Dórival Londonban: Mese nélkül mit érek én?

-

Szóval beszállok én is mesélők közé itt a WMN-en... Nem tudom megállni, hogy ne meséljek arról, miként zajlik nálunk a sztorizgatás, illetve hány helyzetet mentett meg egy jó kis mondóka vagy történet.

Mesélünk, amióta világ a világ

A mesélés jelentőségével, és a jól megválasztott mesék fontosságával már jóval Barnabás születése előtt tisztában voltam. Évekig segítettem a Gondolkodj Egészségesen! óvodai program munkáját, amelynek az egyik fő célkitűzése a mesék és a drámapedagógia tudatos, mindennapos használata otthon és az óvodai nevelésben. Még nem is ismertem Marcit, de már azon gondolkodtam, hogy mikor, mit szeretnék mesélni a leendő gyerekemnek.

A hasamban

Amikor kiderült, hogy egy Barnabás cseperedik bennem, és már ott tart a fejlődésben, hogy van füle, amivel hall is, elkezdtünk neki mesélni. Ez a feladat Marcira hárult, aki nagyon élvezte, hogy a mesélésen keresztül ő is tud kommunikálni a hasamban növekvő sarjával.

Kerekes Vali meséléskutató küldött nekünk egy magyar népmesékből álló listát, amiből szemezgettünk a kilenc hónap alatt. Azt hiszem, ekkor volt utoljára, hogy elejétől a végéig, nyugodtan – artikulálva, a különböző állathangokat utánozva– végig tudtunk olvasni Barnusnak egy teljes mesét. Akkor került elő újra ez a lista, amikor az altatást már nem a szopizás jelentette, hanem elkezdődött esti mesék időszaka.

A gyógytornásznál

Az első néhány hónapban nem sok idő jutott a könyvek lapozgatására, akkoriban inkább a túlélésre játszottunk. Aztán, ahogy szép lassan kezdtük megtalálni a saját szülői identitásunkat, úgy lett egyre interaktívabb a gyermekünk is. Három–négy hónapos kora körül már voltak kedvenc meséi és versei. Ekkor derült ki az is, hogy gyógytornáztatni kell, úgyhogy villámgyorsan kibővítettük mondókás ismereteinket. Emlékszem, mennyire bénának érzem magam, hogy egyet sem tudok, aztán ahogy elkezdtem felkutatni gyerekkorom kedvenc dalait, rájöttem, hogy szinte mindre emlékszem, csak eszembe sem jutott ezeket szavalni.

Szerencsére találtunk egy csodás gyógytornászt és egy olyan módszert, amellyel fájdalom nélkül tudtuk lazítani a kissé kötött izmokat, így a mondókák és gyerekdalok a mindennapjaink részévé váltak.

Előfordult, hogy a ritmusoknak és az ütemes soroknak köszönhetően, fél órán át könnycsepp nélkül lehetett masszírozni az egyébként nyűgös vagy épp izgő-mozgó féléves kisfiunkat.

Az étteremben

Öreg hedonista család sarjaként, Barnabásnak elég korán meg kellett tanulnia az éttermekben „viselkedni”, ugyanis az asztalfoglalásunkat sokkal inkább az étlap határozta meg, mintsem a gyereksarok megléte vagy hiánya. Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy amíg mi gasztronómiai hóbortjainknak hódoltuk, addig őt színes-szagos mesekönyvekkel kötöttük le. Persze csak addig, amíg meg nem érkezett az első fogás, utána már jöhettek az ízek és textúrák, mint szórakoztató elemek.

A repülőn

Egyéves korától kezdve pedig felvettük a céljaink közé a London–Budapest útvonal megtételének hasznos eltöltését. Na jó, általában már azzal is beérjük, ha mind a hárman ép testtel és ép lélekkel abszolváljuk a nagyjából hét–nyolc órás, utazásnak nevezett tortúrát... és az utastársaink sem kívánnak minket egy másik járatra.

Sokáig ellenálltunk az iPad kísértésének, de egy idő után meguntuk, hogy egy egész könyvtárat cipelünk magunkkal minden egyes alkalommal. Ennyi volt az elegendő muníció a félnapos szórakoztatásra. Szerencsére vannak virtuális mesekönyvek, így egészen sokáig el tudtuk kerülni a YouTube-ozást és a játékapplikációkat.

Betegen

A betegségek, gyógyszerbevétel időszakában is nagyon jó szolgálatot tettek nekünk az izgalmasnál izgalmasabb karakterek, a szövevényes történetek vagy a világot bejáró medvebocs. Volt olyan, hogy a gyermek igazságérzetét és emberi jogait földbe tipró orrszívózás után, csak az éppen aktuális meséjével lehetett kizökkenteni lelki békétlenségéből.

A dackorszak kellős közepén

Most pedig benne vagyunk a dackorszakban, és úgy tűnik, az egyetlenegy fegyver megint a mese maradt. A szép szavak nem utasítás vagy kérés formájában hagyják el a számat (arra ugyanis immunis lett az én egyetlen virágszálam), hanem a fantáziám által összetákolt varázstörténetekbe csomagolva. Ez az egyetlen esélyem, hogy olyan komoly célokat teljesítsek, mint a pelenkázás, öltöztetés, lakás elhagyása, A pontból B pontba való eljutás.

Mindig, mindenhol, mindennap

A mesék nagyon fontos szerepet töltenek be a mindennapjainkban, így igyekszünk gondosan megválogatni, kiket engedünk be az életünkbe.

Nagyon hiszek abban, hogy a gyerek beszédét, szókincsét, vizuális fejlődését, szépérzékét és személyiségét is befolyásolja, milyen szöveggel, képekkel találkozik pici korától kezdve.

Arról nem is beszélve, hogy nekünk, felnőtteknek is könnyebb ezerszer újraolvasni az olyan meséket, amelyek humorosak, izgalmasak, jól felépített a történetük, és akár mi is órákra elveszünk a remek illusztrációkban.

Ezért tiltakozom kézzel-lábbal a rendkívül trendi, de nagyon leegyszerűsített történeteket, karaktereket, nagyjából hat színt és hét formát használó képi világgal megáldott könyvek ellen. Van belőle bőven itt is és otthon is. Nekünk egyelőre sikerült házon kívül tartani őket, amiért csak annyit tettünk, hogy megkértük a nagymamákat és ismerősöket, hogy mielőtt mesekönyvet szeretnének ajándékozni, kérdezzenek meg minket, és szívesen segítünk a választásban.

Pásztory Dóri

A képek a szerző tulajdonában vannak