A XX. század fordulóján egy amerikai nő kezdeményezte édesapja emlékére az apák napját, aki egyedül nevelte fel őt, és nyolc testvérét. Hazánkban Miskolcról indult el a kezdeményezés, hogy nálunk is legyen apák napja. Itthon egyelőre kisebb lelkesedéssel és csinnadrattával ünnepeljük, mint a tengerentúlon – június harmadik vasárnapján – az apák napját. Apák, nagyapák, nevelőapák, keresztapák, dédpapák – boldog apák napját!

Akitől az Éva nevet kaptam

Talán négy-öt éves lehettem, amikor apai nagyapámmal sokat jártunk buszozni. Éva – szólt búgó baritonján, és kézen fogva elindultunk a buszmegállóhoz. Ő magas, derék, fess ember volt, szögegyenes háttal, büszkén vonult végig Nyíregyháza utcáin, én pedig a kezébe kapaszkodva lépdeltem mellette. A buszmegállóval szemben a sárgára festett görögkatolikus templom tornya emelkedett az ég felé. A hatalmasnak tűnő templomtoronyból hallatszó harangszó, a gyerekszemmel egekig magasodó kupola nagyon megragadta a képzeletemet. Hosszú időn keresztül foglalkoztatott a gondolat: hogyan is maradt ott fent a magasban a kecses kis torony, hogyan oldották meg, hogy ne essen le onnan, amíg aláépítik a templomot. Vagy rájöttem, vagy ő magyarázta el, hogy az építkezést alulról kezdik. De addig sokat jártunk kéz a kézben a buszhoz, volt, amikor mellette ugrándoztam, és ő tyúklábmintás kabátjában, kalappal a fején, – szabolcsiasan szólva – peckesen vitt fel engem a városba.

Tartást, rendet tanított minden cselekedetével.

És én azóta is imádom a kalapokat. És a nevemet, amit az ő édesanyja után örököltem meg, akitől tíz hónapos korában szakította el az első világháború.

Talicskán szállított életöröm

Anyai nagyapám a város szélén lakott. Házához – melynek tetején szélkakas jelezte a szél erejét – sűrű tujasor vezetett fel, két oldalán eper-, uborka- és paprikasorok váltották egymást. Nyár elején a földieper édes illata csábított be minket az apró bokrok közé, és fehér szirmú, sárga virágait félretolva kapkodtuk le a vérvörösre éretteket. Nagyapám vékony, szikár ember volt, bőrét barnára festette a nap, sűrű, hullámos haja őszbe hajlott. Hétköznapjainkba bújtatta bele a balkáni gyermekszeretet, amit Bulgáriából hozott magával: nem jött úgy látogatóba, hogy nekünk, gyerekeknek ne hozott volna valamit, Boci csoki, nápolyi mindig volt nála, és nyáron a talicskájába ültetett be minket, úgy tolt fel a házhoz a tuják között. Udvarán öreg diófa állt, hosszú ágai védő karként ölelték át a kis hintát, amit nekünk készített. Egy egyszerű deszkalapot rögzített egy fekete gumikötélre, és mi, unokatestvérek a diófa körül töltöttük nyaraink nagy részét. Az lett a játszóterünk, a képzeletbeli várunk, a bújócskázások helyszíne. S a diófán és a talicskázásokon keresztül, az önfeledt játékkal szűrődött be a létezésünkbe az életöröm.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Akitől a Zsuzsi nevet kaptam

Apukám kisfiúként mindig azt mondta, hogy neki egyszer lesz egy-két „csuris Zsuzsi-lánya”. Nem is hazudtoltam meg, és első gyerekként csöppentem a szüleim közé. Egyik korai emlékemet ma is kristálytisztán fel tudom idézni: magasra emelem a karom, mert csak így tudom beletenni a kis kezemet az ő nagy kezébe. Két és fél éves vagyok, és egymás mellett megyünk fel a körúti ház negyedik emeletére. Lift nincs, és anyukám sincs otthon: „Nemsokára jön anya haza a kórházból Ágikával”. Ágika nem jött, de lett helyette Lacika, így szerencsére megmaradt kiváltságos egyszemlány helyzetem. „Apa is így csinálja” – felkiáltással utánoztam, amiben csak tudtam: hason fekve olvastam az újságokat, keresztrejtvényeket fejtettem, és bőszen pakolgattam a sakkfigurákat. Együtt jártunk kézilabdameccsekre, és én kedvemre bóklászhattam a stadion területén a meccs alatt, pár filléres zsebpénzemből vásárolhattam magamnak, amit akartam – többnyire Traubisodát... Mire a meccset lefújták, vissza kellett érnem.

A törődés ott volt minden percben, miközben bizalmat kaptam tőle, hogy járjak a magam útján.

A bensőmben lévő szilárdságot a felmenőimnek köszönhetem; köztük a három fenti férfinak. Mert azt mutatták, hogy ők tartják az égbolt másik felét. Boldog apák napját!

Trembácz Éva Zsuzsa

Ha kíváncsi vagy Éva egyéb írásaira, kövesd az oldalát, ahol többek között arról is mesél, milyen Kínában és Amerikában élni, és milyen egy többkultúrájú család.