Van olyan, hogy hűséges férfi?

–

Ahogy az igazi férfiról, úgy az igazi nőről is élnek bennünk mindenféle sztereotípiák. Én például azzal nőttem fel, hogy a bölcs asszony úgy irányítja a férfit, hogy az nem veszi észre. Akkor jöttem rá, ez mekkora baromság, amikor kipróbáltam, és szégyellni kezdtem magam érte. Mégis hogyan becsüljek, tiszteljek egy férfit, akit úgy irányítok, hogy ő mit sem tud erről? Ez eleve nem feltételez egyenrangúságot, kölcsönös tiszteletet. Persze van, aki nem hisz az egyenrangúságban. Például A hűséges férfi című film szereplői.

Az egyik legsikeresebb francia filmszínésznek, Louis Garrelnek ez a második egész estés rendezői munkája, amit láthatóan jelenlegi feleségének, Laetitia Castának szentelt, de nagy lehetőséget adott egy ifjú, feltörekvő csillagnak, Lily-Rose Deppnek is. Hármójuk szerelmi története ez, mégsem szerelmi háromszög, inkább négyszög, csak a negyedik fél mindössze említés szintjén jelenik meg a filmben.

A címben szereplő hűséges férfi Abel volna (vicces, hogy Garrel az előző rendezésében is ezen a néven szerepelt), aki három éve él boldogan Marianne-nal, amikor a nő közli vele: terhes. Csak épp nem tőle. Hanem a barátjától, Paultól. (Zseniális, ahogy ez a párbeszéd zajlik, mindjárt az első jelenetben.) Abel tehát megalázva kiköltözik a lakásból, és próbál új életet kezdeni, miközben Paul tinédzser húga, Eve (Lily-Rose Depp) végig utána epekedik. Nyolc évvel később Paul váratlanul meghal, és a temetésén Abel ráébred, hogy még mindig Marianne-t szereti. Ahogy Eve is ráébred – immár fiatal, szép nőként –, hogy még mindig Abelt szereti.

A bonyodalmak tehát itt kezdődnek, megspékelve azzal, hogy Marianne és Paul időközben nyolcévessé cseperedett fia, Joseph mindenféle módon megpróbálja az anyja magánéletét befolyásolni – ami nem csoda, ha az embernek olyan anyja van, aki maga is a manipuláció nagymestere.

Az, hogy mindenki mást akar, vagy hogy akik egymást akarják, azok sem egy időben – örök téma a művészetben.

De örök téma az emberek között is, ezért sosem évül el, nem válik unalmassá, főleg ha olyan szellemesen elmélkednek róla, mint ahogy A hűséges férfi teszi. Négy ember játszmái – mindössze ennyire fókuszál a film, semmi másra. Nincs körítés, nincsenek látványelemek, nincs akció sem, csak duma van. De az nem akármilyen színvonalon.

Ha akadnak még moziba járók rajtam kívül, akik telítődtek a cirkusztól – úgy értem, a hangzavartól és képorgiától –, és néha csak egy meghitt, tartalmas emberi történetre vágynak, akkor A hűséges férfi megtalálja a közönségét. Ha nem, akkor a világ megérett a pusztulásra – mondhatnám fellengzősen.

De komolyan, van, akit nem nyűgöznek le a köztünk zajló láthatatlan meccsek, a bennünk kavargó érzelmek, a megfejthetetlennek tűnő vonzalmak és a vágyaink beteljesüléséért folytatott küzdelem?

Kicsit olyan érzés nézni, mintha visszacsöppennénk a mozi hőskorába, a francia újhullámba, bár formailag nincs benne semmilyen újítás. Inkább valamiféle rejtett tisztelgés a nagy elődök előtt, akik játékosan, könnyeden, de csöppet sem felszínesen, hanem nagyon is bölcsen tudtak mesélni a férfiról és a nőről. Eleganciával. Humorral. Ahogy csak a franciák tudnak.

Szerintem tökéletes első randis film egy balzsamos nyári estére, miután az ember átsétált a hídon a Duna felett, és mielőtt belevetné magát a pesti éjszakába.

Mindazoknak, akik rajongtak már valakiért, aki nem érdemelte meg őket. Mindazoknak, akik szembesültek már azzal, hogy rajongásuk tárgya valójában nem is olyan csodálatos, mint amilyen a fantáziájukban volt, amíg csak ábrándoztak róla. Mindazoknak, akiknek vannak lezáratlan ügyeik, amiknek még évek múltán is szívesen a végére járnának. Mindazoknak, akik szerint egy igazi nő megszerzi magának, amit akar, és úgyis ő tudja jobban, mi kell a férfinak.  

És persze mindenkinek, aki egy klasszikus szerelmes filmre vágyik. Gyönyörű szereplőkkel, Párizsban, 2019-ben – vagy akármikor.    

 Gyárfás Dorka