És még csak nem is a Töki miatt imádom – Éljen a 70 éves Jeff Bridges!
Zengtem már ódákat ezen az oldalon néhány mai mozicsillagról Harrison Fordtól Hugh Grantig, akik mind képviselnek valami különleges értéket, de az az igazság, hogy mégiscsak Jeff Bridges a kedvencem – szakmailag és emberileg, ahogy mondani szokás. Ha még nem tűnt fel neked, milyen eszméletlen jó pasi és mekkora színész egyben, akkor hallgass ide. Mutatom! December 4-én lesz 70 éves, ünnepeljük meg méltóképpen! Gyárfás Dorka írása.
–
Évek óta térítőmunkát végzek, próbálok mindenkit rávenni arra, hogy egyszer látogasson el a jeffbridges.com-ra, és onnantól valószínűleg már nem is kell magyaráznom, miért ritka tünemény ő. Ismerünk színészeket, akik festenek, rajzolnak (Jim Carrey-től James Francóig), vannak színészek, akik verselnek (Keanu Reevestől Viggo Mortensenig); akadnak sztárok, akik zenét szereznek vagy zenélnek (Johnny Depptől Anthony Hopkinsig), és persze olyan is van, aki több művészeti ágba belekóstolt már. De a kreativitásnak az a burjánzása, ami Jeff Bridges hivatalos oldaláról árad, mégiscsak egyedülálló és lenyűgöző, és elsősorban az életnek arról a játékos élvezetéről árulkodik, ami minden alakítását is áthatja, és amit csak irigyelni és csodálni lehet.
Hosszú út a hivatásig
„Élvezd, és ne vedd túl komolyan” – tanácsolta neki az édesanyja, Dorothy Bridges színésznő, amikor a színészi pályára lépett, amit végül az egész életére alkalmazott, csak magára a munkára nem. Amikor ugyanis dolgozik, abba teljesen beleveti magát, csak ez nem jelent egyet azzal, hogy erőlködne rajta. Nézzétek csak meg ezt a videót, amiben arra kérték, hogy „castingoljon” az egyik kedvenc filmje, a Becéző szavak főszerepére, és játssza el pár másodpercre azt, amit Shirley MacLaine alakított zseniálisan. Íme, ahogy egy igazi színész magára ölt egy szerepet, gyakorlatilag egy pillanat alatt:
„A legtermészetesebb és legkevésbé öntudatos színész” – írta róla még a korai munkái láttán egy amerikai kritikus, mára pedig az egyik legkarizmatikusabb karakterszínész lett belőle. Továbbra is természetes, de a személyisége olyan fajsúlyos is, amilyen csak keveseknél. Gondoljatok csak A titkos ajtóra (nekem ez az egyik kedvenc filmem tőle), a Coen fivérek életművének ékkövére, A félszeműre, illetve abban az ő seriffjére, vagy akár arra a filmjére, amiért négy jelölés után végre megkapta az Oscar-díjat: az Őrült szívre.
Ezekben még az ereje teljében lévő férfit láttuk, akinek a közelében lenni is perzselő, de az egyik utolsó nagy alakítása, A préri urai seriffje is elementáris – csak már egy idős ember testében.
Ez az igazán szép pályaív egyébként: szőke, kaliforniai aranyifjúból rozoga texasi kopóvá válni, hiszen Bridges lassan tiszteletbeli texasinak számít, annyit játszott odavalósi karaktert, és ennyi film után a kiejtést is tökéletesen elsajátította. De amikor kezdte, még abban sem volt biztos, hogy hatvan felett még mindig forgatni fog. Hiába vitte mindjárt a második filmfőszerepével az Oscar-jelöléséig (ez volt a legendás Az utolsó mozielőadás, 1971-ben), de azt állítja, akkor még egyáltalán nem döntötte el, hogy mit akar kezdeni az életével. Oscar ide vagy oda, neki csak később nőtt be a feje lágya.
„Küzdöttem azzal, hogy elkötelezzem magam a színészet mellett – nyilatkozta a W magazinnak tavaly. – Apám, Lloyd Bridges lelkesen támogatta az összes gyerekét abban, hogy a show-bizniszbe kerüljön (Jeff már hat hónaposan szerepet kapott egy filmben – a szerk.), de tudják, hogy áll az ember ahhoz, amit a szülei nyomnak… Meg aztán, nem tetszett nekem ez a nepotizmus sem… szóval elég sokáig ellenálltam.
Az első élményem arról, hogy ez talán mégis megy nekem, már a karrierem későbbi szakaszában történt. Már legalább 10-12 filmet leforgattam, amikor együtt dolgozhattam Fredric Marchcsal, Lee Marvinnal és Robert Ryannel az Eljő a jeges című filmben, John Frankenheimer rendezésében. Ezekkel a nagy öregekkel és csodálatos színészekkel töltött idő és közös munka ébresztett rá arra, hogy talán ez egy hosszú távú dolog is lehet a számomra.
[…] Úgy értem, jól éreztem magam Az utolsó mozielőadás készítése közben is, csodálatos élmény volt, de még nem tudtam, hogy ezt akarom-e csinálni egész életemben. A zene és más dolgok legalább annyira érdekeltek.”
