–

Babahordozók anno

Én még csak kívülről figyelem az évek óta folyó heves vitát a babahordozás témakörében, és bevallom, fogalmam sincs, hogy a képen látható két babahordozó ergonómiailag, egészségügyileg és biztonságtechnikai szempontból megfelel-e minden követelménynek. (Tóth Flóra? Te minden ilyenben penge vagy!)

A jobb oldali 189 körül készült Utah államban, az ute törzs hagyományos motívumaival bőrből, gyapjúból, üveggyöngyökkel kivarrva – de használtak hozzá csontot és apró fémlapokat is.

A sárga szín azt jelenti, hogy lánygyermek számára készült a bölcső, amelynek napellenzője is van! 

A bal oldali a kiowa törzstől származik 1875-ből, a hagyomány szerint az édesanya készítette várandóssága alatt a születendő gyermeknek, ám a vázat az apa festette, hogy ő is kivegye a részét az előkészületekből.

Munkavédelmi öltözet

Amilyen szép távolról, olyan bizarr közelről, ha tudjuk, miből készül ez az 1910 körül varrott párka. Igen, ez a mai párkák őse, a könnyű, vízlepergető, szuperül szigetelő eszkimó ruhadarab. Hogy miből? Fókabélből. Talán morbidnak tűnhet, de az eszkimók hite szerint ezzel az állat lelke előtt is tisztelegnek. A díszítés egy Alaszkában honos lilealkatú madár, a bóbitás alka tollaiból és csőréből (!) áll.

Nyeregtáska dizájnosan

Ez a XIX. századi tuareg nyeregtáska Algériából származik. Kecskebőrből készült, a hagyomány szerint az asszonyok színezték türkizre, de készítettek fekete, piros és barna táskákat is – indigóval, különféle ásványokkal vagy épp gránátalmalével kezelve a bőrt. Az ilyen nyeregtáskákban például sót szállítottak a hosszú sivatagi utakon – jó sokat, mert elég nagy!

A beszélő köntös – másképp

A nyugat-afrikai mande törzs varázsköpönyege pamutból és bőrből készült a XIX. században, ám értékét tekintve felbecsülhetetlen, viselőjét ugyanis sebezhetetlenné teszi. A vadászok és harcosok bűvös viselete volt ez, amely a nyama nevű erővel felvértezve tudást és védelmet adott annak, aki magára öltötte. A kis fityegő talizmánok (a daliluk) között van bőrdarab, karom, szarvdarab és bőrbe csomagolt amulett is.

Talizmánköpeny

Ugyanez a műfaj, csak a helyszín más: Guineából, a XIX. századból származik ez a talizmánköntös, az alapja pamut, a díszítés vékony bőrcsíkokból áll.

Azok alatt pedig a viselőjét védő szövegrészletek bújnak meg a Koránból, amelyek, hogy kifejthessék funkciójukat, közvetlenül érintkeztek annak bőrével, ám a külső szemlélő számára láthatatlanok.

Szegény bárány!

Amikor kiskoromban történelmi- és kalandregényeket olvastam, mindig sokat gondolkodtam, vajon mi a jó éj lehet az az Aranygyapjas rend. Ma már persze bármikor utána tudok nézni, hogy

ezt a lovagrendet Jó Fülöp burgundi herceg alapította 1429. január 10-én Brugge-ben, harmadik nejével, Izabella portugál hercegnővel közös esküvője alkalmából, méghozzá „a Megváltó, Mária és Szent András tiszteletére, a keresztény hit és a katolikus szentegyház védelmére, az erény és jó erkölcsök növelésére”.

Jelentsen ez a gyakorlatban bármit is.

A Making Marvels-kiállításon aztán végre élőben láthattam, hogyan is néz ki egy alaposan feltuningolt Aranygyapjas rendjel – nem ám snassz szalagokkal felakasztva, hanem elég komoly drágakövekkel körbepakolva. A rendjel 1741-ben készült Bécsben, II. Frigyes Ágost szász királyé volt, szóval nem csoda, hogy roskadozik a gyémántoktól. Csak az a szegény árva aranyszőrű bárány lóg olyan reménytelenül az alján…

A titokzatos Madame X

Nagyon vártam, hogy végre személyesen is találkozhassam a titokzatos nővel, aki az egyik legkedvesebb festményemen olyan méltóságteljesen pillant oldalra hófehér válla fölött.

