–

„A legfontosabb, hogy nem az érdekel, hogy szép hangokat adjak ki magamból. A hangom egy cseppet sem irányít engem, és az önkifejezésemnek csak egy kis része. Elsősorban színésznő vagyok, a hang csak azután jön. Ha valami ronda dolgot kell mondanom tele rossz energiákkal, az egyszerűen nem lehet szép. Ha te csak gyönyörűen akarsz énekelni, ezt a mentalitást tartogasd a lemezfelvételre, de tartsd távol a színpadtól.”

Erős szavak egy opera-énekesnőtől, ugye? Nos, nem ez az egyetlen, amivel Kristine Opolais kilóg a dívák sorából. Kezdjük ott, hogy először esze ágában nem volt beállni sem a sorba:

sírva toporzékolt anyjának, hogy ne kelljen klasszikus éneket tanulnia, mert ő rocksztár akar lenni.

Első körben sikerült is bojkottálnia az órákat, ám amikor édesanyjával Rigába költöztek, Kristinét újból beíratták énektanárhoz. És itt történt valami. Egész pontosan Puccini „történt”. Az O mio Babbino Caro kezdetű áriát tanulta az olasz komponista Gianni Schicchi című operájából, amikor hirtelen azt érezte: ő egész életében ezzel akar foglalkozni.

Igaz, kizárólag a saját szabályai szerint. Lásd a fenti idézetet.

A nyereség meg a kockázat

Az opera összetett műfaj. Egy mű sikeréhez sok minden hozzájárulhat azon túl, hogy milyen maga az opera: a jó rendezés, a kiváló karmester – vagy a remek szereposztás. Ahhoz, hogy valaki világhírű operaénekes legyen, szintén sok mindennek kell stimmelnie a tehetségen kívül: fontos például, hogy adott helyzetben jó döntéseket hozzon, jól válassza meg a szerepeit, és tudatosan állítsa össze a repertoárját. Meg hogy jól reagáljon extrém helyzetekben.

Kristine Opolais egy vészhelyzetre adott bátor reakciójának köszönheti nemzetközi karrierje beindulását. 2014-ben debütált a New York-i Metropolitan Operában a Pillangókisasszony címszerepében. A premier hatalmas siker volt, a szereplők alaposan meg is ünnepelték ezt, Kristine így hajnali öt körül aludt el a hotelszobájában. Hogy aztán reggel fél nyolckor kapjon egy hívást: lebetegedett a 13 órakor kezdődő matiné szopránja, a háznak S. O. S. szüksége van egy Mimire a Bohéméletbe. Opolais először reflexből visszautasította az abszurd felkérést (az ilyesmi a hangszalagok számára sem egy kéjutazás), aztán visszahívta a Metropolitant, és igent mondott. Mint mondja: kockázat nélkül nyereség sincs. A további csavar a történetben, hogy ezzel a bátor döntéssel Opolais nem csupán operatörténelmet írt (18 órán belül két főszerepben debütált a Metben), hanem egy csapásra világhírű lett, hiszen az előadást több millió ember nézte világszerte élőben (mi is, itt Magyarországon) a Met in HD-sorozatban. Ha jobban belegondolunk, őrületes kockázat rejlett a vállalkozásban:

ha Opolais nem tud maximális teljesítményt nyújtani, vagy a hangja nem bírja a kemény megpróbáltatást, minden túlzás nélkül leírta volna magát a fél világ előtt. Ő azonban jött, látott, győzött.

Színésznő, nem „csak” énekes

Ezt az esetet leszámítva, Kristine Opolais roppant tudatosan alakítja a karrierjét. Mára ő napjaink egyik (ha nem a) legkiválóbb Puccini-énekesnője, ami részben annak is köszönhető, hogy Puccini nagyobb teret hagy a művészi önkifejezésre, mint például Verdi, aki technikailag nagyobb terhet ró az énekesekre.

Opolais tehát a szerepformálás felől közelíti meg a munkáját. „Korábban vállaltam el olyan szerepet, amelynek karakterével nem tudtam azonosulni. Soha többé nem csinálok ilyet. Én csak magamból tudok dolgozni egy szerepben, de akkor egyszerűen elveszettnek éreztem magam a színpadon. Boldogtalan voltam, és nem ment. A munkamódszerem nem engedi meg, hogy olyan szereplőt alakítsak, akivel nem tudok azonosulni, és ezt el kellett fogadnom. Ma már elég erős vagyok ahhoz, hogy nemet mondjak” – magyarázta egy interjúban nemrég.

Puccini vezeti az úton

Sorra mutatkozott be a világ legrangosabb operaházaiban a különféle Puccini-szerepekben – óriási sikerrel. Első férje a szintén lett, világhírű karmester, Andris Nelsons volt, akivel próba közben ismerkedtek meg: Kristine Musette keringőjét énekelte a Bohéméletből, az őt vezénylő Nelsons pedig elámult a tehetségétől. Később a Toscában dolgoztak újra együtt, és Puccini egyik legismertebb műve meghozta nekik a szerelmet.

A kritikusok gyakran kiemelik, hogy milyen csodálatos színésznő Opolais. Ha Tosca szerepében lép színpadra, manírok helyett teljesen átszellemül. Mint mondja:

„Abban a pillanatban Tosca vagyok, nem Kristine.”

Szerepformálásai roppant érettek és tudatosak, amikor például Pillangókisasszonyt énekel, szándékosan idézi meg a tradicionális japán színház jellegzetes gesztusait a színpadon. Nézzétek csak!

Lett útravaló

A másik lett sztárénekesnő, Elina Garanca többször is járt már Magyarországon, imádja a hazai közönség. Legutóbbi fellépésekor azt mondta nekem egy interjúban, a lett nyelv mély hangzói nagyon kedveznek a hangképzésnek: részben különleges anyanyelvétől olyan telt, bársonyos a hangja. Ha figyelünk, ugyanezt a teltséget érhetjük tetten Kristine Opolais énekében.

Az én egyik legkedvesebb felvételem tőle az Angelica nővér egyik részlete. Néhány napja ezzel (szándékosan nem egy „slágerdarabbal”) indítottam el az Instámon a 365 napos operakihívásomat. Engem is meglepett, milyen sokan reagáltak erre a felvételre – holott tulajdonképpen nincs ebben semmi meglepő. Opolais egyszerűen lenyűgöző. Alig várom, hogy élőben is halljam.

Csepelyi Adri

Képek: Tatyana Vlasova