–

A XX. században volt mit megemésztenie az emberiségnek önmagával kapcsolatban. A nagy világégések, mészárlások, diktatúrák és kegyetlenkedések közepette a művészet – elszakadva a transzcendenstől – az emberre magára, a létező legnagyobb talányra koncentrált. A művészek a mindennapi életen, a hétköznapi történéseken, kapcsolatokon, élményeken és érzéseken át próbálkoztak önmagunk megismerésével, megkérdőjelezve mindent, amiben korábban hittünk.

„Az vagy, amit megtapasztalsz” – mondja az egzisztencialista művész. És ez a modern festészet egyik legfontosabb megközelítésmódja is.

 All too human – Nagyon is emberi

Ez volt a címe a Bacon, Freud és a Londoni iskola című kiállítás londoni testvérének. A kiállítás a XX. századi brit festészet egyik meghatározó vonulatának, az úgynevezett „Londoni iskolának” az első hazai bemutatója. A tárlat a Tate Britainnel együttműködve valósult meg, akárcsak a Szépművészeti Múzeumban 2010-ben bemutatott Turner és Itália című kiállítás, amelyet nagyon szerettünk.

És most itt az új potenciális kedvenc, a Londoni Iskola tárlata.

Lucian Freud: Tükröződés két gyerekkel (Önarckép), 1965 olaj, vászon, 91 × 91 cm Museo nacional Thyssen-Bornemisza, Madrid Credit: Thyssen-Bornemisza Collection, Madrid, Spain© The Lucian Freud Archive/Bridgeman Images

Alapvetően figurális festészetről van szó – szemben a korszak absztrakciós alkotásaival: portrék barátokról, szeretőkről, feleségekről és gyerekekről, rokonokról.

A testek valóságosak, valódi embereket ábrázolnak, valódi érzésekkel, valódi helyzetben. Hús, hús, hús, bőr, erek a megereszkedett mellen, sokféle érzelemről – vagy sokféle érzelem hiányáról esetleg titkolásáról mesélő arcok, terpeszkedő és fura, kitekert pózban ábrázolt nők, férfiak, olykor állatok társaságában, amelytől még magányosabbnak tűnnek, szemükben történetek.

Vannak tájképek, városképek is, helyek, melyeket a művészek jól ismertek.

Frank Auerbach: Primrose Hill, 1967–1968 olaj, fatábla, 121,9 × 146,7 cm Tate. Vétel, 1971 Credit: © Tate, London 2018

Személyes emlékek, félelmek, szorongások, vágyak ordítanak a falakról

Néhol, egyik-másik kép esetében tényleg olyan erős a vizuális inger, hogy az ember önkéntelenül hátralép egyet, mintha rákiáltottak volna.

Nagyjából kilencven képből áll a kiállítás, az elmúlt száz évben keletkeztek mind, a legtöbb az ötvenes évek után, és nemcsak Angliában élő művészek (Bacon, Freud, Kossof, Auerbach, Andrews, Kitaj…) készítették őket, hanem olyanok is szerepelnek egy-egy munkájukkal, mint például Giacometti – akik nagy hatással voltak brit kollégáikra. Londoni Iskolaként emlegetjük őket, de ők nem nevezték így magukat, a fogalom a hetvenes évek végétől ragadt rájuk, és R. B. Kitaj találta ki.

A tárlat sztárja egyértelműen Bacon és Freud, ők a legismertebbek a csapatból, képeik dollármilliókért kelnek el manapság. Utóbbi egyébként a nagy pszichoanalitikus unokája, aki modelljeit olyan alapossággal tanulmányozta, mint nagyapja a pácienseit.

Nagy kedvenceim a tárlatból a portugál származású festőnő, Paula Rego képei. Rego női sorsokról, szerepekről beszél egy patriarchális társadalomban, a maszkulin festészeti hagyományokat kifordítva, a hagyományos, idealizált nőalakokat újragondolva, rámutatva a tradíciók színjáték voltára.

Privát szívem csücske még Francis Newton Souza, indiai származású festő. Sokféle művészeti és kulturális hagyományból táplálkozó művészete nagyon izgalmas, provokatív tabudöngetése örökké aktuális, rólunk beszél, figyeljünk oda!

Kurucz Adrienn

Tématámogatás. Készült a Szépművészeti Múzeum támogatásával.

Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete

Magyar Nemzeti Galéria

Megtekinthető: 2019. január 13-ig.

Kiemelt kép: 

Lucian Freud: Lány kismacskával, 1947

olaj, vászon, 41 × 30,7 cm

Tate. Simon Sainsbury hagyatéka (2006), szerzeményezve 2008

Credit: Tate, London 2018 ©The Lucian Freud Archive/Bridgeman Images