Külső szem
Aztán persze minden belefért. A zenélés kamaszkora óta elkísérte (már a gimiben jammelt a barátaival), a fotózás meg úgy jött a képbe, hogy a forgatásokon rengeteg az üresjárat, amit ki kell tölteni valahogy – ez minden színész számára megpróbáltatás, és egyéni stratégiát követel. Bridges számára egyszer épp kéznél volt a megoldás: „A King Kong forgatásán kezdtem kattintgatni még a 70-es években – meséli a The Guardian hasábjain most, a második fotóalbuma megjelenésének apropóján. – A figurámnak mindig lógott egy Nikon a nyakában, és egyszer csak beugrott, hogy miért ne használnám. Szóval először csak karakterépítésnek indult, de szenvedély lett belőle.”
Amire a felesége remekül ráérzett: tőle kapta azt a Widelux fényképezőgépet, amit ma is használ, és aminek különleges optikája „szélesvásznú” látványvilágot biztosít a fekete-fehér képeknek. „Elég klassz dolog egy forgatáson fotózni – mondja. – Először is, a világítás már eleve látványos, be van állítva. Másodszor, olyan embereket fényképezhetsz, akik jóban vannak a kamerával.
Bennem és sok más, általam ismert színészben a kamera közelsége máris beindít valamiféle kémiát a szervezetben.”
Kezdetben ezeket a felvételeket is csak a honlapjára tette ki – miáltal exkluzív bepillantást kaphattunk a munkáiba. De aztán 2003-ban fotóalbum lett belőle, most pedig megjelent a második kiadás is. „Sosem szándékoztam kiadni ezeket a képeket – eredetileg azt terveztem, csak a kollégáknak készítek belőlük egy kis könyvecskét, emlékül a közösen eltöltött időért. […] De aztán úgy éreztem, mégis meg kell osztanom a világgal, mert ez az én módom arra, hogy visszaadjak valamit a filmiparnak, ami olyan csodálatos otthont biztosított nekem évtizedeken át” – mondja a The Guardianben.
Pedig tulajdonképpen a szerepeivel is visszaadott, hiszen maradandót alkotott velük – ha mást nem, A nagy Lebowski Tökijét mindenki ismeri és szereti tőle. Egy vacsorán megtudta, hogy még a zen buddhisták is, akik hamisítatlan buddhista karaktert láttak benne. Ez nem is áll olyan távol az igazságtól: Bridges maga is naponta meditál, és inkább buddhistának vallja magát, mint kereszténynek, bár egy időben a keresztény vallással is behatóan foglalkozott. De a vallási meggyőződésével nem házal a médiában, mint más sztárok, ahogy a társadalmi ügyeivel vagy a magánéletével sem.
Egyenes ember
Hangot adott ugyan már annak, hogy mit gondol az amerikai fegyvertartási törvényről (ellenzi), és koproducer-narrátorként készített egy dokumentumfilmet (Living in the Future’s Past) a klímavédelemről is (pártolja), de nem nevezhetjük aktivistának – nem az ő kenyere a harcos kiállás. Csak a színpadra szeret még kiállni: 66 évesen alapított újra zenekart The Abiders néven (kicsit ez is Töki karakterére utal, aki maga a megtestesült „abider”: valaki, aki mindenre magasról tesz), azóta több albumuk jelent meg, és turnézik is. Erről azt mondta, hogy a tinédzserkori álmát teljesítette be vele.
A magánélete pedig olyan példás, hogy ennél szebb már nem is lehetne. Negyvenkét éve él házasságban – ma már három felnőtt lány apukájaként –, és egy interjúban nemrég bevallotta: a feleségébe első látásra szeretett bele a Rancho Deluxe című film forgatásán, 1975-ben, Susan ugyanis nyári munkán volt azon a montanai farmon.
„Negyven éve vagyok házas, és jobban szeretem a feleségem, mint valaha, ezért az emberek folyton arról faggatnak, hogy mi a titkunk” – mondja.
Mivel azt már egyszer kifejtette, hogy szerinte a házasságban minden vita mindig ugyanarról szól, csak újra meg újra megvívjuk őket, most ezt kiegészítette azzal: „Amikor elérkeztek egy buckához, amit látszólag nem lehet átugrani, és azt mondod: na, én itt meghúzok egy határt, akkor tudd: azok a ti házasságotok sarokkövei, mert ha a mélyére ásol, ott mutatkozik meg igazán, milyen mély benned a szeretet, ami maradásra késztet.”
Ami a csövön kifér
Ha Jeff Bridgesre gondolok, mindenekelőtt a hedonizmus jut eszembe, de nem a földi örömök féktelen hajszolása és habzsolása, hanem a szellemi kalandoké. Színészet, zene, fotózás, rajz és társadalmi felelősségvállalás – ez mind összekapcsolódik benne, és mindben ott az az intelligencia, humor és elköteleződés, ami őt mozgatja. Színészként pedig ritkán nyúl mellé, pontosan érzi, melyik a neki való, értelmes, komplex történet.
Szerencsére a hetvenes szám semmiben nem akadályozza, és nem is fékezi (bár hogy melyik filmben láthatjuk legközelebb, egyelőre nem tudni). Így vallott a nyugdíjas évekről: „Csak egyetlen módon tudok a visszavonulásra gondolni: ha az továbbvonulást jelent. Új gumikat tetetek fel, és teljesen új irányokat veszek célba.” Hajrá, Töki!
Gyárfás Dorka
Kiemelt kép: Getty Images/Jason LaVeris/FilmMagic
