Az idő egy másik dimenzióba költözött

Amikor anya lettem, az addig értelmezhetőnek tűnő idő fogalma cseppfolyóssá, megfoghatatlanná vált, tényleg egy másik dimenzióba költözött. Végtelennek tűnt egy-egy nap a rengeteg teendővel, ami három kisgyerek mellett elengedhetetlen, miközben – látva, milyen gyorsan elmúlik egy-egy korszak – a végességét is megtapasztaltam.

Hamar rájöttem, hogy ha mindig a kedvező pillanatra várnék, ami alkalmas a mesélésre, az soha nem jönne el, ezért inkább úgy döntöttem, hogy mi egy közös, nagy mesében élünk.

A gyerekek valódi anyanyelve a mese

A gyerekek a mese nyelvén sokkal könnyebben leképezik a világot, ezért gyakorlatilag megállás nélkül meséltem nekik. Mindig abból a helyzetből indultam ki, amiben épp akkor voltunk. Ha takarítani akartam, a porcicákról kanyarítottam fejből egy egyszerű mesét, ha vásárolni mentünk, a polcon lévő élelmiszereket „keltettem életre”. Így ők sem nyűgösködtek közben, és én is nyugalomban elvégeztem az adott feladatomat. Az egész életünk egy végtelen mesefolyam volt.

A mesélésnek köszönhetően sokkal kevesebbet kellett fegyelmeznem őket, hiszen a meseszereplőkön keresztül „üzentem” meg nekik, hogy az adott pillanatban mi volt az, ami nehézséget okozott számomra.

Melyik életkorban milyen meséket érdemes elővenni?

Nullától hároméves korig

Könyvből:

Rövid mondókák, dalok, versek, állatos történetek, láncmesék, lapozók, böngészők.

Fejből:

„Énmesék.” Akár arról is mesélhetünk, hogy mi történt azon a napon egy bizonyos kislánnyal vagy kisfiúval, aki feltűnően hasonlít a saját gyerekünkre. A legegyszerűbb történet is elvarázsolja a gyerekeket, a lényeg a figyelem és a türelem. Nem baj, ha folyton kérdez, nem baj, ha ezredszer is ugyanazt akarja hallani, mindez biztonságot ad neki.

Háromtól hatéves korig

Könyvből:

Jöhetnek a rövidebb tündérmesék, lovagos történetek, óvodás gyerekeknek íródott kalandos, de még egyszerűbb mesék. Ha látjuk, hogy elfárad közben, vagy nem érti, kezeljük nagyon rugalmasan a helyzetet. Az is lehet, hogy nem olvassuk végig a szöveget, hanem csak a képek alapján röviden, saját szavainkkal követjük a mesét.

Fejből:

A folytatásos sztorik, a nyomozós mesék, a humorbombák, szójátékok nagy sikerre számíthatnak, ebben az életkorban a gyerekek már a kicsit elvontabb kalandokra is nyitottak. Nálunk nagyon bevált, hogy sokszor rajzoltak, miközben fejből meséltem. Így a kezüket is lefoglalták, és képekben fejezték ki azt, amit belül láttak a történetek nyomán.

Hatéves kor után

Könyvből:

A hosszabb, de még illusztrált meseregények fejezetei következhetnek, a népmesékből a hosszabb tündérmesék, novellamesék, csalimesék, és a nagy klasszikusok, mesefeldolgozások is biztos sikerre számíthatnak.

Fejből:

Nálunk a sok realisztikus részletet mutató „életmesék” korszaka következett ekkor – ötvözve a fantasztikummal.

Kilencéves kor fölött

Könyvből:

Most már nincs szükség képekre, belefeledkezhetünk a hosszú meseregények végtelenségébe.

Fejből:

Bármiről, bármennyit és bármikor.

Az első gyerekemnek már akkor is meséltem, amikor még a hasamban volt

Azt mondhatnátok, hogy ennek nincs sok értelme, de ha elárulom nektek, hogy pár évvel később azt mondta a legnagyobb gyerekem egy mesére, hogy ezt ismeri, mert „lerajzolódott a hasadba, amikor benne voltam”, beláthatjátok, hogy mégsem volt hiábavaló.

A közös mesélés nem más, mint figyelem. Olyankor tényleg megszűnik a világ, csak ti vagytok együtt, meg a mese, ami akkor jó, ha rólatok szól. És minden jó mese rólatok szól.

A gyerekek kiolthatatlan kíváncsisággal szívják magukba a meséken keresztül azt a tudást, ami ahhoz kell, hogy elhelyezzék magukat a világban. Ha egy hisztis, fárasztó nap végén úgy érzed, elviselhetetlen már a helyzet, és arra vágysz, hogy elcsendesedjen a gyereked, keress egy jó könyvet, kezdj el mesélni akkor is, ha izeg-mozog-ficereg, állandóan belekérdez, másról beszél, vagy megállás nélkül ugrál a kanapén. Ha jó mesét választottál, a végére egészen biztos, hogy abbahagyja, és záros határidőn belül békésen elalszik.

Nem csak este lehet mesélni, és nem csak az anyának

A mesélés jó alkalmat ad az együttlétre minden helyzetben. Akkor is, ha várakoztok az orvosi rendelőben, akkor is, ha hosszú ideig utaztok. A saját figyelmeddel a gyereked figyelmét is megkapod.

Az apa-gyerek viszony elmélyüléséhez is elengedhetetlen a közös meseidő. Nyilván, ha az apa a munkahelyén van, nem tud napközben mesélni, de az esti rítus fontos része némi közös idő. Lehet akár egy kétperces mesécske vagy egy rövid mondóka, de akár egy dal is, a lényeg, hogy adjátok meg egymásnak az időt és a türelmet.

Most kell mesélned, mert igazán szüksége van rád. Később sem fogtok tudni beszélgetni egymással, ha most nem szánod rá ezt a napi pár percet.

Fülhallgató helyett elcsendesedés

Azt tapasztaltam magamon, hogy ha a sürgős teendőim miatt elodáztam a mesélést, nemcsak én váltam egyre türelmetlenebbé, hanem a gyerekeim is. Egyszerűen el kellett engednem a sürgető feladatokat, mert rendre kiderült, hogy semmi nem lehet olyan fontos, mint az, hogy mindannyiunk megnyugtatására mesélni kezdjek.

Velem is előfordult, hogy nap végén már alig volt erőm, és semmi másra nem vágytam, mint egy fülhallgatóra, amiből árad a csend, mert három gyerek azért hihetetlenül nagy ricsajjal jár.

Ám rájöttem, hogy a legszebb csend nem akkor születik meg bennem, ha kizárom a gyerekeimet, hanem épp akkor, ha bevonom őket egy közös történetbe.

Engem is megnyugtatott a mese, és sokkal kellemesebb volt utána a pihenés. Tudtam, hogy adtam valamit a gyerekeimnek azáltal, hogy figyeltem rájuk. Bőven meghálálták. Ezt csak most látom, amikor mindhárman benne vannak a kamaszkorban. Nyilván vannak konfliktusaink, de mindent meg tudunk beszélni.

A rengeteg mesélésnek köszönhetően megtanultunk beszélni egymás nyelvén, amit még a kamaszkor sem szakított meg

Olyan érzelmi biztonságot szereztek ettől az intenzív időszaktól, ami a mai napig kitart. Olyan mintákat kaptunk mindannyian a meséktől, amiknek megtartó erejét nap mint nap tapasztalom. Ezt már sokszor leírtam, de most sem tudok mást mondani: a mese egyszerűen élni segít. MesÉLjetek hát!

Both Gabi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/AnVr