„Idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való” – 65 éve hunyt el Soós Imre

–

Színház az egész mező

Balmazújvárosban született szegény parasztcsalád második gyermekeként, később hat testvére követte a sorban. A szülők szinte suttyomban húztak fel egy házacskát egy módosabb gazda földjén – saját telekre miből is futotta volna. A tanulás nem volt fontos kérdés náluk, persze lehetőség sem igen nyílt rá, a szűkebb rokonságban többen írni-olvasni sem tudtak. Soós Imre is csak néhány osztályt végzett, igaz, amíg járhatott iskolába, jó jegyeket szerzett, majd ahogy nagyobbacska lett, hozzá kellett járulnia a szűkös családi költségvetéshez. Disznópásztornak állt, ösztönös tehetsége azonban a mezőn is megmutatkozott: színházast játszva szórakoztatta a többi gyereket. Moziban tízévesen járt először, nyomban el is határozta, hogy ő is színész lesz.

Mezítláb a Színművészetin

Tizenhét volt, amikor meglátott egy hirdetést a Szabad Népben, amelyet a legenda szerint a szél sodort elé: munkás- és parasztfiatalok jelentkezését várja a Színművészeti Főiskola. Elbeszélések szerint gyalog vágott neki az útnak. A fővárosban persze eltévedt, és a csizma is feltörte a lábát, így amikor egy rendőr segítségével mégiscsak sikerült megtalálnia a főiskolát, mezítláb szavalta el Bajor Gizi, Gobbi Hilda és Somlay Artúr előtt Petőfi Sándor Szülőföldem című versét – erős tájszólással, voltaképpen afféle önvallomásként. Nem volt kérdés, hogy felveszik-e, ráadásul erős osztályba került: többek között Psota Irénnel, Berek Katival, Hacser Józsával, Szemes Marival tanulhatta a mesterséget. A szintén paraszti származású Horváth Teriben pedig valóságos lelki társra is talált.

A szegénység persze a főiskolai évek alatt is mellette maradt: Gobbi Hilda szerzett neki ruhát-cipőt, bár ő, ha tehette, továbbra is szívesebben járt mezítláb.

Húszévesen sztár lett

1949-ben, még főiskolásként játszhatta el a Lúdas Matyi főszerepét, szerelmét, Pirost pedig a már említett Horváth Teri alakította. Nádasdy Kálmán és Ranódy László vígjátéka bizonyos fokú változáson ment át az eredeti, Fazekas Mihály-féle verses epikához képest: a történet a reformkorba helyeződött át, maga Lúdas Matyi pedig a furfangos igazságtevőből kvázi forradalmárrá lépett elő, aki egész osztálya képviseletében vesz elégtételt a kapzsi, felfuvalkodott földesúron. Mindenesetre Soós Imre alig húszévesen lényegében sztár lett – még ha akkoriban nem volt is használatos ez a szó.

Három kényszerű év Debrecenben

Diploma után hiába szeretett volna a fővárosban maradni, nem engedték. Igaz, abban az időben – és aztán még sokáig – a frissen végzettek szinte mindig vidéken kezdték a pályájukat. Ennek a döntésnek azonban politikai oka volt: Soós és lakótársa, Szirtes Ádám beszélgetései – amelyek során „szidták a rendszert” – áthallatszottak a szomszédhoz, aki amúgy is kiszemelte magának a két fiatal albérletét; az ötvenes években pedig sok mindent el lehetett intézni egyetlen feljelentéssel.

A cívisvárosban indult el a színházi karrierje, Vámos Lászlónak is köszönhetően, aki Rómeó szerepét osztotta rá, mégis megtörte az ott töltött három év – még úgy is, hogy rendszeresen járt forgatni, hiszen ekkor született a Kiskrajcár, az Ifjú szívvel, A harag napja és a Liliomfi. 1954-ben Jászai-díjat kapott, egy évvel később pedig végre visszatérhetett Budapestre, és a Madách társulatához csatlakozott, ahol már régóta vártak rá. Mégsem talált megnyugvást.

