–

Jubilálok: húsz éve jártam először a Szigeten (ha jól számolom. De általában semmit sem számolok jól, szóval lehet, hogy huszonegy.). És már akkor sem akartam hazamenni, pedig csak egy napra jutottam ki, és fogalmam sem volt, mi mindent lehet még csinálni azon az apró szeletkén kívül, amibe betekintést nyertem. Na, ma már nagyon is tudom. Könyvet tudnék írni a szigetes élményeimről (hm, egyszer még lehet, hogy fogok is). Dagonyáztam sárban és sültem rommá a napon, gyűjtögettem poharakat a kukából, hogy jégkrémre válthassam őket (Tóth Flóra állt a kávés standnál, ahová a kikukázott zsákmányt vittem, muhaha). Interjúztam szupersztárokkal, ébredtem viszonylag ismeretlen emberek mellett a sátramban (képzeljétek, mi lenne, ha innék…), tűntem el a tömegben és kerültem meg egészen random helyeken. Oktattam kosárfonást részeg hollandoknak.

És főként: a legkülönfélébb embereket rángattam magammal a legkülönfélébb koncertekre. Olyanokra, amikre maguktól sohasem mentek volna – és amelyeken aztán állati jól érezték magukat. Mert csillivilli külsőségek ide, evés-ivás oda, a Sziget lényege még mindig a zene. Az évnek ebben az időszakában sok barátom kérdezgeti, mégis mit érdemes megnézni, meg úgy egyáltalán, hogyan készüljön a Szigetre, úgyhogy arra gondoltam, megkönnyítem mindenki dolgát, és összefoglalom egy cikkben, amit szerintem tudni érdemes.

Arról, hogy milyen ruhában és felszereléssel érdemes fesztiválozni, itt írtam. Legyen ez a nulladik lépés a gyorstalpalóban.

Következzenek tehát az én tippjeim a felhőtlen szigeteléshez.

Szánj időt a felkészülésre!

Számomra a Sziget olyan, mint a karácsony: egyszer van egy évben, úgyhogy nem árt kimaxolni. Ahogyan nem december 23-án rohanom meg a plázát sem ajándékokért, úgy a fesztiválra is idejében elkezdek készülni. Ezer produkció mintegy hatvan helyszínen – nem, nem viccelek. Komolyan ennyi van. Szóval ülj csak le szépen a Sziget honlapja elé, és böngészd végig a napi bontást, hogy lásd, mi a felhozatal.

Az applikáció még ennél is jobb: személyre szabott programot készíthetsz vele, amely figyelmeztet arra, hol is kellene lenned éppen.

Még akkor is állati hasznos, ha nem ott leszel: nem kell görcsösen ragaszkodnod a menetrendhez, de ha nincs támpont, akkor félő, hogy egy nagy lötyögés lesz az egész.

Egyeztess!

Kik jönnek a barátaid közül? Kik azok az ismerőseid, akikkel ezer éve nem találkoztál, most viszont ott lesznek? Ha te tudod, mely előadókat nézed meg okvetlenül, könnyebb egyeztetni a koordinátáitokat, és, mondjuk, együtt bulizni ugyanazon a koncerten, mint utólag bosszankodni, hogy miért nem jött össze a tali (vagy ami még rosszabb: kihagyni valami jó programot, mert épp próbáljátok megtalálni egymást a tömegben). Szóval gondolkodj előre:

nálam évek óta jól működik, hogy a nulladik napon kiteszek egy posztot Facebookra, amelyben felsorolom a lehetséges menetrendemet. Kommentben vagy privátban jelentkezik, aki jönne velem, aztán csapatjuk!

Egy kicsit légy önző!

Igen, tudom, szuper, hogy sok haverod van, de ha nem képviseled megfelelően az érdekeidet, akkor a végén azon kapod magad, hogy nem láttál-hallottál semmit, ami számodra fontos lett volna. Szóval, ha téged a Vándor Vurstli érdekel, akkor igenis állj ki azért, hogy betervezzétek a programba – és ne félj akár el is szakadni a társaságtól, amíg valami téged érdeklő attrakciót nézel meg.

A Szigetben a spontán találkozások és az új ismeretségek a legvonzóbbak: ki tudja, kivel futsz össze a Színház- és Táncsátorban?

Légy nyitott!

Mindenféle értelemben. A Sziget a szerelem forradalmát hirdeti, ez a néhány nap hagyományosan a káros sztereotípiák elfeledéséről szól. Idén Love Revolution Special néven a körülöttünk zajló társadalmi változásokra reflektáló performanszokat és rövid felszólalásokat láthatunk-hallhatunk a Nagyszínpadon. Az egyik legfontosabb ezek közül dr. Jane Goodall főemlőskutató, ENSZ-békenagykövet és környezetvédő – én már jártam egy előadásán, páratlan élmény. Al Gore korábbi amerikai alelnök, a Climate Reality Project civilszervezet alapítója videóban üzen majd, szavait Rosa Anders és Milan van der Meulen aktivisták erősítik a helyszínen, Az igazság 10 percben című előadásukkal. Itt lesz Emi Mahmoud költő-slammer, aktivista, aki egykori menekültként sorstársai-, valamint a hátrányos helyzetű közösségekben élők helyzetére hívja fel a figyelmet.

