–

Bella

Minden az elsőszülött kislányom, Bella  születésével kezdődött. Mit is mondhatnék, szerelem volt közöttünk az első látásra, és  ez azóta semmit sem változott, csak még inkább erősödött. Egyik pillanatról a másikra fordította fel az életünket ez az apró teremtés. Ekkor határoztam el, hogy olyan apuka szeretnék lenni, aki mindenből kiveszi a részét, és ez többé-kevésbé eddig sikerült is. Fantasztikusan mély kapcsolat alakult ki köztünk, és ezt csak megerősítette, hogy amikor a feleségem várandós lett 2018-ban az ikreinkkel, Lunával és Edmunddal, különösen sok időt töltöttünk együtt.

Luna és Edmund

Az ikerterhességek kilencven százalékában egy hónappal hamarabb be kell feküdnie az anyukának a kórházba, ez a mi esetünkben is így történt, ezért volt időnk csak egymásra koncentrálni Bellával. Aztán elérkezett a pillanat, világra jöttek az ikrek, születésük élménye pedig örökre a szívembe lopta magát. A hirtelen nagycsaláddá cseperedett kiscsaládunk életét gyökerestül változtatták meg, egy másik arcát is megismertem a családfenntartásnak.

Érdekes dolog az apaság

Az elején talán még nem igazán érzed… a baba pici is, sír is,

azt sem tudod, mit csinálj vele… úgy érzed, elrontod, ám aztán elég egy tekintet, egy mosoly, egy ölelés, egy pillanat, és azonnal megérkezik az érzés, ami pótolhatatlan és megfizethetetlen.

Mindezt csak fokozzák az első szavak, úgy mint:  „apa”, „szeretlek”… és a tekintet, ahogyan csak rád, az apukájára néz. Nem cserélném el semmiért ezeket a pillanatokat, amiket igyekszem minél jobban elraktározni a szívemben, hiszen annyira gyorsan nőnek a gyerekek. Szeretném olykor megállítani az időt, csak nézni őket, ahogyan játszanak, érezni a finom babaillatukat, magamba zárni minden apró ölelésüket, mosolyukat, és élvezni azt, hogy még én vagyok a „HŐS” az életükben.

Milyen jó is lenne, ha csak ezek az érzések kavarognának bennem

Háromgyermekes apaként egyre inkább szelektív lett a figyelmem, főleg úgy, hogy egy kicsi és két még kisebb gyermekre kellene elegendő időt és odafigyelést fordítanom. Azt gondolom, ez hatalmas feladat, és szinte lehetetlen tökéletesen csinálni a mindennapok szüntelenül forgó mókuskereke miatt. Gyűrűznek körülöttem a munkahelyi feladatok, majd az otthon elvégezendők, és mindemellett szeretnék jó apa és férj is lenni. A családfenntartó reggel felkel, dolgozni megy, majd marad az a két-három óra fürdésig és lefekvésig, ami az övé és a gyermekeié lehet. Attól félek, hogy igazán sosem fogom érezni a megfelelő arányokat a munka és a magánélet között. Főleg a megszokott anya és apa sztereotípiák mellett. „Anya háztartást vezet és gyereket nevel, apa dolgozik és pénzt keres”.

Mi annyira figyelünk rá, hogy ne egy ilyen felfogású világba szocializálódjanak gyerekeink, és mégis, kicsit elkerülhetetlennek érzem, hogy ez a kép éljen, vagy maradjon meg a fejükben.

Bella már számtalanszor megjegyezte mások előtt, hogy „apa dolgozik, anya pedig itthon van”. A másik kedvencem az „apa vette”, „anya kimossa” szöveg! Minden alkalommal nyomatékosítjuk, hogy kettőnktől kapja a dolgokat, de valahogyan mégsem lehet levetkőzni ezeket az évezredes berögződéseket!

Elképzelés és valóság

Amikor elképzeltem anno, hogy szülő leszek, tudtam, hogy lemondásokkal fog járni, de azt nem gondoltam, hogy ennyi kompromisszumra, türelemre, a szeretet ezerféle módjának megélésére, büszkeségre, olykor túlélésre és kitartásra tanít majd az apaság! És még mennyi leckét tartogat nekem…

Mindent összevetve, imádok apuka lenni, szeretek tanulni tőlük, tapasztalni, nevelni, elbukni, felállni, nevetni, ölelni, gyógypuszit adni...

Talán csak egy dolog hiányzik igazán a régi életemből: az alvás.

de mindenki azzal nyugtat, hogy előbb-utóbb ez is jobb lesz, szóval gondolom, már csak cirka tíz év, és végre elmondhatom magamról, hogy egy ugyanennyire boldog, büszke, bizonytalan, de immár kipihent apa vagyok!

Sánta Dávid

Szerzőnk korábbi írásait ITT találod

Kiemelt kép: Farkas Hajnalka, a többi a szerző tulajdonában van