„Parasztszínész” és született arisztokrata

A közönség imádta, ahogy néhány pályatársa is sokra tartotta. Dajka Margittal közös darabjuk premierjére a színésznő egy Hamlet-könyvvel lepte meg, amibe a következő ajánlást írta: „A jövő nagy Hamletjének!” A szakma nagyobb része azonban nem fogadta be. Volt, aki lenézte a származása, illetve az abból adódó műveltségbeli hiányosságai miatt, más egyszerűen csak irigy volt rá. Gyakran csak méltatlan feladatok jutottak neki, a kritikák pedig hol egekig magasztalták, hol sárba rántották. És ami talán a legnagyobb baj volt: egyszerűen beskatulyázták parasztszínészként.

„[…] pedig igazi zseni és született arisztokrata volt. Nagyvonalú herceg, akit mindenki szeretett, mindenhol szívesen látták, s aki idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való. A tanyán is születhet herceg!

Imre elvitt egyszer az éjszakába. Az én apám nagyon elegáns úr volt, tudott öltözni, tudott finoman borravalót adni, anyám a megye egyik legszebb asszonya volt… Szóval kifinomult érzékem volt ahhoz, hogy megítéljem, ki az, aki elefánt a porcelánboltban, és ki az, akinek minden mozdulata, gesztusa makulátlan. Imre makulátlan volt. Az elegancia csúcsa volt, ahogyan ő végigcsinálta azt az éjszakát. Úr volt az elvtársak között” – mesélte Törőcsik Mari Bérczes Lászlónak a róla szóló könyvben. 

Sablonos szerepek

Bármit elvállalt, csak hogy bizonyítson – a legsablonosabb szerepet is virtuóz módon csinálta meg –, de belül egyre mardosta a keserűség. „Mindegyik mai témájú filmemben vízparton sétálok (Duna, Balaton) a szerelmemmel. Mindig holdvilágnál. Egyik filmemben sem csókolom szájon a szerelmemet. Legjobb esetben is ez a nézőre van bízva. Háttal vagyunk fotografálva. Összehajló fiatal pár. Mindegyikben sportolok, mégpedig kiválóan. Mindegyikben esztergálok, lakatos munkát véletlenül sem űzök, és újítok. Mindegyikben megmakacsolom magam, hogy a végén néhány lelki beszélgetés után, belássam hibámat, és fejlődjek egyet!” – fakadt ki egy alkalommal.

Körhinta

Majd jött a Sarkadi Imre Kútban című 1953-as novellája alapján 1955-ben készült Körhinta Fábri Zoltán rendezésében, ami – a Lúdas Matyihoz hasonlóan – szintén magán viselte a kommunizmus eszmeiségét, de természetesen sokkal több volt és maradt propagandafilmnél. A drámára külföldön is felfigyeltek, olyannyira, hogy a következő évben Aranypálma-díjra jelölték. Soós Imrét pedig „a magyar Gérard Philipe”-ként kezdték emlegetni, később François Mitterand francia köztársasági elnök azt mondta, a Körhinta számára magát a filmművészetet jelentette. A cannes-i premierre azonban csak a női főszereplőt alakító Törőcsik Mari utazhatott ki, amit Soós Imre – sok minden más mellett – szintén képtelen volt feldolgozni.

„Imrénél tisztán láttam, hogy én, kezdő kis színésznő, nem tudom elintézni, hogy őt ne parasztszínészként kezeljék, és nem tudom őt megállítani azon az úton – annak ellenére sem, hogy a Körhinta alatt egyáltalán nem ivott –, amelyen viharos gyorsasággal haladt a tragédiája felé”

– emlékezett vissza pályatársára Törőcsik Mari. Soós Imre, ahogy mondani szokás, üstökösként tűnt fel, és bár szinte egy szempillantás alatt vált nemzetközi hírű színésszé, iszonyatos mélységeket járt meg.

