–

Ugye, mindenki látja maga előtt a tipikus parisienne-t, vagyis „a párizsi nőt”... és talán egy kicsit unja is már? A maníros testtartást, a titokzatos mosolyt, a magas sarkú cipőt kis feketével, vagy a harangszoknyát és a tengerészcsíkos pólót, de legfőképp: a pirosra rúzsozott szájból lazán lecsüngő cigarettát.

Na, hát szerencsére nemcsak mi kaptunk belőle túladagolást, hanem ők is, mert ezekből, nagyon úgy tűnk, semmi sem stimmelt 2017 júniusában, amikor Párizsban jártam. Helyette tornacipős, farmernadrágos, egyszerű pólókat viselő nőket láttam, akik nem viseltek se sminket, se körömlakkot, a hajukat kevés kivétellel nem festették, és nem is dohányoztak, de basszus... még így is volt bennük valami izgalmas!

Mert legyen bármekkora közhely, vagy bármilyen idegesítő, hogy „a párizsi nő” konzumikonná vált, a parisienne tényleg más ízlést és értéket képvisel, mint amit itthon megszoktunk, és tényleg nem lehet betelni a látványával!

Úgyhogy muszáj volt minden Párizsban töltött napomat (amiből nem volt sok) annak szentelni, hogy valamit megértsek belőle – és most megpróbáljam elmondani, mit tapasztaltam.

Előzetesen, tudd, hogy nem jártam a high society-ben, nem találkoztam szépségipari dolgozókkal, csak abból tudok kiindulni, amit a metrón, az utcán és a kávézókban láttam. Úgynevezett „átlagos nőket”, akik nem majmolják a divatot, nem utánoznak sztárokat, nem hivalkodnak az adottságaikkal, és nem pakolják ki az idomaikat, de legfőképp: sosem esnek túlzásokba. Ha tényleg csak farmer-póló-tornacipő van rajtuk, akkor is megtalálják a módját annak, hogy kifejezzék vele az önálló egyéniségüket, és abban nem lesz semmi feltűnő vagy erőltetett.

Az első benyomás – ami kitart az utazás végéig –, hogy „a párizsi nő” olyan minimálban nyomja, ahogyan valószínűleg sehol másutt a világon.

Na, de ettől csak még idegesítőbb a jelenség. Vajon mitől olyan ellenállhatatlan mégis?  

1. Önismeret, önbizalom

A listám első helyén ennek kell szerepelnie. Mert nyilván ahhoz kell a legnagyobb önbizalom, hogy valaki ne akarjon többnek látszani, mint ami, és ne hódoljon be a trendeknek. De nemcsak önbizalom kell ehhez, hanem olyan önismeret is, ami – én úgy látom – nálunk még sokakból hiányzik. Párizsban nemigen látsz olyan nőt, akiről az jut eszedbe: „Na, ezt nem kellett volna felvennie”, vagy „ilyen lábakkal meredek, hogy valaki minit húz”, vagy „aki nem tud magas sarkúban járni, az miért erőlteti?”.

Párizsban szinte mindenki tudja, mi passzol hozzá, és mi áll jól neki.

És ez nem semmi. Hogy hogyan lehet szert tenni az önismeretnek erre a fokára, és erre az önbizalomra, az persze egy bonyolult kérdés. A média nagy része ugyanis épp annyira dolgozik rajta, amennyire rombolja is. Ha mindenhonnan tökéletesre retusált nők fotója öleli körül az embert – és ehhez nem kell kinyitni az újságot, elég csak az óriásplakátokra- és egyéb utcai hirdetésekre pillantani – akkor tök mindegy, hány felületen jelenik meg nagy betűkkel, hogy „légy önmagad, és vállald a korodat, a szülés után megereszkedett bőrödet, vagy a pluszkilókat”. A legtöbb nő ebben a kettős szorításban próbál valahogy lavírozni, és egyrészt a legjobb formáját hozni, másrészt tojni az elvárásokra. Ebből hol az sül ki, hogy az is fehér leggingset hord, akinek nem kéne (és hozzá derékig érő pólót), hol az, hogy még mindig a plázacica számít jó nőnek. Nehezen lesz ebből önismerettől átitatott, magabiztos attitűd.

