Vannak még igazi férfiak! – ma ünnepli születésnapját Harrison Ford

–

Nagy a kísértés, hogy visszamenjek rajongó tinibe, és úgy áradozzak Harrison Fordról, mint egy csitri. Pedig nem is láttam az összes filmjét (nem csoda, van vagy ötven), és a leghíresebbeket, mint a Star Wars-szériát, az Indiana Jonest, A szökevényt, Az elnök különgépét vagy A szárnyas fejvadászt nem is igazán csípem. Akkor most hagyd abba! – mondják nyilván a Lucas- és Spielberg-birodalom rajongói. Hogy veszed egyáltalán a bátorságot!? – kérdeznék. Harrison Ford az ő hősük, írjon róla az, aki Han Solóstul, Indiana Jones-ostul, Rick Deckardostul imádja, mert ezekkel azonos, általuk vált azzá, aki.

Egy igazi mizantróp

Hadd ne kérjek elnézést, jó? Én is bírom Harrison Fordot, és elárulom miért: pont azért, mert annyira antisztár. Minden porcikájából sugárzik, hogy gyűlöli a hírnevet, és esze ágában sincs sikongó lányok vágyfantáziája lenni. Nem ezért csinálja. Ami sallangot csak lehet, levet magáról, miközben persze része a hollywoodi gépezetnek, ki is szolgálja. De csak egy határig. Ez remekül megmutatkozott például abban, ahogy A szárnyas fejvadász 2049 sajtópromóciójában részt vett – biztos emlékeztek, hiszen tavaly volt.

Hajlandó volt végigturnézni a világot Ryan Goslinggal, és közben azzal szórakoztatta magát (meg a közönségét), hogy végig Goslingot cinkelte, korunk szexszimbóluma pedig tisztelettudó, jólnevelt tacskóként tűrte az ütéseket.

De azt hiszem, ebben már benne volt Ford öregedése is. Meglágyult, mint a legtöbb zord ember idősödve, és belátta, hogy neki sem árt egy kis hírverés, ha még dolgozni akar. Nem magától értetődő, hogy valaki 75 felett még szerepet kap A kategóriás hollywoodi filmekben – még akkor sem, ha a régi sikerei a mai napig kitartottak. Szóval hajlandó néha bohócot csinálni magából, vagy akár egy kis kedvességet mutatni, amit a film magyarországi forgatása idején néhány honfitársunk is megtapasztalhatott (akik voltak olyan szerencsések, hogy közös fotót készíthettek vele). Korábban nem hiszem, hogy megállt volna biciklis nadrágban mosolyogni egy civil kamerája előtt.

Annak ellenére, hogy amikor a Vanity Fair 2010-ben kitöltette vele a Proust-i kérdőívet (tudjátok, nálunk is volt ilyen), azt válaszolta, hogy az intelligencia és a kedvesség az a tulajdonság, amit a legtöbbre értékel egy nőben és egy férfiban. Hát, rá az utóbbi nemigen volt jellemző, legalábbis nem a nyilvánosság előtt. Híres arról, hogy a legundokabb riportalany – felkötheti a gatyáját az az újságíró vagy showman, akivel hajlandó egyáltalán szóba állni.

A Youtube-on remek kis etűdbe gyűjtötték a leggorombább válaszait, amiből egy tanulságot levonhatunk: nem tanácsos őt a Star Warsról faggatni, főleg nem azzal a hátsó szándékkal, hogy a sorozat nimbuszát éltesse. És a filmből vett zenével/jelenettel/szereplőtárssal sem érdemes traktálni, mert ebben az esetben nem áll jót magáért.

Viszont remekül kifejlesztette azt a képességét, hogy a modortalanságát humorba csomagolja. Le merném fogadni, hogy mindent, amit a közönség poénnak vesz, ő halál komolyan gondol, és valójában jól szórakozik azon, hogy bármit kimondhat.

Egy régivágású akcióhős

Nem volt ez mindig így, fiatalabb korában a száját is utálta kinyitni – ha csak nem szerepet játszott. Legalábbis ez derül ki Carrie Fishernek a halála előtt megjelent önéletrajzi könyvéből (Egy hercegnő naplója – Találkozás önmagammal), amiben Fisher egy mogorva, szótlan, és ezáltal félelmetes alaknak írta le, aki a 19 éves partnernőjét szexuális kalandnak tekintette, de a lelkével nemigen törődött. Lássuk be, nem nehéz ezt elképzelni Fordról, nem áll távol az imidzstől sem, amit magáról kialakított.

