Amíg nincs új Trónok harca, nézzünk brit amazonokat! – Britannia évadkritika
Látványos, kosztümös történelmi fantasy taglalja a britek római megszállását, rengeteg misztikummal, intrikával és vérrel. Különlegességét az adja, hogy a brit társadalom már kétezer éve is feminista elveket vallott: fontos szerephez jutottak a női harcosok, akik az északi népek elfogadott és elismert katonái voltak. Sőt, még a partnerüket is lecserélhették, ha megunták. Ez azonban nem menti fel a Britanniát a hibái alól. Bányász Attila sorozatkritikája.
–
A Trónok harca utolsó évada végül csak átcsúszott a következő évre. Remélhetőleg nem azért, mert George R. R. Martinnak, az eredeti regénysorozat írójának árnyéka vetült a televíziós szériára, aki immár évek óta csak húzza-halasztja a papír alapú folytatást. Mindenesetre az HBO-nak sürgősen ki kellett töltenie valamivel az űrt, amely a kosztüm-erőszak-intrika aranyháromszögéért a televízió elé hétről hétre elzarándokló nézők lelkében nyílt. Ugyanakkor nem lenne tisztességes az HBO műsorán helyet kapó, új, „szandálos” sorozatot pont a Trónok harcával összeméricskélni. Már csak azért sem, mert a Britannia ildomosan a britek válasza a Vikingekre, a History Channel zászlóshajójának számító történelmi televíziós sorozatra (itthon a Viasat6 csatornán fut).
Miközben a Vikingek négy évadon keresztül erősen építkezett egyetlen központi karakter köré Ragnar Lothbrok viking uralkodó személyében, addig a Britannia több szálon fut neki a mítoszteremtésnek. Időszámításunk szerint 43-ban római légiók várakoznak átkelésre Galliából a Brit-szigetekre, élükön az erős kezű, könyörtelen Aulus Platius hadvezérrel – Pannónia volt helytartójával –, aki nem minden hátsó szándék nélkül készül a partraszállásra. Eközben a brit törzsek egymással civakodnak, köztük különösen a canti és a regni klán fúj egymásra. Még a láthatáron felbukkanó közös ellenség sem készteti őket összefogásra, amelyet Róma nem rest kihasználni. A magasan a klánok fölött álló druidákat a törzsi villongások nem igazán hozzák lázba; az istenek szószólóinak tekintete a földöntúli szférákat fürkészi. A főpap olyan hatalmas hálót sző, amelyet egy törzsfő sem képes átlátni. A rómaiak megzavarják a nyári napforduló éjszakáján a nővé avatás rítusát, amelynek következtében egy leánygyermek név nélkül a felnőtté válás küszöbén reked. Egy kitaszított druida veszi szárnyai alá, és elindulnak a legendává válás útján.
Nem érdemes a történelmi hűséget számon kérni a sorozaton, bár a kiinduló helyzet – Platius inváziója – valóban megtörtént, még ha a kibontott részletek sokszínűsége inkább csak a forgatókönyvírókat „dicséri”. És más nem is, ugyanis a Britannia legnagyobb problémája maga a szkript, amely előre kiszámíthatóan görgeti a cselekményt: lennének ugyan „váratlan” fordulatok, ám nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy jó előre tisztában legyünk a történet alakulásával. A fináléra némiképp sikerül összekapniuk magukat az alkotóknak, ami kimerül abban, hogy nem az etap elején, hanem négy-öt perccel a megtörténte előtt kerülünk képbe egy-egy csavarról.
Talán ebből kifolyólag nem erőlteti meg magát különösebben a széria egyik húzónévnek szánt szereplője, Kelly Reilly, aki apatikus nyugalommal helyezkedik bele a kelta amazon hercegnő figurájába, öntörvényűen robogva át az epizódokon. Még a béna szerelmi szál sem képes visszafogni szabadságvágyát, legfeljebb egy druida vértől iszamos ujjai, amelyek sztoikus egykedvűséggel málházzák fel a felelősség terhével.
