Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott békát

„Gyerekkoromban úgy képzeltem el, hogy a Virágéknál azok boszorkányok és valamelyiküket Virágnak hívják és ők együtt sütik már a rántott békát sisterhood hangulatban. Innen ered a Virágéknál alkotói név, és a rajzaimban is visszaköszönnek ezek a boszorkányok és ez a női testvériesség. 🖤 what is love / szombaton találkozunk a Markett-en és a Rákóczi vásárcsarnokban! #virageknal #siskostudiobp 

A rajzaim eleinte terápiás célzattal születtek, ami egybefonódott egy felmondással és egy magánéleti válsággal – jólesett megmutatni, mi van bennem.”

Virág eredeti szakmája szerint médiakommunikációt végzett, és pályáját egy reklámügynökségnél kezdte, ami saját bevallása szerint egyáltalán nem illett a személyiségéhez. Őrlődött ebben a világban. Ezzel egyidejűleg magánéletileg is rossz időszakot élt meg.

„Igazából addigra már akkora volt a szar, hogy nem bírtam el, és ez késztetett arra, hogy meghozzak egy határozott döntést.”

Úgyhogy beleugrott az ismeretlenbe és lenullázott mindent: felmondott és elkezdett rajzolni, míg ki nem találta, mit kezd az életével. Így kezdődött a Virágéknál.

„Három-négy hónap telt el, mire összeállt a kép. Időközben elkezdtem dolgozni egy vintage ruhaboltban, később összebarátkoztam a tulajjal, és megkért, hogy csináljam meg az online kommunikációjukat is. Mellette továbbra is folyamatosan rajzoltam a személyes vizuális naplómat, ami a Virágéknál nevet kapta.

A visszajelzések alapján sokaknak segítenek a rajzaim, mert sokunkban játszódnak le ugyanezek a dolgok, és segít nekik kapcsolódni másokhoz.

Bár kifelé mindannyian azt vetítjük, hogy »minden rendben van«, telefon mögül nagyon fogyasztják az önismereti írásokat, a tabudöntő rajzokat, utána pedig beírják a Google-ba, hogy: »Normális, hogy így érzek«?”

De tényleg normális?

„Öt éve csinálom a márkát, azt látom, hogy egyre többen nyitottak arra, hogy többet foglalkozzunk magunkkal.

Elképesztő mértékeket ölt a magyar társadalomban a szorongás.

Ami engem foglalkoztat, hogy mi az a rengeteg ki nem sírt dolog bennünk, hogy lehetne elérni azt a dobozt, amiben ezek az érzések le vannak zárva.

Az a célom, hogy odaérjek ehhez a dobozhoz, és kimondassam a rajzaimmal másokból, hogy mi van bennük.

Úgy látom magunkat, hogy itthon nagyon jellemző az áldozatszerep és egyfajta macsó attitűd mindkét nemnél. A macsó attitűd szerint túl kell élni, tűrni kell, mindig keménynek kell lenni. Sokan elhiszik magukról, hogy nincs képességünk változtatni a dolgok hozzáállásán. Ez eleinte önfeláldozással, később pedig önfeladással jár.

Csatlakozz te is a STAY HOME CLUB-hoz! 👸🏽 Jelölj be azokon a storykon, amiket otthon készítesz, hogy inspirálódhassak a karantén outfitekből és akward otthoni szitukból. Az otthon töltött idő alatt, a jelölt sztorik közül rajzolok majd szitukat! Támogassuk egymást a karantén időkben, oszd meg ezt a képet és terjeszd az igét, hogy te is otthon maradtál. 🏩 #virageknal #stayhomeclub #covid_19 #maradjotthon

Szerintem nem kell mindig kurva keménynek lenni. Változnak a dolgok, és lehet újrakezdeni.

Tudom és elismerem, hogy ez nagyon nehéz.

A férfi társadalom pedig mintha hátránnyal indulna a traumafeldolgozásban, hiszen benne él a nyelvünkben is, hogy a »fiúk nem sírhatnak«. Itthon továbbra is a nyers macsó erő dominál, sok férfinak nehéz megengednie magának, hogy befelé nézzen, hiszen ez már érzékenységet, gyengeséget feltételez a férfi társadalomban.

Pedig annak az erőnek kéne szem előtt lennie, hogy az milyen kurva nagy erő, amikor belátsz valamit, és szembenézel magaddal.

Úgyhogy a jövőben is még több önismeretre buzdító cuccot szeretnék csinálni, ez az, ami jelenleg a legjobban foglalkoztat alkotóként, és úgy érzem, hogy erre most nagyon nagy szükség van itthon.”

 

Rajzok a karanténból #karantina

Amióta tart a koronavírus-járvány és mindannyian karanténba vonultunk, Virág elindította az oldalán azt a lehetőséget, hogy bárki küldhet neki szelfit a karanténból, elmesélve egy képben, hogy mi az ő karanténsztorija, mi tartja benne a lelket. Legyen egyfajta emléke, lenyomata mindenkinek erről az időszakról. Virág a saját kérdését megválaszolva, a következőket mesélte magáról:

„Számomra most nagyon jó érzés például kapcsolódni a természethez, csak szimplán gyomlálni a kertet, segít abban, hogy mentálisan egészséges tudjak maradni. Ezekből a tapasztalatokból biztosan teszek el a karantén utáni időkre. 

Azon kívül, hogy karanténban vagyunk és baromi sok az időm, azzal a céllal indítottam el ezt a lehetőséget, hogy az összetartozás érzését erősítsem: mind kapcsolatban vagyunk egymással, egy közösséghez tartozunk. Azt pedig, aki küld magáról egy képet, szeretném megerősíteni abban egy rajzzal, hogy ő is számít, még ha távol vagyunk is egymástól és csak egy online térben találkozunk.”

Most pedig következzenek Virág karanténillusztrációi és az olvasói válaszok, kinek hogyan telik a karantén.

1.

„A képen éppen az első online ZH-mra készülök. Ezen túl a falusi nagy porta nyújtotta élvezetek, és igyekszem sokat is olvasni.” 

2.

„Fotóm, amikor egy csoportos meetingre két hét után valahogy összekapom magam.”

3.

„Nehezemre esik motiválni magam, de a naplóírás segít.”

4. 

„Zizivel kiélvezzük, hogy végre van vele egy kis időm. Teregetésnél ő a legnagyobb segítségem, mert szeret belebújni a frissen száradt ruhákba.”

5.

„Az otthoni munkában elmacskásodott izmaimat napi jógával igyekszem kordában tartani. A másik karanténhobbim, a növénygondozás lett, bár már korábban is plant lady voltam, mostanra váltam igazán profi és tudatos növényápolóvá.” 

6.

„Sylvia Plath és a hajmosás tartja bennem a lelket a karantén idején.” 

7.

Bennem a csoki. „Hoppá, itt épp rajtakaptak, hogy csokit eszem” című képem. 

8.

„Vigyázzatok magatokra és egymásra! Ha megtehetitek, akkor maradjatok otthon!”

 

9.

A 2020-as tavasz–nyári karantinakollekcióm.

10.

Két online óra között egy kis olvasás és kávézás.

No és bennetek mi tartja a lelket, mivel töltődtök fel? 

Szőcs Lilla