–

Így láttam én felnőttként

Egy aktív nap végén, vacsora után telepedtünk le megnézni a rajzfilmet. Megadtuk a módját: kipróbáltuk, hogy milyen a sós popcorn ű szórással (elképesztően finom, csak mondom), és belefeledkeztünk a mesébe. Nekem szülőként azért volt jó élmény, mert sok kérdést felvetett, amikről azóta is rendszeresen beszélgetünk (kik és miért ellenségei egymásnak, miért nem jó dolog csalni, ki miért segített a másiknak), de közben nem kellett attól tartanom, hogy a lányaim látnak vagy hallanak valami hülyeséget, amit aztán napokig magyarázhatok.

Ehelyett kaptunk egy izgalmas, de nem félelmetes élményt, amit néha lélegzetvisszafojtva figyeltek, néha pedig megkönnyebbült sóhajjal örültek, hogy nem történt baj.

Ám közben nem társult hozzá verekedős hanghatás vagy hidegrázós zene. Ez utóbbit külön köszönöm, mert láttunk már külföldi animációs filmet, aminek egy pontján megkérdezte a hároméves lányom, hogy „Mama, most miért félek?” Erre elmagyarázhattam neki, hogy a zene miatt. Itt nem volt rá szükség, az elsőtől az utolsó percig izgultak és drukkoltak a lengéknek, ám közben nem volt rémületre okot adó jelenet.

részlet a meséből, két kis lenge szánkózik
Lile és Vilkó szánkóznak, fotó: Vertigo Média

Azért az első pár percben rögtön kiszúrtunk egy hibát a férjemmel: az egyik jelenetben leesett egy művégtagot viselő béka fából készült karja, és a következő snittben a helyén láttuk ugyanezt a szerkezetet. Ez volt a legnagyobb hiba, minden más nagyon kerek és szép volt.

Mi családilag teljesen Lengemese-szűzek voltunk, ugyanis valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a Berg Judit életműben ezt bepasszinthatnám a Csiribí és Panka meg a Rumini közé (amit nemrég kezdtünk el). Eleinte kicsit taszítottak is a zöld figurák, de ez nagyjából három másodpercig tartott. A Kuflikon, tündéreken és beszélő szobrokon edződött gyerekeimnél pedig még addig sem.

két kislány a tévé előtt - nézik a Lengemeséket
Ilyen volt a moziélmény, fotó: Tóth Flóra

Így látták az ovis lányaim

A hároméves Nola első reakciója: „Nekem az egész a kedvencem. Nézzük meg még egyszer most!” – természetesen este fél tízkor hangzott el. És, gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, nem néztük meg még egyszer. Azért az egész mellett volt még külön kedvenc része is: „Az volt a legjobb, amikor a két lenge hazavitte a kislányt. Az nagyon kedves volt.” (A főszereplő, Füttyös Vilkó és a barátja, Lile találtak az erdőben este egy vacogó harács kislányt, akit hazaszállítottak a szánkójukkal.)

részlet a meséből, Pogi a harácskislány
Pogi, a kis harács, fotó: Vertigo Média

Lana: „Én megijedtem, amikor találkoztak a kislánnyal, hogy valaki gonosz beöltözött kislánynak.”

Nola: „De ő csak egy kislány volt. És látták, hogy nagyon fázik, mert ő egy nagyon kicsi gyerek volt. És egy kicsi gyereknek nem szabad egyedül lennie kint.”

Lana: „De azt hitték róla, hogy egy sima kisgyerek, nem egy harács?”

Nola: „Szerintem igen. De amikor megfordult, úgy nézett ki, mint egy harács, mert egy harács is volt. De akkor is elvitték a mamájához meg a papájához, mert látták, hogy nagyon fázott. És nem akarták, hogy megfázzon.”

Lana: „Tudod miért vitték haza? Mert a lengék jók. És lehet, hogy nemcsak fázott, hanem félt is. Mert lehet, hogy ott voltak nagyobb állatok is, akiktől megijedhetett. De Mama, és miért tartották Lilét és Vilkót szobafogságban? Mi az a szobafogság?”

Miután ezt a kérdéskört tisztáztuk, jöttek újabbak is:

Lana: „Az volt a legizgibb rész, amikor az elején versenyeztek, hogy Vilkó leesik-e a béka hátáról. De, ugye, neki volt igaza, amikor azt mondta, hogy a béka csalt? Mert tényleg beleszúrt egy tűt.” Nola: „Igen, a popójába. Szerintem az a béka gonosz volt.”

Lana: „De a bíró nem látta, amikor beleszúrta? Vagy ő is csalt?”

Elárulom, hogy ezt én sem tudom pontosan, de igyekeztem a jóhiszemű feltételezést preferálni, miszerint a bírók általában nem csalnak. Itt eléggé adta magát, hogy megbeszéljük, miért nem érdemes csalni, a tűt Vilkóba szúró békát ugyanis éppen a lengefiú menti meg pár perccel később egy patkánytól.

részlet a meséből, a lengék találkoznak egy fiatal őzzel
A lengék és az erdei állatok jól kijönnek egymással, fotó: Vertigo Média

A konkrét apróságok mellett előkerült a téma, hogy miért érdemes segíteni egymásnak, hogy a király miért hallgat a zöldfülű (és zöldhajú) Vilkóra, hogy mi történik, ha nem dolgozunk (ez a másnapi rendrakásnál különösen jól jött). De az például, amit Berg Judit említett ebben az interjúban, hogy ne zsigereljük ki a természetet, még érintőlegesen sem jött elő. Beszélgettünk az állatokról egy későbbi elemző körben, de egyáltalán nem ilyen kontextusban, az a kérdés merült fel, hogy a valóságban is segítik-e egymást. A válasz egy részének még utána kell néznem.

Bableves vs. Lengemesék

A legfontosabb konklúzióm, hogy az ünnepek kapcsán érdemes beszerezni a Lengemesék további elérhető verzióit, könyv és rajzfilm formájában is. És ezt jó szívvel tudom ajánlani más oviskorú gyerekek szüleinek is.

részlet a meséből, a két lenge, Vilkó és Lile felültek egy őz szarva mögé
Lile és Vilkó összebarátkoztak egy fiatal őzzel, fotó: Vertigo Média

A nap végén általában meg szoktuk beszélni, hogy mik voltak a legjobb és a legrosszabb élmények. A rajzfilm egyértelműen a legjobbak közé került, ellenpontként pedig a vacsorára főzött bablevesemet értékelték a gyerekek. Hát, innen is köszönöm nekik, többet biztos nem fogok fél napig babot áztatgatni, hogy kivételesen ne a top kedvenc húsleves legyen. Bár itt is megemlítettem, hogy mennyi sok munkám volt vele, de valamiért a lengékkel sokkal empatikusabbak voltak.

Tóth Flóra

Kiemelt kép: Vertigo Média