2. Van valódi középosztály

Az is feltűnő különbség – és ez nem kis részét képezi a jelenségnek – hogy Franciaországnak jól láthatóan van egy erős középosztálya. Nem alsó középosztálya, hanem közép középosztálya. Olyan emberek nagy mennyiségben, akik megengedhetik maguknak, hogy évente párszor beruházzanak egy-egy jobb (értsd: bőrből készült, akár márkás) táskába és cipőbe, akik hetente többször beülhetnek egy jobb (értsd: drága) étterembe, rendszeresen járnak fodrászhoz és maníkűrbe (még ha a festést/lakkozást nem is veszik igénybe) és időnként lecserélik a szemüvegkeretüket egy még modernebb fazonra. Meg persze előszeretettel fogyasztanak kultúrát, ami szintén nem olcsó, viszont pallérozza az ízlést. 

3. Tudnak öregedni

És az is hozzátartozik, hogy az öregedést nem úgy élik meg, hogy már mindegy is, hogy néznek ki, mégis kinek akarnának tetszeni, hanem egyenes gerinccel. Vállalva az ősz hajszálakat, vagy az eredeti hajszínüket megidézve (nem burgundivörösen, platinaszőkén vagy hollófekete lobonccal), hosszú, egészséges hajkoronával; fitt testtel (mert hiába szeretik a szénhidrátot és a bort, mégsem híznak el és folynak szét), általában egy menő szemüveggel, és ugyanúgy farmerben, mint a fiatalok. Náluk azért az élénk színű rúzs még bejátszik, még szép, de éppen ettől öröm a középkorú, vagy annál idősebb francia nőkre nézni. 

4. Sokszínűség

Igen, élmény látni a sokszínűséget az utcákon. A bevándorlásnak igenis vannak előnyei is, aki nem hiszi el (mert csak a hírekből vagy óriásplakátokról tájékozódik), az menjen oda, és nem tudja majd nem észrevenni. A sokféle kultúrából érkező ember mind hoz magával egy új színt, egy új stílust, és ezek keveredéséből mindenki inspirációt merít. Kendőbe burkolt asszonyokkal a (nem kis) belvárosban szinte nem találkozni, helyette sok európai ruhába öltözött, izgalmas ázsiai-, afrikai- és keleti arccal, és olyan üzletekkel, amelyek a régi, gyarmati árukra emlékeztető kínálattal szolgálnak.  

5. Egyediség 

Mert ahol tömegbázisa van az igényes életstílusnak, ott érdemes egyedi boltokat nyitni. Párizst nem árasztják el a fast fashion cégek és a nagy világmárkák, és nincsen tele bevásárlóközpontokkal. Egy-egy talán akad, de nem ezek dominálnak, hanem a különféle egyedi tervezésű- és stílusú boltok, illetve mindenféle kisebb cég a világ különböző pontjáról. Párizsban mindenki jelen van, mert aki nincs, az nem is létezik. Könnyű itthon azt mondani, hogy évente kétszer be kéne ruházni egy jó táskába vagy cipőbe – a szemüvegkeretről nem is beszélve –, amikor nemcsak a pénz a gond, hanem az is, hogy gyalázatos a választék. Egyetlen szerencsénk, hogy feltalálták az online shoppingolást, de mint tudjuk, van, amit tényleg kézbe kell venni, és fel kéne próbálni, és van olyan is, aki nem szállít Magyarországra.

6. A szépség kultúrája

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Párizs évszázadok óta a divat tápláló ősforrása, és hogy a szépség kultúrája messze nem merül ki a ruhákban, hanem az épületekből, a boltok enteriőrjéből, a parkok kialakításából, de még a feliratokból is árad.

Szóval maradjunk annyiban, hogy bármennyi jó tanács próbál minket segíteni abban, hogy váljunk mi is párizsi nőkké (ha akarunk), ennek elég komoly része nem rajtunk múlik, és nem könnyen behozható hátrány. Ettől még nem lenne baj, ha legalább addig eljutnánk, hogy három, ezerszer elcsépelt alaptörvényüket magunkévá tesszük: 1. A kevesebb – több, 2. A nagy akarásnak nyögés a vége, 3. Sokkal szexibb sejtetni, mint mindent megmutatni. De ha utánozni próbálnánk őket, azzal pont csak azt bizonyítanánk, hogy a lényegüket nem értjük... 

Gyárfás Dorka

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Song_about_summer