőke (Atomic Blonde) forgatása során, és még sorolhatnánk.

Gorillák, kék lények és a többi…

Az 1986-os folytatás, az Alien 2. (A bolygó neve: Halál) Oscar-jelölést hozott számára legjobb színésznő kategóriában. A sorozat később folytatódott a további részekkel, de Sigourney Ellen Ripley-n kívül is számos emlékezetes szerepet formált meg. 

Az Alienben - Forrás: Getty Images/Bob Penn/Sygma/Sygma

A legismertebbek közt 1988-ban a Gorillák a ködben (Gorillas in the Mist) főszereplőjeként Dian Fossey etológust alakította, és ugyanabban az évben Harrison Ford mellett játszott a Dolgozó lány (Working Girl) című filmben. Oscarra is jelölték, de végül – elsőként a díj történetében – egyszerre két Golden Globe-díjat nyert el 1989-ben mint legjobb női főszereplő és legjobb női mellékszereplő.  

James Cameron Avatarja 2009-ben szintén óriási ismertséget hozott számára, és a sorozatnak még nincs vége: az Avatar 2 megjelenése jövő decemberben, az Avatar 3-é négy év múlva várható, később további „előzményfilmekkel” kiegészülve.

Sigourney gazdag filmográfiáját felsorolni is túl hosszú lenne, hát még méltatni. De érdemes a kasszasikereken túl is megismerni munkásságát, mert ahogy ő mondja, „Az a jó a »nagy« mozikban, amikben szerepeltem, hogy lehetővé tették, hogy sok-sok »kis« mozit is csináljak.”

Az Avatar című filmben

A szerepek mögött

1984-ben ment hozzá Jim Simpson színházi rendezőhöz, akivel azóta is együtt élnek. Egy lányuk született 1990-ben, Charlotte.

Weaver keményen dolgozott azon, hogy karrierjének nyilvánosságát távol tartsa otthonától. Férje sokáig egy kis magánszínházat vezetett, ami lehetővé tette, hogy otthon maradjon a lányukkal, míg Weaver utazott és pénzt keresett. Sikerének egyik kulcsa szerinte az, hogy „nagyon polgári életet éltek”, olyan stabil otthonban, ahol legalább az egyik szülő mindig jelen volt. Bár az Avatar új-zélandi forgatása, amikor lánya tizenéves volt, igazi válságot jelentett számára.

„Nekem csak ez az egy gyerekem van, ezért valószínűleg túlságosan ragaszkodom hozzá. Mindig fegyelmeznem kell magam. Mert el kell engedni őket.”

Férje, Jim megértően támogatta karrierjében. Ahogy Sigourney mondja, erős anya nevelte fel, és „hálás volt, hogy egyikünk meg tudta teremteni a megélhetésünket. Amit pedig ő adott nekem, az felbecsülhetetlen. Ha nem lett volna ilyen támogató, nem tudtam volna ezt megcsinálni.”

A család mellett a jótékonykodásra is szentel időt. A Gorillák a ködben című film elkészítése után Weaver a Dian Fossey Gorilla Alapítvány támogatója lett, és ma már tiszteletbeli elnöke is. A felfedezőket és tudósokat tömörítő Explorers Club támogatója, lelkes környezetvédő. 2006 októberében az ENSZ Közgyűlésén tartott sajtótájékoztatójával hívta fel magára a nemzetközi figyelmet, amikor a mélytengeri vonóhálós halászat óceáni élőhelyekre jelentett veszélyeiről beszélt. Számos nonprofit szervezetet támogat, melyek többek közt a mélyszegénységben élőket, főként nőket és fogyatékkal élőket segítenek.

A Gorillák a ködben című filmben - Forrás: Getty Images/ Murray Close

Megúszta a konvenciókat

A filmszakmában először akadálynak tűnő magassága végül hozzásegítette Weavert, hogy elkerülje a konvencionális színésznői karrier buktatóit. „Ripley egyetlen dologtól tartott távol: a szerelmi történetektől. Túl sok voltam a producereknek, akik egy alacsony, csinos, szőke, kék szemű lányt akartak.”

Így aztán a színésznők életében sokat emlegetett fordulat, amikor a korral hirtelen anyaszerepekre kell váltani, őt elkerülte. „Én sosem voltam »barátnő«…

Mindig túl magas voltam ahhoz, hogy barátnő legyek. Szóval nem kellett búcsút mondanom a szexuális énemnek… Nincs annyi női szerep, mint férfi, de én sosem irigyeltem a férfiak szerepeit. A nőké sokkal érdekesebb.”

A szükségesnél nagyobb mennyiségű pénz sosem érdekelte, a hírnév pedig nevetségesen távoli lehetőség volt a kezdetekben. „Őszintén szólva az egyetlen célom az volt, hogy olyan ember legyek, akivel szívesen akarnak újra együtt dolgozni.” 

 

Szívesebben játszik bármilyen kis szerepet egy olyan filmben, ami tetszik neki, mint főszerepet egy olyanban, ami különösebben nem kelti fel az érdeklődését.

„A sci-fi kritikailag nagyon alulértékelt, pedig érthető, hogy a fiatalokat nagyon érdeklik azok a kérdések, amelyeket a sci-fi felvet. Kik vagyunk? Mit jelent embernek lenni? Mit tartogat számunkra a jövő? Fantasztikus, hogy jó női szerepeket írnak ezekben a filmekben, mert szerintem a műfaj tükrözi, hogy milyen erősek a nők. És lehet, hogy a filmvásznon nagyobb hatalmunk van, mint amekkora valójában a világban… Sokáig úgy éreztük, hogy nincsenek ilyen szerepek, vagy ha mégis, akkor a szexualitáson van a hangsúly. Mostanra megtaláltuk az egyensúlyt” – véli Sigourney.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

„Hiszek abban, hogy el kell fogadni, ami jön”

Sigourney hamarosan az Avatar folytatásaiban tér vissza. Mivel a cselekmény nagy része víz alatt játszódik, katonai búvárok segítségével készült fel a fizikailag is nagyon megterhelő forgatásra, melynek során többek közt hat percig kell visszatartania a lélegzetét.

„Nem akartam, hogy bárki azt gondolja, »ó, már túl öreg, nem képes rá«.”

„Nincsenek ambícióim, hiszek abban, hogy el kell fogadni, ami jön. Ez a filozófiám az életről általában. Bemegyek, és megpróbálom a lehető legjobbá alakítani.

„Sosem mondom azt magamnak, hogy »Meg tudod csinálni!« Vagy: »Nem tudod megcsinálni.« Hadd próbáljam meg, és meglátjuk!”

Ebben a szellemben kívánunk neki még nagyon sok boldog születésnapot!

 Kádár Andrea

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Edward Berthelot