Vele szemben sokkal érdekesebb figurát mintáz meg Zoë Wanamaker színésznő a regni klán fejeként. Felvillanyozóan hat a képernyőn való jelenléte a kissé szabados stílusával, rekedtes hangjától – érdemes eredeti nyelven nézni a sorozatot a színészek orgánuma miatt – pedig kiráz a hideg. Aulus római hadvezérként David Morissey tulajdonképpen visszatér a The Walking Dead sorozatban alakított Kormányzó szerepéhez. De legalább jól áll neki! A legnagyobb alakítást azonban Mackenzie Crooktól – az üvegszemű, féleszű matróztól A Karib-tenger kalózai-szériában – láthatjuk, aki szabályosan átlényegül a druidák főpapjává, a rémisztő külsejű Veranná.
Nem tudom, valóban így festettek-e anno a druidák, de a képernyőn feltűnő Verantól az istenek is haptákba vágták volna magukat.
Szinte valamennyi karakterről elmondható – Verant kivéve, mert ő önmagában is megáll a lábán –, hogy csak párokban hatnak igazán, így nem meglepő, hogy a Britannia olyan, mint egy felsorakozó óvodás csoport: számos hőse párosával kézen fogva rója a lenyűgöző brit vidéket. A római hadvezér jobbkezével, Luciusszal alkot összeszokott duót, a trónörökös herceg egy magát istennőnek valló, szökött rabnővel, a nevesincs leány a száműzött druidával – az ő valószerűtlen kettősük egészíti ki a legjobban egymást, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a történet egy részében különválnak, mire rögtön érdektelenné is válnak –, a regni királynő meg bárkivel, aki a látóterébe kerül, és szabadon froclizhat.
A brit törzsi társadalom sokkal „egyenlőbb” volt a férfiközpontú rómainál: nem véletlenül tűnnek föl a sorozatban is kulcspozíciókban nők, ami egyébként az északi népeknél elfogadott és bevált dolognak számított.
Ha egy nő harcolni akart, fogta a kardját és az íját, és szembenézett az ellennel a férje oldalán. Ha ráunt az urára, vagy a helyzet úgy kívánta, keresett magának egy másik férfit…
Ebből kifolyólag az északiak gyakran váltak a rómaiaknál a gúny tárgyává.
A Britannia, miközben elképesztően gyönyörű helyszíneken öntudatos főhősnők gombolyítják a cselekmény fonalát, korunk „szandálos” sorozataihoz méltó módon sokkol naturalizmusával, amellyel kiérdemli a 18-as korhatár-besorolást. Már a druidák külleme is megér egy misét – az őskorból visszamaradt, öncsonkításra hajlamos, kegyetlen és igénytelen figuráknak állítják be őket, akik a fizikai világot messze maguk mögött hagyják –, rítusaik, emberáldozataik és intrikáik csontról lefeslő húsként mutatják meg igazi valójukat. De emellett a sorozatnak van egyfajta sajátos humora, amely elsősorban a jellemkomikumból fakad. A díszletekre, jelmezekre és a látványra nem lehet panasz, érezhetően sokat költöttek arra, hogy visszarepítsenek minket a druidák korába.
A Britanniát át- és átszövő ellentmondásosság az utolsó epizódig jellemző marad, és felemás érzéseket szül a nézőben. Az évad végére azonban mégis inkább a pozitív irányba billen a mérleg nyelve. Van még potenciál a sorozatban: közvetlenül London megalapítása előtt járunk, Claudius császár is hamarosan beporoszkál harci elefántjai hátán, és van egy olyan sejtésünk, hogy Boudicáról, a britek harcos királynőjéről is lehull a lepel, aki oly elszántan küzdött, hogy megszabadítsa népét a római rabigától. A magam részéről adnék még egy sanszot a folytatásnak, némi vérfrissítéssel a forgatókönyvírói fronton, és még több, Stonehenge ezeréves kőtömbjei közül előgyűrűző mágiával. Előbb vagy utóbb a brit föld mindenkit elvarázsol. Druidák ide vagy oda!
Bányász Attila
A Britanniát az HBO tűzte itthon műsorra, az hbogo.hu-n rögtön a teljes évad megtekinthető eredeti nyelven, magyar felirattal. Most a próbaidőszakos akció keretében akár ingyen megteheted.
Képek: Sky Studios