Lemondás vagy gyerekkor? – A tehetség csak ígéret, nem a telitalálatos lottószelvény

–

Frank egyedül neveli az unokahúgát, Maryt. A kislány most kezdi az iskolát, és rendkívüli tehetsége a számok terén már az első nap megnyilvánul. Igazi kis matekzseni, és ez felkelti a nagyanyja érdeklődését is, aki annak idején maga egyengette a lánya kivételes matematikusi karrierjét. A meglehetősen akaratos nagyinak határozott elképzelései vannak unokája jövőjéről: a legjobb iskolát, oktatást biztosítaná számára, és felkészítené a rengeteg tanulással és lemondással-, valamint kemény munkával járó matematikusi életpályára. Frank azonban hallani sem akar erről. Ő azt szeretné, ha hagyományos iskolába járna, barátokat szerezne, és a maga teljességében élné meg a gyerekkorát. Két álláspont ütközik meg előbb a napos floridai tengerparton, majd az árnyékos bírósági tárgyalóteremben az év egyik leghumorosabb és legszívbemarkolóbb filmjében, A tehetségben. Mindkettő vitathatatlanul Mary érdekeit szolgálja, mégis, valahol félúton elveszik a lényeg: maga az ember.

A tehetség csupán ígéret

Persze, a megoldás nyilvánvaló: az arany középút. De hol is van az pontosan? Átlagon felüli teljesítményt csak átlagon felüli munkával és szorgalommal lehet elérni.

Önmagában a tehetség, csupán ígéret: nem a győztes lottószelvény, amit beválthatunk az első lottózóban, hanem erős alap, amelyre építkezni lehet. Hogy mit és milyen magasra.. nos, azt sok tényező befolyásolja.

Néha a kirekesztettség és a meg nem értettség perifériáin túlra vezet az út, mint azt Polgár László példája is bizonyítja, aki saját lányait trenírozta leüthetetlen királynőkké a fekete-fehér sakktáblán. Ugyanakkor Polgár Judit szerint különleges látásmódot és nyitottságot kapott édesapjától. Igen, egy ilyen életút sok lemondással járhat: nincs lógás a haverokkal, nincs mozizás, hétvégi pizsamaparti vagy vasárnapozás az ágyban. „Küzdj, amíg ők alszanak! Tanulj, amíg ők buliznak! Élj úgy, ahogy ők álmodnak!” A mi Vaslédink e szlogent vízzel írta aranyba, és azóta a dobogókon lépcsőzéssel kardiózik. Az álmokhoz vezető út lemondásokkal van kikövezve.

Az iskola nem normális hely

Egyik nap a kisfiú egy üzenetet hozott haza az iskolából az édesanyjának. Az anya hangosan felolvasta: „Ez az iskola túl kicsi az ön fiának, és nem rendelkezik elég jó tanárokkal ahhoz, hogy tanítsák őt. Kérem önt, tanítsa fiát a továbbiakban.” Sok-sok évvel később, az édesanyja halála után a felnőtt férfi megtalálta ezt a papírt, amire valójában ez volt írva: „Az ön fia megzavarodott, mentálisan sérült. Soha többet nem engedjük az iskolánkba.” Még aznap este ez a mondat került a világ legtermékenyebb feltalálója, Thomas Edison naplójába: „Thomas Alva Edison egy megzavarodott gyerek volt, aki egy hős édesanyának köszönhetően az évszázad zsenijévé vált.”

Hasonló anekdotát számos híres személyről hallhattunk már: Pablo Picasso előbb fejezte ki magát rajzban, mint szóban, az olvasással és az írással is sokáig hadilábon állt, az iskola nyűge helyett szívesebben rajzolt galambokat apja műhelyében. Stephen Hawking elméleti fizikus gyerekként kifejezetten rossz tanulónak számított, lám, most meg már az idő fura ura!

A magas intellektusú gyermek esetében nem feltétlenül a kiemelkedő okosság az értékmérő. Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy míg bizonyos területen megelőzi a korát, idővel a többiek utolérik.

Vekerdy Tamás pszichológus érzékletes példája szerint maga az iskola, az iskolai eredmények sem mérvadóak: Juli már szépen ír és olvas, Feri még mindig nem. Juli hozza haza a jó jegyeket, Feri bukdácsol. Akkor ezek szerint Juli zseni, Feri meg hülye? Amit a Természettől megtanulhattunk eddig, az az, hogy semmi sem szabályokhoz kötött, az élet utat tör magának. Könnyen lehet, hogy Feri felnőve feltalálja a rák ellenszerét. Az emberi elmét nem lehet beskatulyázni, lepontozni, és ez alapján rendelkezni vele. „Egy normális szisztémában akár a tiszta ketteseknek is joga lenne átlépni a következő fokozatba.”

Ki emlékszik még a Friderikusz-showban országos ismertségre szert tett Szász Marcira? A 195-ös intelligenciahányadossal bíró csodagyerek bizony nemcsak a magyar átlagot utasította maga mögé: két hónap alatt végezte el az általános iskola első osztályát, 15 évesen érettségizett, 16 évesen pedig már egyetemre járt. Szásznak végül meggyűlt a baja az iskolarendszerrel és a diszkriminációval. A tanárokat sosem az érdekelte, hogy mit tud, inkább arra keresték a választ, hogy mit nem. Végül már be sem fejezte a tanulmányait, fejest ugrott a munkába, és rövid idő alatt teljesen kiégett, jövőkép nélküli felnőtt lett belőle. „Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, a magas intelligenciahányados mellett még egy csomó egyéb dolog is kell. Vannak, akik abban a korban, ahol most én vagyok, már sokkal előrébb járnak” – nyilatkozta két évvel ezelőtt.