Különleges táncprodukciókat is láthatunk: az amerikai Drew Dollaz utcai táncos őrületes hajlékonyságával vált világhírűvé, dolgozott már Madonnával, Rihannával és Skrillexszel is, emellett pedig emberi jogi aktivista. Fő témája az öngyilkossághoz vezető gyermek- és tinédzserkori bullying, illetve a szegénység és az oktatás hiányából eredő problémák. Dakota és Nadia pedig két svájci művész, aki a tánc segítségével „beszél” a családon belüli erőszakról. A The Arrow akrobataduó fókuszában a szerelem áll, amely – hűen a Sziget szellemiségéhez – szabad.

Ebben az új sávban hallhatjuk a Sziget egyik leginkább szívmelengető fellépőjét, a SUPERAR gyerekkórust is, amely hátrányos helyzetű és menekült gyerekek számára biztosít ingyenes zenei oktatást, így segítve beilleszkedésüket. Külön izgalmas, hogy a koncert interaktív – tapasztalatból tudom, hogy a legjobb bulik minden fesztiválon az együtt éneklősek.

Óvd a környezeted!

Persze, tudom, „ereszdelahajam”, meg minden – de mi volna, ha idén egy kicsit még jobban odafigyelnél arra, hogy kisebb nyomot hagyj magad után? A fesztivál idén elindítja a „Zöld Sziget” programot, amely során komolyan csökkenti a hulladékmennyiséget, és arra törekszik, hogy annak minél nagyobb hányada legyen újrahasznosítható. Hogy te mit tehetsz? Először is: ne szemetelj: a hulladékot dobd a szelektív gyűjtőkbe. Ez alap, nem? Azt is mindenki kívülről fújja, hogy ne használjunk szívószálat, de részesítheted előnyben azokat az étkezdéket, ahol papír és fatányérok, evőeszközök vannak, és viheted a saját kulacsodat, amit az ingyenes vízosztó helyeken tölthetsz meg. Ha a világ egyik leghíresebb és legnagyobb fesztiválján, a Glastonburyn megy, akkor nálunk is fog! Apróság, de fontos: a Szigeten idén zsebben hordozható hamutartókat is osztanak: a csikkek tele vannak mérgező anyaggal, és nehezen bomlanak le. A fesztivál végén pedig ne hagyd a sátrad vagy matracod, hálózsákod a helyszínen – távozz úgy, hogy a hűlt helyed hagyod magad után!

Jó, de mit csinálsz majd?

És persze jöjjön a lényeg: a programok.

A Sziget két legfontosabb előnye, hogy a legnagyobb sztárok meghívására is van büdzséje, másrészt viszont egy csomó izgalmas fellépőt is becserkészhetünk, akikre az év többi részében aligha figyelnénk fel – ha egyáltalán eljutnának hazánkba.

Szubjektív zenei ajánlatom a teljesség igénye nélkül készült a hét külföldi fellépői közül, szóval ne lincseljetek meg kommentben, ha a kedvencetek nem szerepel benne!

Azoknak, akik biztosra mennek

Ed Sheeran – mert kihagyhatatlan, kurrens világsztár. A Foo Fighters – mert „rákendrol”, és azokat is beszippantja majd a hangulat, akik amúgy nem rajonganak érte. Florence &The Machine – mert a brit zenekar előző szigetes koncertje olyan volt, mint egy földöntúli lebegés. Twenty One Pilots – mert úgyis ismered a dalaikat, még ha nem is tudsz róla. Post Malone – slágerek egy szokatlan arctól a világmegváltás igénye nélkül. Yungblud – sötét árnyalatú, de azért imádható popdalok egy kócos brit sráctól. Vini Vici – jókedvű izraeli veretés, ha nem akarod túlgondolni ezt a bulizás dolgot. Xavier Rudd – behatárolhatatlan, de azonnal fülbemászó dalok egy különc ausztrál multiinstrumentalistától, nagyjából azt érzed majd a végére, hogy újjászülettél.

Kíváncsi természetűeknek

Michael Kiwanuka – elszállósan szép, nagyvonalúan hangszerelt dalok egy csodálatos hangtól. Catfish And The Bottlemen – mert a hülye név négy fura figurát és finom brit indie rockot takar. Jain – francia énekes-dalszerzőnő remekül táncolható dalokkal: sanzon, világzene és pop egyben. Yeasayer – színes-szagos, nagyon szerethető elektronika Amerikából. Carnage – guatemalai származású DJ, akihez szívesen dörgölőznek a legnagyobb hiphop- és trapsztárok. Objekt – visszafogott német elektronika, amibe nagyon jó beleveszni. Fakear – ha bírtad Diplót az utóbbi években, benne sem csalódsz: hasonló, csak kicsit franciásabb. Satellites – de most nem hallgathatod a román Imagine Dragonst? Dehogynem! Anna Of The North – hűvösen laza norvég énekesnő, garantáltan eksztatikus skandinávokkal a nézőtéren.

Ínyenceknek

Mura Masa – pofátlanul fiatal Grammy-jelölt producer és kreatív arc, akiért versengenek a legjobb „emszík”. IAMDDB – elvont UK hiphop egy karizmatikus nőtől. Masego – első osztályú jamaikai export lazulós R&B némi dzsesszel és szaxofonnal. Grace Carter – egy egészen kivételes hang Angliából, különösen ajánlott, ha van némi kibulizni való bánatod. L’Or Du Commun – finom belga hiphop andalító bólogatáshoz. I Hate My Village – behatárolhatatlan pszichedélia egy olasz szupergrupptól, némi spagettiwestern-utóízzel. IDIOTAPE – ha csak egy koreai elektronikus zenei előadót nézel meg idén, ez legyen az. Haha.

Ti kiket/miket néztek meg az idei Szigeten?

Csepelyi Adri

Kiemelt kép: Sziget