És mégis muszáj imádni őt, pont ezért. A mizantrópságáért, ami egy szépfiú külsővel ötvözve különösen izgalmas, sőt, izgató. Már úgy értem, a mazochista alkatú nőknek, akik azt hiszik, majd ők megolvasztják ezt a szőrös szívet, majd ők érzelmi biztonságot, védett burkot, meleg ölet nyújtanak neki. Ne nevessetek, egy csomó nőben megtalálható ez a késztetés. Harrison Ford bennük ébreszti fel az anyai ösztönt, miközben a férfiaknak példát mutat oldschool macsóságból. Abból a fajta attitűdből, ami ugyan nem erőszakos, nem veszélyes fizikailag, de makacs, magának való, és kizárólag a célra összpontosító férfiasság.

Harrison Ford valójában ezt a karaktert játszotta újra meg újra egész pályája során, különféle jelmezekben és változatokban, akciójelenetekben jeleskedve.

A legjobb értelemben vett „fizikai” színész, akit jó nézni: járni, futni, vetődni, fegyvert fogni, menekülni, üldözni és aktívnak lenni, miközben félszavakat mormol a foga közt. Ugye, látjátok magatok előtt azt a híres mosolyát, ami valójában nem is mosoly, inkább afféle vicsorgás? Vagy finom lefitymálása a világnak…

Számomra a külön sármját az adja, hogy úgy játszik, mintha még a kamera is idegesítené. Nemhogy a külsejének hatásában nem fürdőzik, de annyira belemerül a színjátszásba, hogy azt is utálja, ha nézik közben.

A már említett Proust-i kérdőívben ebből is ad ízelítőt: arra a kérdésre, hogy mit gyűlöl leginkább a megjelenésében, azt válaszolja, hogy az arcát. Elég meredek válasz olyasvalakitől, akinek az arca a munkaeszköze, a védjegye, és a sikerei forrása. De elárulom, én mit szeretek rajta a legkevésbé: a fülbevalóját. Minek neki fülbevaló? Minek díszíti magát egyáltalán? Szerintem nem áll jól neki, épp azért, mert a legkevésbé sem szeretne szép férfiként tetszelegni. Szerencsére mostanában már nem viseli.

Ami a vásznon is átjön, pedig mögötte van

Inkább beszéljünk arról, mennyi pozitív tulajdonsága van a szerencsés külső adottságain túl. Először is a hitelesség. Azért tud tökéletes akcióhősként megjelenni a vásznon, mert nem egy kreált figura, akinek edzőteremben pumpálták fel az izomzatát, és koreográfusok állították be a mozdulatait, hanem olyan ember, akitől tényleg nem áll távol a kétkezi munka, hiszen évekig dolgozott asztalosként. Sőt, miután az első Star Wars-epizóddal ölébe pottyant a hírnév, hobbiként továbbra is ácsolt, fúrt, faragott – mert élvezi.

Ennek a hozzáállásnak megfelelően tiszteli a természetet is.

Természetesen nem egy malibui villában él, ahol puccos partikat ad, hanem saját farmja van Wyomigban, aminek nagy része természetvédelmi terület.

Alelnöke a Conservation International nevű környezetvédelmi szervezetnek, és több dokumentumfilmet is forgatott már a témában. Második felesége, Melissa Mathison forgatókönyvíró hatására a buddhizmussal is közelebbről megismerkedett, és 1995-ben Tibet függetlensége mellett tett vallomást az amerikai kongresszus előtt, majd narrátorként közreműködött egy filmben, amit a Dalai Lámáról forgattak.

A környezettudatosságnak talán némileg ellentmond a legkomolyabb szenvedélye: a repülés. Még a ’60-as években kezdte a kiképzést, tehát minimum ötven éve igazolt pilóta, akinek több balesete is volt már, de eddig mindig megúszta kisebb sérülésekkel. Az Indiana Jones-filmek óta pedig elkötelezett támogatója a régészetnek is, és az Amerikai Archeológiai Intézet általános megbízottja. Remélhetőleg az ötödik Indiana Jones-epizóddal, ami várhatóan 2021-re készül el és kerül mozikba, sikerül ismét erre a tudományra irányítania a figyelmet.

Szóval Harrison Ford nemcsak filmsztár, de felelős állampolgár és Hollywood egyik legzárkózottabb figurája is – a magánéletéről tényleg ritkán hallani. Azért is nem írtam róla, mert sikerült elérnie, hogy inkább a munkásságával foglalkozzunk, és ne azzal, hogy harmadik feleségével, Calista Flockharttal hogyan élnek. Ha mindezeket figyelembe vesszük, szerintem Harrison Fordot kinevezhetnénk Paul Newman örökösének – ő volt hasonló karakter. Remélem, ezt a hasonlatot még ő sem utasítaná el.   

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Ford A feláldozhatók 3. című film premierjén, Hollywoodban (2014. augusztus 11.) Forrás: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic