Hania Rani világa gyönyörű, mint egy hűvös tengerparti hajnal
A Müpában lép fel a lengyel zongoraművész
Támogatott tartalom
Bárcsak annyi ötezresem lenne, ahányszor egy-egy koncertbeszámolóm vagy helyszíni Insta-storym után megkapom üzenetben, hogy „úristen, nem is tudtam, hogy itt lép fel” vagy „jaj, de kár, hogy lemaradtam”! Úgyhogy most mindenki vegye szépen elő a határidőnaplóját, és vésse bele: október 17., este nyolc, Müpa. A Liszt-ünnepre érkezik ugyanis Hania Rani lengyel zongorista-dalszerző, akinek üstökösszerű karrierje Lengyelországból indult. Hogy ki az a Hania Rani? Valaki, akit hallanotok kell. Mindjárt azt is elmondom, miért. Csepelyi Adrienn ajánlója.
–
Lengyel kislány menni Hollywood
Hania Rani 1990. szeptember 5-én született a lengyelországi Gdańskban, Hanna Maria Raniszewska néven. Civil életében éppúgy nagy távolságokat jár be, mint zenéjében: otthona Varsó, de időnként Zürichben és Berlinben is él. Dalaiban pedig – amelyek inkább afféle zenei szövetek, semmint szabályos popdalok – a komolyzene, a dzsessz és az elektronikus zene végpontjait köti össze olyan kreativitással, hogy arra a reklámipartól a zenei szakmáig mindenki felkapta a fejét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Esja című debütáló szólólemeze úgy jelent meg, hogy maga küldte el demóját a kiadónak, amely lecsapott a zenei anyagra. És nyilván ma is áldja azt az A&R-t (így hívják azokat a szakembereket, akik a lemezcégeknél felhajtják a feltörekvő tehetségeket), aki megorrontotta, micsoda perspektíva rejlik ebben a nőben. Hania Raninak több mint nyolcszázezer hallgatója van havonta Spotifyon, Eden című dala tízmilliószor pörgött eddig, írt már zenét a Miu Miu és a Louis Vuitton számára, de hallhatjuk kompozícióját a Cheer és a Last Chance U: Basketball című Netflix-sorozatokban is.
Építészetről táncolni
Gondolom, mindenki ismeri azt a David Bowie-idézetet, amely szerint szerelemről beszélgetni olyan, mint építészetről táncolni. Nos, Hania Raninak sikerül – már legalábbis abban az értelemben, hogy ő a zenét az építészettel rokonítja: mindkettőnek tereket kell kitöltenie, megtöltenie élettel. Ily módon Rani művészetének gyökereit a bútorzenében, azaz Erik Satie francia zeneszerző XIX. század végi „találmányában” kell keresnünk.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Satie elmélete szerint szükség van olyan zenére, amely hátteret ad a létezésünknek (lásd még Akkezdet Phiai: „a valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene”), kitölti a terünket, akár a bútorok a lakókörnyezetünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a zene ne volna fontos és igényes – nem keverendő össze a liftzenével! Ahogyan Rani sem.
Ha kicsit közelebb jövünk a mához, az ambient-hagyományok (helló, Brian Eno!) vagy akár Lana Del Rey énekhangja is eszünkbe juthat – mindezt azonban leginkább csak azért írom, hogy azok, akik nem ismerik Hania Ranit, könnyebben elhelyezhessék a koordináta-rendszerben. Másolásról ugyanis szó nincs: autonóm, sokszínűsége ellenére is egységes repertoár Ranié, amelyben világosan látszik a fejlődés és az, hogy annak irányát nem a közönségigény, hanem a művészi szándék szabja meg.
Kis hajó a ködös tengeren
Legújabb, The Boat című, háromszámos EP-je néhány napja jelent meg, és sűrű elektronikus ködbe burkolózik a zongora rajta – de milyen jól áll neki! Hania Rani ösztönös magabiztossággal fésüli össze a komolyzene, a dzsessz és az ambient kelléktárát, és rendkívül széles skálán képes mozogni anélkül, hogy káoszba fulladna vagy közhelyessé válna.
A Hello című szám dobszólama például egy füstös dzsesszklubba repít, Rani hangja Stacey Kentet idézi, miközben az összhatásban nem nehéz felfedezni Róisín Murphy és Matthew Herbert közös munkáinak vonásait, amelyeknek egyik legizgalmasabb mozzanata az volt, hogy a ritmust a legkülönfélébb hétköznapi tárgyak adták a stúdióban a megkocogtatott pohártól a fésűig. Rani ugyanis rendkívül kreatívan használja a zongorát hangrögzítéskor: a hangszer különböző pontjain elhelyezett mikrofonok zajokat, zörejeket rögzítenek és erősítenek fel, így sokkal komplexebben közelíti meg azt a kérdéskört, mi a zene szerves része, ami kifejezetten üdítő a mai makulátlanra polírozott, szoftverekkel tökéletesített világban. Mindeközben azonban Rani mindvégig önazonos és saját hanggal bír – ez pedig megkülönbözteti azoktól, akik szimplán csak felültek a Ludovico Einaudi-vonatra.
S ha már The Boat (azaz a csónak):
Hania Rani világa tényleg olyan, akár a gdański tengerpart egy októberi hajnalon: egyszerre ismerős és ismeretlen, kell egy kis idő, mire a szemünk megszokja a ködöt, s szétválik előttünk a szürke, a zöld és a kék ezernyi finom árnyalata. Onnantól fogva pedig, hiába a napos, pálmafás tengerpartok, mindig visszavágyunk.
Rám aztán ne fogjátok, ha lemaradtok róla – én szóltam időben!
Kiemelt képünk forrása: Hania Rani hivatalos Facebook-oldala