„Elé köptek az utcán”

A hatalom viszont – szerencsétlenségére – nagyon is felfedezte: afféle munkás-paraszt hősként a Rákosi-éra emblematikus figurájává vált mint mélyről jövő, majd nemzetközi hírnévre szert tevő zseni. Ő maga akkor talán nem is volt igazán tudatában annak, mi történik vele – annál megrázóbb volt később a szembesülés.

„1956 után ezen előélete miatt megvetetté, üldözötté vált. Elé köptek az utcán. Nem mertek rá szerepeket sem osztani.

Ő maga is felismerte egyébként utólag, hogy ha egy művész behódol a politikának, akkor vége van”

– nyilatkozta a HVG.hu-nak Müller Péter, aki a Madách dramaturgjaként jól ismerte Soós Imrét.

Ekkoriban Soós Imre már gyógyszerezett, ivott és bőszen dohányzott – akarva-akaratlanul is támadási felületet adva. Hozzá kell tenni, hogy a Körhinta forgatásakor absztinens volt – az inspiráló feladat erőt adhatott neki, amiből azonban gyorsan kifogyott. És amikor Ferrari Violetta, akibe évek óta szerelmes volt, és aki sohasem viszonozta igazán az érzelmeit, elhagyta az országot – ahogy akkoriban mondták, disszidált, és Nyugat-Németországban kezdett új életet –, jött a teljes összeomlás.

Tűz és víz találkozása

Öngyilkosságot kísérelt meg, és pszichiátriára került. Ott ismerkedett meg Perjési Hedvig orvossal. Tűz és víz találkozása volt az övék: az egykori mezítlábas disznópásztor és a jó családból származó, iskolázott zsidó lány… Nem csoda, hogy a kapcsolatuk hullámhegyek és -völgyek váltakozásából állt. Hol összevesztek, hol kibékültek, elengedni azonban nem tudták egymást – pedig talán mindkettejüknek az lett volna a legjobb.

„Június 20-án este 9 órakor XII., Alkotás utca 49/a szám alatti ház I. em. 1. ajtó lakásán holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét, dr. Perjési Hedvig 29 éves orvosnőt.

A helyszínre kiküldött rendőri bizottság megállapította, hogy Soós Imre a garzonlakás teakonyhájában feleségével együtt világítógázzal öngyilkos lett. A bizottság a helyszínen búcsúlevelet nem talált.

Megállapították, hogy öngyilkosság történt, mivel a lakás belülről volt bezárva, és mindketten a kis méretű teakonyhában belülről, az ajtóinak támaszkodva várták a halál bekövetkeztét” – írta a korabeli sajtó.

Máig tisztázatlan körülmények

A tragédia kapcsán a legkülönbözőbb pletykák keltek szárnya. Például az, hogy Soós Imre holtteste az ajtónál feküdt, a körme alatt pedig vér és idegen bőrdarab volt, ami arra utalhat, hogy nem maga vetett véget az életének, sőt menekülni próbált. Másfelől viszont egy Shakespeare-kötet épp a Hamlet-nagymonológnál volt nyitva – mintegy üzenetként. Soós Imre egyik testvére szerint volt egy búcsúlevél a lakásban Perjési Hedvigtől: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos”. Az orvosnő egyébként állítólag korábbi – szintén orvos – kedvesét is kettős öngyilkosságra próbálta rávenni – pszichiáter létére valószínűleg ő maga is segítségre szorult volna. Az is felmerült, hogy a rémhírek ellenére csupán egy rendkívül szerencsétlen balesetről volt szó. Mindenesetre nyomozást nem folytattak, így vélhetően sohasem derül már ki, mi is történt valójában. Annyi biztos csak, hogy Soós Imre szívszorítóan korai és teljességgel értelmetlen halálával mindannyian szegényebbek lettünk.

Mezei M. Katalin

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT; valamint Törőcsik Mari. Bérczes László beszélgetőkönyve. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016.

Kiemelt kép: MANDA