–

Ifjúsági regények szerzőjeként gyakran beszélgetek tizenévesekkel. Ezek nagyon tanulságosak, mert amellett, hogy teljes bizonyossággal állíthatom: azok a sokat korholt mai tinik egyszerűen csodálatosak, ha hagyunk erre teret nekik, azért néha nagyon meg is döbbenek. Mint akkor, amikor egy 17 éves lány nemrég a szüzesség elvesztésének témájában teljes közömbösséggel mesélte, hogy az egyik barátnője „alig várja, hogy túl legyen rajta”, mert már kilóg a többiek közül.

A versenyek versenye

Nem vagyok naiv. Nem azért lepődtem meg ezen, mert addig nem sejtettem, hogy sokan a gimiben versenysportágat csinálnak a szexből, hanem, mert mindig sokkoló, amikor egy, a tizenévesekkel kapcsolatos felnőtt előítélettel a valóságban is szembesülök. Előfordult már olyan is, hogy maguk a gyerekek kértek, írjak a drogproblémákról, mert „borzasztó sokakat érint”, és itt is hasonlóan éreztem magam: hogy basszus, tényleg ez a helyzet. De mivel ritkán reagálok felnőtt módra a tinik gondjaira, most sem teszem.

Nem kezdek el papolni arról, mekkora érték a szüzesség, mert nem érnék el vele semmit, és kövezzetek meg – alapvetően nem is gondolom így.

Nem a szüzességet önmagában tartom értéknek, mert mi is az? Biológiai folyamat, amelynek során átszakad egy vékony kis hártya a hüvelyben. Ennyi. Ha csak ebből a szempontból nézem, még egyet is tudok érteni a fent idézett lánnyal: nem nagy cucc az egész.

Hogy miért tartom annak mégis? Elmesélek egy történetet.

Tisza, békákkal

17 éves voltam és holtszerelmes, amikor a kedvesemmel és más barátokkal lementünk sátorozni a Tisza-partra. Akkor már jó ideje együtt voltunk, ő volt az első igazi pasim, akivel, bár nagyon vágytunk egymásra, soha egyetlen centivel se léptük túl az illendőség határait... höhö, na, jó, ezt elhiszitek? A frászt nem. A végsőkig ugyan tényleg nem jutottunk el, de mindent kipróbáltunk, amit az odavezető úton csak lehetett.

Ennek ellenére – meg annak ellenére, hogy fantasztikus volt a kapcsolatom az anyukámmal, és ekkorra már mindent kitárgyaltunk – nagyon féltem, amikor elindultunk a nyaralásra.

Először a szerelmemmel full kettesben egy sátorban... nem kellett sokat agyalnom, hogy kitaláljam, mire hazamegyünk, én bizony már nem leszek szűz. És bár elméletben mindent tudtam a dologról, a gyakorlat egész másképp nézett ki.

A rózsaszín álmaimban nem voltak például békák, akik egész éjjel a sátor körül és rajta randalíroztak hangos brekegéssel, miközben mi odabent éppen életünk egyik legszebb élményét próbáltuk átélni. Miután minden elsuttogott „szeretlek”-be brekegés vegyült, nyilván sírtunk a röhögéstől, és más téren se nyertünk volna bajnokságot, mivel mindketten hamvasan ártatlanok voltunk. Szóval bénáztunk, vihogtunk, miközben majdnem felgyújtottuk a sátrat, mert persze gyertya, az kellett, de mindez nem számított, mert végre a legintimebb módon kerülhettem közel a fiúhoz, akit ájulásig szerettem.

Egy életen át

Tudjátok, mit? Nem emlékszem rá, hogy fizikailag milyen volt (oké, a bénázáson kívül). Biztos jó... vagy nem jó, nem tudom. Az viszont nagyon is megmaradt, hogy nézett rám ő, amikor fölém hajolt. A mozdulat, amivel megigazította alattam a félrecsúszott hálózsákot, hogy kényelmesebben feküdjek, meg ahogy rákulcsolódtak az ujjai a kezemre. Az arca, amikor összefonódtunk: az tükröződött rajta, hogy pontosan tudja, mekkora ajándékot kapott, milyen mélységes bizalmat, és én is pontosan tudtam.

A kiválasztottság, a különlegesség érzését adta nekem ez az éjszaka, és ez tette lehetővé, hogy soha ne jusson eszembe hasonló helyzetben, hogy ne lennék elég vonzó vagy kívánatos. Mert – túlnyomórészt – ezen múlik.

Lehetett volna ő akármekkora lepedőakrobata: ha nem sugározza felém ezerrel, hogy milyen gyönyörű, különleges és szeretetreméltó vagyok, le merem fogadni, hogy egy életen át bizonytalan lettem volna az ágyban, de legalábbis pár évemet tutira tönkretette volna. Csupán ennyi kellett ahhoz, hogy ne így legyen: egy fiú, aki kivárta, hogy készen álljak, aki képes volt a békabrekegéssel teli éjszakát meghitté varázsolni és elérni, hogy megfeledkezzek a félelmemről, pusztán azzal, hogy imádott.

Nem vagyok prűd, és nem gondolom, hogy az érzelmek nélküli szex mindenképp rossz. Lehet jó és felszabadult két érett, magabiztos és felnőtt ember között, de lehet lélekölő, kiábrándító, és okozhat maradandó sebeket, ha bizonytalan vagyok és kételkedem önmagamban. Én a magam részéről nagyon boldog vagyok, hogy így találkoztam először a testi szerelemmel: boldogan, a legnagyobb biztonságban.

Ha először nyúlsz egy kutyához, és megharap, félni fogsz a kutyáktól, de ha a kezedhez simul, szeretni fogod és bízol benne. Szép kis metaforához értem a végén: a szex olyan, mint kutya. Na, jó, szóval értitek...

Kalapos Éva Veronika

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Antonio Guillem