–

A szüzesség elvesztése tabu. Remélem, ez a kötet is segít abban, hogy ledöntse a gátakat és feloldja a gátlásokat. Biztos vagyok abban, hogy a gyerekeim kezébe fogom adni ezt a kötetet, ha látom rajtuk azt a kétségbeesést, amit én is éreztem kamaszként, amikor minden gondolatom akörül forgott, hogy mi is ez az egész titokzatos vircsaft, hiszen szinte mindenki átélte már a környezetemben, „csak én vagyok olyan béna, hogy nekem még ez sem sikerül”. Pedig... ha akkoriban lett volna hasonló antológia, sokkal több önbizalommal vágtam volna bele az ismeretlen és hőn áhított kalandba.

Tizennégy kortárs szerzőt kért föl a Menő Könyvek, hogy a „17 és ¾” éven túliaknak beszéljenek erről a nehéz kérdésről az irodalom nyelvén. A szerzőgárda sokszínű, az írások átlagos színvonala átlag feletti. Nem írok mindegyikükről külön, mert túl hosszú lenne, de azt – nem kis büszkeséggel – meg kell említenem, hogy főszerkesztő-helyettesünk, Fiala Borcsa is ott van az írók között, és mellette két állandó szerzőnk, Kalapos Éva Veronika, valamint Karafiáth Orsolya is remekelt az antológiába írt novellájával.

Az előjáték

Nyáry Krisztián érdekes (de kicsit azért elnyújtott) kultúrtörténeti bevezetője után a kötetet indító Dragomán György novellája következik. (Őt bátran kinevezhetnénk akár tiszteletbeli WMN-tagnak is, hisz elsöprő sikert aratott körötökben a februári Hello, WMN esten.) Dragomán lassú ritmusú írásában csupán egy csók szerepel, ám mégis az egész szöveg nem más, mint maga az izzó vágyakozás a „közös repülés” ígéretével. Száraz leírásnak tűnik, mégis rendkívül érzéki szöveg, kívül vagy ugyan, de belülről érzed az egészet.

Fiala Borcsa az első női szerző, Dragomán után ő következik a tartalomjegyzékben, ami igen jó női felütés: benne van minden kamaszos kín és elképzelhetetlen képzelet.

Egyszerre van jelen a rettegés és a vágy, nagyon „nedvesen”, részletesen leírja a kínokat, érzéki mondatok, rafinált történetvezetés jellemzi az írását. Nagyon-nagyon mélyen együtt éreztem a főhőssel, amikor elveszítette a szüzességét! Bravó, Borcsa!

Garaczi László terápiás írása a kissé kiábrándult egzisztencialista nézőpontját képviseli. Az írás mottója: „Ha valamit akarsz, ne akard, és megkapod.” És tényleg. A hatvanas évek érzékletes díszletei kísérik a sodró lendületű szöveget.

Gimesi Dóra bábos dramaturg novellája az egyik legszínesebb foltja ennek a kötetnek. Sok-sok zene szerepel benne (kedvem támadt egyiket-másikat kipróbálni hasonló helyzetben), a történet ugyan nem lineáris, de kicsúcsosodik a költői erejű mondatokban. Ha létezik ilyen, azt mondanám, hogy intellektuálisan érzéki megközelítés.

Háy János szókimondó és meglepő írása is rövid és velős. Nagyon fontos mondata: „Én, ha iszom, akkor is csak azzal fogok, gondolta, akit szeretek.”

Kalapos Éva Veronika igen járatos a témában, hiszen a D. A. C.  című sorozatában rengeteget foglalkozott a kamaszok lelkével és testével is. Nagyon erős és igaz ez a mondata: „Eljátsszuk, hogy nem félünk.” Remek formának bizonyult, hogy először a fiú szempontjából ismerjük meg a történetet, majd a lány mondja el ugyanazt, mégis teljesen másképp. De az érzékenységük és a bennük kavargó kérdések ugyanazt járják körül. Meddig tart a varázs? Mi ez az egész, hogyan adhatom oda magam teljesen úgy, hogy én is megmaradjak magamnak? Húsbavágó kérdések ezek egy fiatal felnőtt számára. 

Karafiáth Orsolya elbeszélője is mélyre ás a kamaszlélekben. Az összes bénázás, kamuzás, lebukás, az anyával vívott harc és a szerelem megfoghatatlansága is belefér a történetébe.

A kakukktojás

Minden antológiában van egy szerző, aki igazi kakukktojás. Az elsőben az első: Lakatos Levente. Eleve műfajt tévesztett, mert kínosan hosszú az írás, szinte egy egész kisregényt próbált belepréselni a kötetbe. Teljesen ritmustalan és végtelenül patetikus az írás, mégsem ezeket gondoltam a legnagyobb hibának, hanem a megbocsáthatatlanul vacak mondatokat. Egy ilyen magas színvonalú irodalmi antológiában nem szabadna ezeket kinyomtatni: „Lopva a szám szélébe nyalok.” „Tekintetében küszködőn pislákol a kacérság.” Ne már! Tényleg!  Ez itt nem játszótér, hanem rangos és fontos antológia... A szexjelenetek leírása is a Júlia-füzetek magasságába „emelkedik”, és a végén a csattanó is csak szánalmas és erőtlen próbálkozás. Lakatos Levente határozottan gyengíti a kötet színvonalát, igazán sajnáltam ezt a kínos közjátékot...

És a vége!

Nem akarom a türelmeteket túlságosan próbára tenni, úgyhogy az utolsó pár szerzőről csak címszavakban lesz szó. Mészöly Ágnes írásában a nemi erőszak és a társadalmi kérdések jelentek meg, Molnár T. Eszter főhőse rádöbben arra, hogy leszbikus, Nagy Ildikó Noémi novellája az egyik legkiforrottabb hangú írás, egyéni hang, különleges világlátás, egy levegővel végig lehet olvasni. Németh Eszter sajnos egy rossz poénra építette fel az írását, emiatt hamar kilukad a lufi, viszont Tasnádi István méltóképp fejezi be a kötetet, és ő írja le a legteljesebben a fiúk szorongását. Nem akarta megúszni a belső munkát, ezért teljesen a mélyére ment, aminek eredményeképpen szabályosan beleláthattunk egy kamasz fiú fejébe. Ez felemelő és letaglózó egyszerre. Akárcsak maga a szüzesség elvesztése.

Olvassátok el ezt a könyvet! Tényleg megéri!

Both Gabi

A kiemelt képen Nyáry Krisztián beszélget Fiala Borcsával a könyvbemutatón. A könyv borítóját Weiler Péter tervezte.

Kiemelt kép: WMN