Karácsony Sándor szerint nem normális az a hely, ahol az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolnia, aki nem. A szülő meg szoronghat: vajon a gyereknek kellően motiváló-e az iskola által biztosított környezet? Vajon vigye a belvárosi Fazekasba... vagy jó lesz a körzeti is, aztán majd legfeljebb elviszi valami szakkörbe, ha már nincs például épp rajztagozatos általános iskola a közelben?

Tízből egy

A Washington Post épp egy évtizede elvégzett egy érdekes kísérletet: Joshua Bell, a világ egyik legkiválóbb klasszikus zenésze egy XVIII. századi, milliókat érő hegedűvel kiállt a metróba utcazenélni, és előadott hat klasszikus darabot. A nemzetközileg elismert hegedűvirtuóznak, aki alig három nappal azelőtt megtöltötte a bostoni Symphonic Hall koncerttermét 100 dolláros jegyárak mellett, 1100 emberből 27-en dobtak a hegedűtokjába aprópénzt – közel 32 dollár gyűlt össze –, és összesen heten álltak meg, hogy meghallgassák egészen különleges játékát. Akár naponta elmehetünk olyan géniuszok mellett az utcán, akik máshol, más körülmények között nagyon sokra vihetnék, de egyszerűen nem kapnak rá lehetőséget, hogy kibontakozhassanak, vagy ha mégis, csak süket fülekre találnak.

A két éve elhunyt Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus szerint Magyarországon tíz kivételesen tehetséges gyerekből mindössze egynek van lehetősége érvényesülni.

Ezekben a gyerekekben megvan az általános és speciális szellemi adottság, a motiváció és a szükséges kreativitás. Azonban a zsenivé válást külső tényezők is befolyásolják: a család, az iskola, a kortársak és a társadalom.

Utolsó tényező pedig maga a sors, a Nagy Rulettgolyó, minden kiszámíthatatlanságával és véletlenszerűségével. Valamit tennünk kell, hogy a jövő Szász Marcijait ne érje hátrányos megkülönböztetés csak azért, mert bizonyos tekintetben a fejünk fölé nőnek, hanem biztosítsunk számukra lehetőséget a fejlődésre, tízből legyen tíz, aki megvalósíthatja álmait, mert velük csak mi leszünk többek.

Hogyan fejlesszük a tehetséges gyereket?

Teret kell neki adni, játékosan bővíteni az érdeklődési körét, lehetőleg minél több mindennel megismertetni, mindezt úgy, hogy ne telepedjünk rá, ne kényszerítsük rá a saját akaratunkat. Tiszteletben kell tartani, hogy ő egy különálló személy, és nem legyinteni, hogy „még úgysem tudja, mit akar”. Ami iránt érdeklődik, ami megfogja, annak megismeréséhez biztosítsuk a lehető legtöbb információt, amit módunkban áll megadni. Ugyanakkor ne támasszunk túlzott elvárásokat, engedjük a saját ütemében tanulni, kerüljük a kudarcélményt és a megfelelési kényszert. Ezt nagy empátiával és sok szeretettel érhetjük el, így nem sérül köztünk a bizalom. Törekedjünk arra, hogy lehetőségeket, és ne feladatokat lásson az őt körülvevő világból. És mindig vegyük figyelembe, hogy ő még csak gyerek. Ja, hogy ezek általánosan elmondhatók minden gyerekre? Így van. Nincs kivételezés.

Légy hű magadhoz!

Az arany középút megtalálása tehát nem könnyű feladat. Marc Webbék A tehetségben, ha csöppet hollywoodi teatralitással is, de együtt érző képet festenek föl a témában, giccsmentes, mégis szívbemarkoló módon, lehengerlő humorral fűszerezve. Chris Evans így még sosem lopta be magát a (női) szívekbe, mint most, a kiégett nagybácsi alakjával. Frank és Mary kettőse megkapóan harmonikus, köszönhetően a kiváló forgatókönyv épkézláb dialógusainak. A tárgyalótermi drámának érezhető súlya van, minden csörte közelebb viszi az egyiket, és távolabb a másik felet az áhított céltól: Mary felügyeletétől. Mckenna Grace Maryként ennivaló, Lindsay Duncan nagyiként tenyérbe mászóan arrogáns, Jenny Slate pedig a megfoghatatlanul elérhető tanárnőként meg persze a pasik álma. Octavia Spencer a nyúlfarknyi szerepével (és grandiózus tehetségével) is betölti a vásznat. A tehetség az a film, amit – függetlenül a témához való affinitásodtól – mindenképpen látnod kell! Mert egyszerűen jó!

Mi mind egyéniségek vagyunk (Monty Python után szabadon): máshogy gondolkodunk, máshogy érzékeljük a világot a szubjektív szűrőinken keresztül, miközben egy elavult rendszer potyogtat rég elszáradt (információ)morzsákat elénk. Derék baromfik, akik aztán egyentojásokat tojnak, amelyek könnyedén beskatulyázhatók ugyanazokba a tartókba.

Vekerdy szerint a legfontosabb lenne megtanítani a gyerekeinknek, hogy érezzék jól magukat. Legyenek bátran azok, akik. Nos, ugye, aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja...

Bányász Attila

 Képek:  Fox Searchlight Pictures