Engem még épp elkerült a Rambo-korszak, de a későbbi akciófilmek sokszor istenített főszereplői sem tudtak soha közel kerülni hozzám. Ennek pedig volt egy egészen prózai oka: sohasem érdekeltek az akciófilmek. Jöhetett nekem Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger (tőle legalább féltem), Bruce Willis vagy az újhullámosok közül Vin Diesel, Jason Statham – nem érdekelt egyik sem. Sem ők, sem a filmjeik. Jó, azt is be kell látnom, hogy sok esélyük nem volt nálam: a kopasz, kigyúrt férfiak nem érnek el a szívemhez (mert minimum legyen vállig érő haja, és ne legyen izomkolosszus). De hát, ugye, kit érdekel, hogy nekem mi jön be? Még ha ezt a cikket én írom is.

Hogy a közösségi médiának mennyi negatív, már-már ördögi erővel egyenértékű hatása van, arról olvashatunk eleget. Viszont a social-felületek bizony arra is jók, hogy azokon keresztül megmutathassuk a valódi személyiségünket (már akinek érdemes ezt mutogatnia). Ez pedig vagy tetszik az embereknek, vagy a pokolba kívánnak majd bennünket – ez mindig kétesélyes. De azért nem árt vele próbálkozni, mert ha olyan utálatos vagy, hogy azt „púderezni” kell, szerintem előbb-utóbb úgyis ki fog lógni a lóláb.

És ott az a vitathatatlan tény is, hogy mindenkinek bizony nem lehet tetszeni. Ez is rendben van, higgyétek el.

Vannak azonban olyan szerencsés alkatú emberek, akik a social-felületükön is irtó jó fejek, ellenállhatatlanok, önazonosak, viccesek, szeretni valóak, humánusak, és minden egyéb mások is, például nagyon jó apák. (Ennek a félmondatnak a cikkem további alakulásában még jelentősége lesz.)

Sosem gondoltam volna, hogy valaha rajongani fogok egy kopasz izomkolosszusért, aki ráadásul akciófilmekben szerepel. De Dwayne Johnson annyira magával ragadó ember, olyan jó fej és megnyerő, hogy a rajongója lettem. Persze ez nem azt jelenti, hogy rohanok a mozikba megnézni az új filmjét, amint bemutatják, hiszen ez az érzés sokkal lassabban és nem is annyira magától értetődően alakult ki bennem iránta.

De mondom inkább, hogy szerintem mitől igazán hiteles és klassz ember „A Szikla”:

1. Soha nem felejti el a rajongóit. Soha!

I'm boundlessly humbled and honored to grace the cover of @TIME. I've been quite the lucky man over the decades to have such a successful career, but it's only due to the deep connection I have with the fans, the audience - the people. To have success at something is one thing, but to have global positive influence on people's lives is the greatest and most powerful strength one could ever have. Thank you TIME Magazine for this exceptional honor. And most importantly, thank you to my one and only boss - the people. Our connection will always remind me that it's nice to be important, but it's more important to be nice. Cheers 🥃 ~ DJ #TIME100 @paridukovic 📸

1.7m Likes, 14.8k Comments - @therock on Instagram: "I'm boundlessly humbled and honored to grace the cover of @TIME. I've been quite the lucky man..."

Még akkor sem, ha épp a TIME magazin választja az év legbefolyásosabb emberei közé – ahogy pár hete történt. Dwayne Johnson soha nem fordított hátat annak, ahonnan jött, ahol volt úgy, hogy a családját kilakoltatták. Kőkemény meccseken keresztül vezetett az út odáig, ahol most tart. Amikor pedig a TIME elismerése eljutott hozzá, külön köszönetet mondott azoknak az embereknek, akik őt követik, megnézik a filmjeit, elolvassák az üzeneteit és rajonganak érte. 

A kezdetektől fontosnak tartotta azt, hogy a közönségével bensőséges viszonyt alakítson ki, így máskor is mond nekik köszönetet, és emlegeti, mennyit dolgozott azért, ahol most tart.

2.  Kőkemény tesz azért, amit látsz

Iron sharpens iron. Gettin' killer workouts in here in Hawaii. I work all around the world, but always good to come back home to sharpen the iron in our aloha spirit. Let the blood flow. #rentsdue 🌺

2.6m Likes, 25.6k Comments - @therock on Instagram: "Iron sharpens iron. Gettin' killer workouts in here in Hawaii. I work all around the world, but..."

A Fortune magazinnak azt mesélte egy 2014-es interjúban, hogy az edzés a legstabilabb pont az életében, pontosan szabályozza az időbeosztását, és a célok kitűzését is. A sport filozófiája viszi előre nap mint nap. Azzal is tisztában van, hogy rengeteg kritikusa szerint szteroidot használ, de erre csak annyit reagál, hogy tizennyolc évesen egyszer kipróbált ilyen szert, és azóta sem vett be semmi hasonlót. És hogy mi a legjobb tanács, amit valaha kapott? 2005-ben, az Erőpróba forgatásán a rendező, Phil Joanou azt mondta neki: „Vigyázz arra, ami miatt megteheted azt, amit teszel”.

Az edzős videók tehát nem ritkák az Instagramján, hogy bebizonyítsa: nem a szél és nem a tű hordta össze azt, amit látunk. Láthatjuk ijesztőnek, hihetetlennek, drabálisnak vagy monumentálisnak, Johnson minden gramm izomfelületért megdolgozott a testén. Ezt pedig nem lehet elválasztani a szellemi fittségétől sem.

