–

Európa keleti felében sok gyerek a szülei nélkül nő fel. Nem beszél erről senki, még a családban is tabu, ha anya elmegy. Apával távozik, dolgozni indul. Először csak egy hétre utazik el... munkát keresni. Idegenben körbenézni, szobát bérelni egy tanyán. Aztán egy ideig nem jön haza, kicsit még várni kell rá. Valamit talált, mondja anya, de csak sietve telefonál haza, hadar és izgatott. Elakad a hangja, anya sírdogál, és magát vigasztalja. Semmi baj, anya, hazavárunk! Ne pityeregj már!

Naponta háromszor hív, aztán már csak egyszer. Este későn, mert sok a munka, és fáradt, van úgy, hogy egy hétig is elfelejt telefonálni. Egy másik helyre ment anyu, oda, ahol fizetnek a munkáért, vagy ha nem fizetnek, akkor is túl lehet élni a legnehezebb éveket a gyerekekkel. A gyerekek nélkül családot alapítani. Mert anya miattatok ment el. Mostanában ne is várjátok, sok dolga lett. Talán később... egyszer... egészen biztosan becsönget.

Telnek a napok, évek, és anyának csak a hangját hallani egy recsegő, távoli, szakadozó skype-vonalon. Játékot ígér, labdát és focimezt. 

Az arcát alig látni, ki van festve, ha odaül. Jól megcsinálja magát, végtére is neki gyerekei vannak. Anya szép. Ki tudja, mikor érkezik. Azt ígéri, mindjárt. Az mikor van? Hányat kell még aludni? Anya sosem toppan be váratlanul, nem áll a küszöbön a gurulós bőröndjével. Nem kiabál, nem sikít és nem fájlalja a derekát. Nem vár az iskola kapujában, nem borogat. Nincs esti meséje és a fürdetés is elmarad. A szappan jó szaga, a közös főzés, a bundás kenyér vasárnap reggel cukros teával. Néha küld egy kartoncsomagot, papírpénzt ruhára vagy rágóra. A blúz a csomagban túl nagy, vagy túl kicsi, mindegy, úgysem tetszik, anya azt sem tudja, mekkora kell, és azt sem, hogy utálod, ha gomb van rajta.

Nincs hétvége, nyaralás, vakáció, mert anya dogozik. Felszáll a reggeli köd, de mégsem úgy süt a nap, mintha anya tényleg élne. Tavasz és nyár anya nélkül.

Senki nem főz reggel föles kakaót. Nem késik el az iskolából, mert nem is jön oda. A hangjához nincs bőr. A szájához valódi arc. Mintha egész anya csak egy kép volna. A hajának sincs illata, meztelen karja csak képzeletben létezik.

A tenyere sem lisztes, nem énekel, nem tud verseket. Anya szőrén-szálán eltűnt.

Nemrég láttam egy fotóalbumot (Andrea Diefenbach: Land ohne Eltern), ami nem megy ki a fejemből. Moldávia. Munkanélküliség. Szegénység, jövőtlenség. Az iskolás gyerekek háromnegyede szülők nélkül nő fel. Otthonokban, bútorozatlan házban, egyedül vagy a nagyszülőkkel éli a mindennapi életet. Hideg padlón, egy udvaron, állatokkal. Közös, meleg ágyban fekszenek a testvérek összekuporodva. Az öreg mama vagy a sovány tanító néni mondja el, hogyan kell fogat mosni, teríteni, bevásárolni, szürcsölés nélkül inni, késsel húst vágni.

Anya és apa Itáliában dolgozik, brokkolit, paprikát, paradicsomot, narancsot szüretel, néha hazatelefonál. Nem ritka a vendégmunkásnők szexuális kiszolgáltatottsága az idegen országban. Sok otthon maradt családnak fogalma sincs, hogy anya mit dolgozik, vagy mit dolgozik még, és a szüretelésen, takarításon kívül mivel tölti az idejét.

Ahol a férj és a gazda megállapodnak az anya szolgálatairól. A nőnek ebbe semmi beleszólása nincs, a teste a vendégség része, ajándék. Mert anyának le kell feküdnie idegenekkel.

Zürichben, Palermóban, Amszterdamban is dolgoznak így anyák, apák, unokatestvérek, nagybácsik.

Ukrajnában vagy Romániában is fotózhatták volna ezeket a gyerekeket, de Lengyelországban, Belorussziában, nálunk is készülhettek volna a képek. Ilyen családok ma minden utcában élnek, ahol nagy az elvándorlás. Ahol a családalapítás része, hogy a szülők külföldre mennek.

Titok, hogy vannak, hogy a gyerekek folyton várakoznak. Vagy nem is ismerik azt az életet, amikor a szülők nem külföldön dolgoznak. Ukrajna, Albánia, Szerbia. A fotográfiák néma, felkavaró képsorok otthon maradt gyerekek arcáról, akik nem kapnak anya tenyeréből enni. Nem szomorúak ők, és nem is kedvetlenek, hisz még gyerekek.

De valami hiányzik, a kacérság, a felhőtlen gyerekkor derűje a száj körül, és a szemgolyó mélyéről. A hajból, a lábak és az ujjak tartásából nagyon hiányzik az anya.

 Képek és szöveg: Kiss Noémi

A fotók Odesszában készültek