John Singer Sargent amerikai, de Európában alkotó portréfestő képe összeesküvés-elméletek alapja, a vágy titokzatos tárgya volt a maga idejében – és akkora botrányt kavart az első kiállításakor 1884-ben Párizsban, hogy a művésznek át kellett festenie.

A ruha volt az oka mindennek – azaz elsősorban annak pántja. Merthogy egy volt belőle, az is lecsúszva. A tisztelt úri közönség annyira felháborodott ezen a frivol apróságon, hogy tényleg kész ribillió támadt a Párizsi Szalon körül, így aztán Sargent, aki épp a jó hírnevét igyekezett a kontinensen megerősíteni, jobbnak látta, ha konszolidálja Madame X öltözékét. De akkor már késő volt: a kép örökre összeforrt az erotikával, a festő pedig csakhamar áttette a székhelyét Angliába. Talán nem függetlenül a botránytól.

A festmény címe azért lett Madame X portréja (Eredetileg Madame *** portréja), mert a modell maga kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra, ki ő. (Talán ő maga sejtette, micsoda felhördülést okoz majd két szabadon hagyott váll?) Aztán persze semmi sem maradhatott titokban: ma már tudjuk, hogy a festmény Virginie Amélie Avegno Gautreau-t ábrázolja, aki Pierre Gautreau francia bankár felesége volt.

Érdekesség, hogy a Sargent-festmény után hét évvel Gustave Courtois is megfestette Gautreau-asszonyt, méghozzá ugyanabban a ruhában.

A nagy Gatsby is imádná

Az egyik időszaki kiállítás az amerikai Vogue ikonikus főszerkesztőjéről, Anna Wintourról elnevezett, részben az ő adományából frissen felújított ruhatörténeti szárnyban Sandy Schreier író, divattörténész elképesztő, mintegy 15 ezer darabot számláló gyűjteményébe enged betekintést. Ezek a húszas évekbeli flapper-ruhák egészen lenyűgözőek közelről: leheletfinom anyagból készültek, de hihetetlenül gazdagon vannak televarrva gyöngyökkel.

Szerelemkalap

Kalaprajongóként nagyon megörültem, amikor az Anna Wintour-szárnyban belebotlottam ebbe a híres Philip Treacy-kalapba, ami nem is annyira kalap, mint inkább fejdísz. Az 1967-ben született ír tervező alkotásai legendásak, a brit királyi családtól az összes szigetországbeli hírességig ő látja el az előkelő fejeket rávalóval – és lenyűgöző látni, hogy micsoda őrült költeményeket képesek egyébként decens emberek felvenni a kedvéért.

A híres pillangófejdísz Treacynek a tragikusan fiatalon elhunyt dizájnerrel, Alexander McQueennel közös, 2008-as kollekciójából való, többféle színben létezik, és még a legszolidabb verziójában sem lehet feltűnésmentesen tömegközlekedni. Szerintem ez a kalap olyan, mint szerelmesnek lenni, csak a pillangók nem a hasadban vannak.

Leves a testre

A pop art az egyik legszórakoztatóbb művészeti irányzat: egyrészt látványos, másrészt gyakran nagyon aktuális társadalomkritikus üzenettel bír vagy izgalmas kérdéseket feszeget. Például: mi a művészet? Andy Warhol híres műve, a leghétköznapibb amerikai élelmiszer, a Campbell’s cég leveskonzervje épp erről nyit vitát.

És ez az 1966-67-re datált ruha folytatja a kérdéskör szétszálazását, ugyanis nem csupán a divat síkjára emeli a leveskonzerv képét, de – lévén, hogy papírból készült – az eldobhatóságot, a mértéktelen fogyasztást, sőt, a divat pillanatnyi, talmi csillogását is reflektorfénybe helyezi.

Warhol egyébként divatillusztrátorként kezdte a pályafutását, szóval – elnézést a szóviccért, de – számára is igazán testhezálló továbbgondolása ez a legismertebb művének.

Csepelyi Adri