Iráni cukrászda: egy falat kardamomos, rózsavizes napsütés – pisztáciával

–

„Jaj, oda én csak családi rendezvények előtt merek bemenni!” – meséli nevetve egy ismerősöm, amikor megemlítem neki, felfedeztem egy csodálatos oázist a Wesselényi utca 34-ben: az Iráni cukrászdát. Barátnőm már régóta nagy rajongója, nem is tud csupán egy-két édességet vásárolni, (ami valóban lehetetlen, ahogy te is látni fogod), úgyhogy azt az önvédelmi módszert dolgozta ki, hogy kizárólag a hétvégi családi lakomák előtt tankol fel a finomságokból, akkor legalább nem egymaga eszik meg mindent egy ültő helyében.

Az Iráni cukrászda neve sok budapestinek lehet ismerős. Nyolc évvel ezelőtt nyitotta meg a Nagy Diófa utcában található kicsi üzletét Raheban Freedon, onnan költözött át a Wesselényibe, ahol már kényelmesen le lehet ülni egy kávéra, vagy kardamomos teára is.

Freedon Tebrizben született, a családjában hagyomány a cukrász mesterség, az édesapja, az édesanyja, a nagyapja, de még a nagybátyja is édességkészítéssel foglalkozott, így volt kitől eltanulnia a szakmát. Nyolc éves volt, amikor először állt be segédkezni az apja mellé a műhelybe, apránként tanulva el a különféle édességek receptjeit, amik bár igen különbözőek – csak baklavából legalább nyolc fajtát lehet kapni a cukrászdában – a java részükben az iráni pisztácia közös. „Van pisztáciás-kókuszos, pisztáciás-mézes, pisztáciás-kardamomos, mandulás, fahéjas, diós, kesudiós és gyömbéres is” – sorolja a baklava kínálatot Raheban, hogy az ember nem tudja, melyik kezébe harapjon e hatalmas kínálat láttán… úgyhogy aztán harap mindenbe, ami előtte van.

Freedon a szülőhazáját hátrahagyva először Norvégiában próbált szerencsét. Húsz éven keresztül sütötte az illatos, édes mézeseit az észak-európai országban, de végül úgy döntött, Magyarországra költözik. „Norvégia nagyon hideg és sötét, rengeteget esik az eső, a hó. Magyarország ezzel szemben olyan, mint Irán. Nem kifejezetten hideg, sokat süt a nap, van rendes nyár, az emberek pedig nagyon kedvesek, társaságkedvelők, nyitottak és okosak is.” 

A pisztácia, a méz és a sáfrány (ami az egyik legfontosabb hozzávalója az autentikus édességeknek) Iránból érkezik a süteményekbe, amelyek java része rizsliszttel készül, így a gluténérzékenyek is bátran betérhetnek hozzá. De vannak vegán finomságai is, csicseriborsó lisztből készült kekszek, rózsavizes török lokum, sáfrányos sütemény, szezámos halva, kakaós piskóta, illetve születésnapi tortákat is süt megrendelésre.

„Melyik a kedvenc édessége a kínálatból?” – faggatom, végigmutatva az ínycsiklandó aprósüteményeken. „Mindegyik” – nevet, de azért bevallja, talán a kókuszos, pisztáciás, diós habcsókok állnak legközelebb a szívéhez. Freedon mindent maga készít, és ő áll a pult mögött is a cukrászdában, ami reggel nyolckor nyit és este kilenckor zár, kivéve vasárnap, amikor délután kettőkor lehúzza a rolót, hogy egy kis pihenéshez is jusson. „Mikor tud aludni?” – kérdezem elhűlve. „Keveset alszom! Keveset” – válaszolja, de úgy tűnik, nem bánja, hogy az élete ilyen szorosan összefonódik a budapestiek édesszájúságával. Nyaralni is ritkán jut el, mindig húzza-halasztja a pihenést. Nemrégiben azonban visszalátogatott Norvégiába, de azt mondja, a legjobb ebben az volt, amikor hazaért Budapestre. Nyáron azért tervezi, hogy elmegy megnézni a Svédországban élő lánytestvérét.

A vendégei között ugyan vannak turisták és más irániak is, de a java részük a magyarok közül kerül ki. „A magyarok nagyon sokat segítenek, mesélnek a cukrászdáról a barátaiknak is, nagy reklámot csinálnak nekem!” – büszkélkedik.

Ha egyszer arra jársz, mindenképp ugorj be egy édes falatra a cukrászdába, a baklavákon kívül nagyon melegen ajánlom a virág formájú csicseriborsós kekszet, és a sáfránytól narancssárga, mézben tocsogó kókuszos csókokat. Bár nem vagyok egy kifejezetten édesszájú, de legszívesebben az első falat után végiglegeltem volna a teljes kínálatot. Már csak azért is, mert minden egyes süteményen érződik: Raheban Freedon szívvel készítette.