Az utca emberének kendőzetlen valósága – Budapesti streetfotó-kiállítás nyílt

–

Mi is az a street- vagy utcafotó? Nehéz rá pontos választ adni. Nem minden utcán készült kép streetfotó, és nem minden streetfotó utcán készül. Ahhoz, hogy közelebb jussunk a street photography definíciójához és megértsük, mit csinálnak ezek a BPSPC-s srácok és az nekünk miért jó, értenünk kell a fotográfia történetét is.

A „street photography” egy műfajt és egy fotótörténeti korszakot is jelöl. A fényképezés hajnalán a nagy és nehézkes gépekkel, bonyolult készítési és kidolgozási eljárásokkal a fotográfus jó ideig nem volt mobil, ezért a fotózás ekkor még jellemzően egy statikus műfaj volt és a festészettel állt versenyben. Ahogy a nyersanyagok érzékenyebbek és a gépek kisebbek lettek, a fotósok el tudtak indulni a felszerelésükkel. A világtörténelem eseményei is megkövetelték azt, hogy valaki hírt adjon róluk, kialakult a riportfotográfia, a civilek kinézhettek a harcmezőre a Life magazin és fotósai jóvoltából.

Megnőtt az igény arra, hogy az ember és a társadalom magát értelmezze, lássa és feldolgozza.

A riportfotó mellett és után kialakult a szubjektív dokumentarizmus és a humanista fotográfia. A fotósok már nem az élet kiemelt, ünnepélyes pillanatait nagy műgonddal megrendezve rögzítették, hanem a tiszta hétköznapokat. Josef Koudelka Gypsies-sorozata és Robert Frank The Americans anyaga nem hír- vagy riportanyag, hanem egy ösztöndíj segítségével saját alkotói projektként hozták létre. Ők nem streetfotósok ugyan, de a fotó szerepéről való gondolkodás megváltozása fontos, és ilyen ambíciók alapján kell hogy keressük a streetfotózás lényegét is.

Az utcafotó valamilyen közterületen, nem megrendezett vagy a fotós által manipulált helyzetben, azaz spontán elénk táruló hétköznapi vagy hétköznapi környezetben zajló esemény, amelynek nincs hírértéke.

Nem társadalmilag kiemelt eseményekkel foglalkozik, ez különíti el a sajtófotótól. Dokumentarista, szubjektív módon.

A „decisive moment”, vagyis döntő pillanat fogalmának megalkotója Henri Cartier-Bresson humanista fotográfus, a candid photography mestere, a modern fotozsurnalizmus hagyományainak lefektetője, a 35 mm-es film egyik legkorábbi használója, mindezek miatt pedig a streetfotózás úttörőjének tekinthetjük. A street photography végül az ötvenes évektől lett nevén nevezve és indult hódító útjára New Yorkból Párizson át Londonig.

Itthon sokáig, de főleg ebben az időszakban még elképzelhetetlen volt, hogy a hétköznapokról torzítás- és idealizálásmentesen hírt lehessen adni. Balogh Rudolf és Escher Károly egyes képei mutatnak leginkább ebbe az irányba, de a műfaj igazán csak a nyolcvanas években bontakozhatott ki. Benkő Imre, Gulyás Miklós, Jokesz Antal és Szilágyi Lenke munkái között az autonóm riport, szociofotók, szubjektív dokumentarizmus területeire átlógva bőven találunk már kiváló utcafotókat, avagy „utcás fotókat”, ahogy Gulyás szokott fogalmazni.

Mára nem(csak) a politika és a jogszabályi környezet szab annak határt, hogy a hétköznapokról torzításmentes képet lehessen adni, hanem az is, hogy mindenkinek a kezébe fényképezőgép került

– elég, ha csak az Instagram idealizált világára gondolunk. Most mindenki nézzen magába: vajon úgy néz-e ki egy reggeli kávé, mint ahogyan azt a közösségi médiában mutatjuk? Na, az utca embere legalább annyira nem úgy fest egy szelfikamerával rögzítve, mint ahogy egy streetfotós elkapja.

Ma még talán csak a Fekete tükör egy epizódja lehetne, de holnap simán lehet, hogy egy családi fotóalbumba csak szelfik kerülnek be. Már ha egyáltalán lesz még fotóalbum.

A narcizmus korában a legtöbben rettenetesen ügyelnek arra, hogy csak a kozmetikázott valóságot mutassák magukról, így közben a korszakunk elhalad a valóság mellett.

Gondoljunk csak bele, milyen jó a Fortepan hétköznapokat mutató képei között virtuálisan könyékig túrni, micsoda felfedezés lehetett rátalálni Vivian Maier hagyatékára! Az életnek az a természete, hogy sokkal tovább tartanak a kiemelt pontokat összekötő hétköznapok, mint a csúcspontok, így sokkal inkább árulkodnak egy korról, korszakról a hétköznapok, mint a fordulatok.

Pontosan ezért fontos, hogy a dokumentarista fotósok, ápolva a fotótörténeti hagyományokat, továbbra is teret kapjanak művészetük kibontakoztatásához, és megörökítsék korunkat, környezetünket olyannak, amilyen valójában. Szóval? Alszol? Vagy streetelsz? Kérdezik ők kisfilmjükben, amit a tető mozivásznán vetítenek majd a megnyitó estéjén. Egészen biztosan szuper kis este lesz.

Chripkó Lili

Kiemelt kép: Soós Bertalan