3.  Soha egy pillanatra sem veszi véresen komolyan magát

Me: Baby come here and give daddy a kiss, he's gotta go to work. Jazzy: But daddy I have to paint your toes. Me: Nope, daddy's got his shoes on and gotta go to work, now come give me a kiss. Jazzy: Ok, then let me paint your face, daddy. Me: *confidently laughs* Absolutely not, now I gotta go to work, now get over here and kiss me. Jazzy: *while looking up at me with her mama @laurenhashianofficial's intoxicating blue eyes... BUT DADDY, I need to paint your face for work. Me: Ok, but make sure you choose manly colors that are flattering to my complexion. As much as I tell her no, with my crazy busy life, this is the stuff I actually love ❤️ #ohana

5.5m Likes, 37.6k Comments - @therock on Instagram: "Me: Baby come here and give daddy a kiss, he's gotta go to work. Jazzy: But daddy I have to paint..."

Az mindenki számára egyértelmű lehet, hogy simán elvállal olyan szerepeket is, amikben magát parodizálja. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy minderre képes a magánéletben is.

2008-ban mesélte EBBEN az interjúban:

„Az életben sem veszem túl komolyan magam, Hollywoodban éppen ezért lett jó hírem, szeretnek velem dolgozni. Ott gyorsan terjed a szóbeszéd. Ha valaki seggfej, hamar kitudódik. Az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy tuskó alakokkal bajlódjunk.”

Gyakran tesz fel olyan képeket a közösségi oldalaira, amin épp a kislánya festegeti az arcát vagy a körmét, de még az ezekből készült mémeket sem szégyelli kiposztolni. Én ezért is nagyon imádom. 

4. Beszél arról is, amiről a kemény fickók általában szeretnek

Dwayne Johnson on Twitter

Got tons of responses to this. Thank you. We all go thru the sludge/shit and depression never discriminates. Took me a long time to realize it but the key is to not be afraid to open up. Especially us dudes have a tendency to keep it in.

Johnson egy interjúban a depressziójáról mesélt az anyja öngyilkossági kísérletével kapcsolatban (amit még Dwayne gyerekkorában követett el). 

Később ezt az üzenetet posztolta a Twitterére:

„Rengeteg visszajelzést kaptam az interjúval kapcsolatban. Köszönöm! Mindannyian kerülünk sz@r helyzetbe, a depresszió nem válogat. Sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi a bajom, de a kulcs, hogy soha ne félj erről beszélni. Különösen a férfiak hajlamosak magukban tartani a problémát. Pedig nem vagytok egyedül!”

Ez is bizonyíték arra, hogy a legkeményebb fickóknak sem kell erősíteniük azt a sztereotípiát, hogy a fiúk nem sírnak, nem lehetnek gyengék, és nem játszhatnak körömlakkozást a kislányukkal.

5.  Csak úgy, külön ezért a videóért

Girl power. To every woman out there 'round the world - all ages and races - I proudly stand by your side to always honor, protect and respect. Especially, the loves of my life at home. Now if I can just get Jazzy to say the daddy is the most handsome, brilliant, sexiest man alive part, then we all gonna be cool. #MyAnchors #InternationalWomensDay

3.8m Likes, 72.1k Comments - @therock on Instagram: "Girl power. To every woman out there 'round the world - all ages and races - I proudly stand by..."

Azt hiszem, emiatt a videó miatt lettem végleg Dwayne Johnson-rajongó. Jó, jó, a gyerekes kontent mindig nagyot tud ütni, pláne akkor, amikor egy ilyen karakter olvadozik a karjaiban a csodálatos gyermekével, de akkor is. Megtehetné, hogy nem mutat a gyerekeiből semmit, de én külön megköszönöm, hogy nem így döntött. 

A második házasságából született kislányát, Jasmine-t végtelenül imádja. Nincs ezen mit csodálkozni, a csodás kis csöppség az ujjai köré csavarta a papát. Johnson sokszor tesz ki róla videót vagy képet, és tavaly, amikor nőnap alkalmából posztolta ezt a videót, szerintem egy fél világ szerelmes lett belé. 

Hallgassátok meg, miket csicseregnek. Érdemes.

A Szikla tehát egy igazán szerethető, önazonos figura. Nem csupán akcióhős, hanem sokkal több annál. Egy kutatócég szerint az ő posztjai kapják a legtöbb pozitív hozzászólást, és azoknak a cégeknek, amik vele kötnek reklámszerződést, egész biztos, hogy minden befektetett dollárja megtérül. 

Azt is bírom benne, hogy egy percig sem érzem úgy, hogy póz lenne bármely megnyilvánulása. Az ő hatására még akciófilmeket is hajlandó vagyok nézni. 

Az Instagram oldalát kötelező tenném mindenkinek, aki szereti. 

Gal Gadot például így írta róla a TIME magazinban, annak apropóján, hogy a legbefolyásosabb emberek közé választották: 

„Dwayne az az ember, aki abban hisz, hogy a határ a csillagos ég, és ő még azon is túlmegy, hogy száz százalékot tudjon nyújtani minden egyes nap, minden helyzetben – ha éppen az edzőteremben van, ha jótékonykodik, ha a családjával van, vagy ha épp egy új projekten dolgozik.”

Maradjon mindig ilyen rendíthetetlen! Isten éltesse A Sziklát!

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Getty Images/Matt Winkelmeyer/FilmMagic