Vitáris Iván: Rövid idő alatt nagyokat küzdöttünk egymással
Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2024. október 16.
|
DTK
Annyi minden történt Vitáris Ivánnal és az Ivan & The Parazol zenekarral az elmúlt 15 évben, hogy felsorolni is lehetetlen. De ha csak ezt az egy évet nézzük, akkor is óriási az amplitúdó: azt mondják, „januárban félig felbomlott a zenekar”, most ősszel viszont „az új aranykorunkat éljük”. És tényleg: új albumuk, a Belle Epoque egyik dalát a világ egyik legfontosabb rádiója, a BBC One mutatta be, méghozzá éppen aznap, amikor forgattunk. A Városmajori Gimnáziumból induló zenekar kétségkívül felnőtt, megtépázta őket az élet, megtépázták saját magukat is az elmúlt másfél évtizedben, van, aki megbetegedett, van, aki apuka lett, van, aki spirituális útra lépett, van, aki távozott és van aki csatlakozott… mostanra viszont, úgy tűnik, eljutottak valamiféle nyugvópontra, ahonnan megint lehet építkezni. Merthogy két dolog nem változott: a tudatosságuk, ahogy rakják a téglákat egymásra, és az ambíciójuk. Ami, ha jól hallom a szavaikból, továbbra is a világhír. Mert miért is ne? Először a frontembert, Vitáris Ivánt vettem fel, aztán beültek a többiek is – és, bevallom, volt, amikor úgy éreztem magam, mint egy óvónő. Nem, inkább: csoportterapeuta. Ez jobban hangzik. Elviszlek magammal: Vitáris Iván és az Ivan & The Parazol.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2025. május 14.
–
DTK
Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondolja politikainak a Kossuth-díjat? Kern András az Elviszlekben!
0 like / 0 dislike
29 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 21.
–
DTK
Túlélő üzemmódban vagyunk, és úgy próbáljuk tompítani a feszültséget, hogy belebetegszünk. Az átlag 65+-os magyar ember 3-4 évvel él kevesebbet egsészségben, mint uniós társai. Mi köze a mentális állapotunknak a fizikai egészségünkhöz, és hogyan lehetne ténylegesen csökkenteni a stresszt? Az Elviszlek magammal vendége: Dr. Márky Ádám orvos, longevity kutató.
0 like / 0 dislike
65 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. június 4.
–
DTK
Benedek-Epres Panni továbblépett, de az az érzése, hogy az ország egy része nem lépett vele együtt. Köszöni, nem kéri többé az özvegyi fátylat és nem kéri az ítélkezést sem. Egyedülálló anyukaként új életet épített, autonóm nőként pedig saját vállalkozást. Öröm nézni!
0 like / 0 dislike
84 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. június 11.
–
DTK
Tíz év, 310 epizód, tízezer kilométer után az Elviszlek magammal című műsor befejeződik. Az utolsó, rendhagyó epizódban korábbi vendégek és olvasók kérdezik a műsorvezetőt, D. Tóth Krisztát. Moderátor: Fegyverneki Sanyi.
0 like / 0 dislike
35 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. június 14.
–
WMN
190 óra őszinte beszélgetés és 60 millió megtekintés után véget ér az Elviszlek magammal, amely 10 éve indult útjára – statisztikák és érdekességek a WMN és D. Tóth Kriszta műsoráról.
0 like / 0 dislike
19 megosztás
Long –
2020. február 3.
–
CSA
"Ide se jövök többet, a riporternő hülye!" – Igen, a mai beszélgetés egy pontján ez is elhangzik majd. Meg lesz sok vér. De nyugi, nem úgy.
8 like / 0 dislike
26 megosztás