–

Lelkész helyett színész

Egy Burgenlandban, horvát családba született kisfiúból lett az egyik legszerethetőbb magyar színész, akit Zsigovits László néven anyakönyveztek épp száz évvel ezelőtt. Pénzügyőr édesapja papnak szánta, ezért papi internátusba íratták Kőszegre. Miután gyerekként látott egy Huszka-operettet, elhatározta, hogy inkább „Thália papja” lesz. Nagy nehezen meggyőzte erről a szüleit is, így gimnáziumba már Szentgotthárdra járhatott.

Szabadság helyett fogság

Igen tehetségesnek bizonyult, a felvételije is jól sikerült, bár rosszabbul is elsülhetett volna. Amint ugyanis belépett a bizottság elé a színpadra, nagy zavarában hasra esett. Amikor megkérdezték, milyen verssel készült, gyorsan felugrott, és rávágta, hogy „Talpra, magyar”. Ezzel a jól sikerült véletlen balesettel belopta magát a tanárok szívébe, és huszonegy évesen már meg is kapta a diplomáját a Színművészeti Akadémián. Ekkor magyarosította Csákányira a nevét.

A Nemzeti Színházban kezdte a pályáját, de a háború közbeszólt, három évig orosz hadifogságban sínylődött, ezalatt kitűnően megtanult oroszul.

Nemzeti helyett haknizás

Az elképesztő kínokkal telt három év után szeretett volna visszatérni a Nemzetibe, ahol Major Tamás volt a frissen kinevezett igazgató. Csákányi László így mesélt életének egyik legfájóbb sebéről:

„Major Tamás titkárnője közölte, hogy az igazgató elvtárs házon kívül tartózkodik, amit én tudomásul vettem. Bár az ajtórésen láthattam, amint a tükör előtt áll, és borotválkozik. A szakszervezeti titkár aztán közölte, hogy nincsen státus számomra. Évekkel később mesélte, hogy mielőtt odaértem volna, megcsörrent a telefonja. Elhangzott az utasítás: Kirúgni, fasiszta!”

Így a színész légüres térbe került, hónapokig a szülei tartották el, közben néha utazótársulatokkal haknizott – nem kifejezetten színvonalas produkciókban – országszerte, míg végül sikerült leszerződnie az Úttörő és az Ifjúsági Színházhoz.

1957, Rákosi Mária és Csákányi László színművészek Szomory Dezső „Györgyike, drága gyermek” című darabjában – Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal

Kicsapongás helyett hűség

A nyomasztó ötvenes éveket megszépítette számára, hogy élethosszig tartó házasságot kötött Kabát Mártával, aki a vendéglátóiparban dolgozott. Két lányuk közül Eszter szintén színész lett, méghozzá az egyik legjobb, legkarakteresebb, leghitelesebb. Az Elviszlek magammal című műsorban D. Tóth Krisztának is mesélt az édesapjáról, nézzétek meg ITT.

Fajsúlyos szerepek helyett operett és Vidám Színpad

Eszter születésének évében, 1953-ban az Operettszínházba szerződött Csákányi László, majd három évvel később a Petőfi, illetve a Jókai Színház következett, míg végül 1963-ban a Vígszínházban írta alá a szerződését, ahol végre komoly drámai karaktereket is játszhatott 1971-ig, de miután az utolsó két évben csak epizódszerepeket kapott, főszerepet nem, megsértődött, és a József Attila Színházba menekült újabb három évre.

Aztán innen is elment, és haláláig a Vidám Színpadon nevettette a közönséget, miközben maga sokat búsongott az elhibázott döntései miatt. Hiába vágyott komoly drámai szerepekre, a könnyű műfaj nem engedte el. Talán ezért is tudott olyan erős drámai sorsokat sűríteni egy-egy dalba.

Csákányi Eszter mesélte később egy interjúban Szegő Andrásnak:
„Szegő András: …én láttam a Svejkben, és frenetikus volt…
Csákányi Eszter: …igen, emlékszem rá. Abban lényegében saját magát, a maga huncutságát, rezignált életbölcsességét játszotta egy kicsit. Igen, voltak nagy sikerei, de mégis, amikor már idősen, némileg megkésve eljátszhatta a Karamazovot, a Vád tanúját, vagy Schönt a Luluban, és tényleg zseniális volt ezekben, akkor derült csak ki, hogy mennyi lehetőség herdálódott el a vargabetűivel.”

1964, Magyar Rádió 1-es stúdiója, a Pódum 64 – Japán című műsorban Abe Kobo Szellem Rt. című művéből készült rádiójáték felvétele. Csákányi László és Benkő Gyula színművészek – Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Nagy szerepek helyett ezerféle karakter

Ha egymás mellé tesszük rádiós, televíziós, filmes és szinkronos szerepeinek sorát, óriási listát kapunk. Gyakorlatilag MINDENT eljátszott ezekben, amit a színpadon nem kaphatott meg. Minimum százhúsz hangjátékban hallhattuk, legalább ugyanennyi tévéfilmben láthattuk, és ötszáznál is több filmben adta kölcsön összetéveszthetetlen hangját a legkülönfélébb szereplőknek. Személyes kedvencem Karak a Vukból, Frédiként is imádtam, és Döbrögit sem tudom más hangon elképzelni, mint az övén, de a Süsüben az öreg királyt is ő szólaltatta meg. Ezek is mind hozzátartoznak sokunk gyerekkorához.

1973, Mikroszkóp Színpad, BÚÉK 1974! A Rádió Kabarészínházának szilveszteri bemutatója. Agárdy Gábor és Csákányi László színművészek – Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Felejtés helyett emlékezés
Utolsó filmszerepét már nagyon betegen játszotta Koltai Róbert filmjében, a Sose halunk megben, de még volt kedve, ereje mesélni és mókázni a forgatás után, Koltai készített vele egy dokumentumfilmet is az Utolsó tangó címmel.

Sok szakmai díjat is kapott, de a legnagyobb elismerés talán mégiscsak az, hogy sokak szája mosolyra húzódik, amint meghallják a nevét.

Szerethető volt az állandó „kisemberes” szerepeiben csakúgy, mint a kabarétréfákban, sanzonéneklés közben, vagy melegséggel teli, őszinte pillantásáért. Szerencsére sok felvétel megőrizte a hangját és az arcát.

Búcsúzóul megosztom veletek az egyik legkedvesebb dalomat, amit a lányával, Eszterrel énekel. A címben idéztem is EBBŐL a dalból, hallgassátok meg, és maradjon veletek ez a szívből jövő hang örökké!

Both Gabi

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Fortepan/Hunyady József