–

Nem nagyon ismerek olyan nőt, aki teljesen elégedett lenne a melleivel – amihez valószínűleg az is hozzájárul, hogy a barátnőim nagy része leharcolt keblű családanya, akik nemhogy a ceruzateszten nem mennének át, de még egy háromszintes évkezdős tolltartót is játszi könnyedséggel meg tudnak tartani.

A helyzet igen általános lehet, különben egész biztos, hogy nem fogadta volna álló ováció Czutor Zoli azon kijelentését az egyik Hello, WMN! estünkön, miszerint minden női mell gyönyörű, és ha lóg, akkor is mesés (...vagy valami hasonló. Az én emlékeimet is elhomályosítja a hálától túlcsorduló boldog fiűűfittyegés).

Ahány nő, annyiféle mell, és ahány kor, annyiféle divat és kebeltrend. Szóval cseppet se szomorkodj ott a tükör előtt, mert valamikor pont a tieidhez hasonló mellek voltak a vágyak netovábbjai, az ikonok, a példák, a múzsák szügyét díszítő domborulatok!

Ha nem hiszed, olvass tovább. Ígérem, hogy lesz olyan történelmi korszak, amelynek mellideálja láttán boldog bólogatásba kezdesz majd!

Őskor – áldd meg bőséggel!

Amilyen kicsi (11 centiméter) és öreg (kábé 23 ezer éves) annyira megnyugtatóan anyai ez a termékenységet és gondoskodást sugárzó nőci. A nagycsaládos anyai mellekről rögtön lerí, hogy nemcsak táplálnak, de melegek, puhák és jó hozzájuk bújni. A matriarchális közösség vezetője (#fuckyeah) egész korpuszával hirdeti a határozottságot, bőséget, magabiztosságot. Nem a willendorfi amúgy az egyetlen, hiszen temérdek hasonló vénuszfigura bizonyítja, milyen divatosak voltak az őskorban a grandiózus kannák.

Ókori Egyiptom – visszafogott báj

Bár itt is nagyon fontos volt a termékenység, ha egy nő nem tudott utódot szülni a férjének, az teljesen elfogadott válóoknak számított. A mellek ábrázolásában viszont jóval diszkrétebbek és visszafogottabbak voltak az egyiptomiak, mint a szemceruza használatában. Ha nem szeretsz teljes mellbedobással villantani a partikon, akkor az ókori Egyiptom a te játszótered. 

Ókori Görögország – arányos (fitnesz)test

Mint egy kamasz lány teste, olyan Aphrodité szobra. A széles vállhoz, hosszú, karcsú derékhoz, enyhén kockás hashoz szépen illeszkedik az aprócska, zsenge kebel.

Középkor – szilikon vagy semmi

Az ókori görög ábrázolással szemben, ahol azért látni engedték azokat a hamvas begyeket, a középkor nem igazán kedvezett a Bridget Jonesból ismerős Mr. Ciciperverznek. A legtöbb kebel ugyanis vagy le volt kötözve, vagy a ruhák voltak állig felgombolva úgy, mint egy szarukeretes szemüvegű titkárnőnek az állami szférából. Nagyon résen kell ám lenni, hogy egy-egy fedetlen, pőre mellre lecsaphasson az ember – mármint természetesen művészettörténetileg. Ha már mellábrázolás, akkor az legyen minimum szoptatós, de a biztonság kedvéért még vegyük körbe egy rakat angyallal is Szűz Máriát, és akkor nem szúr azonnal szemet, hogy Jean Fouquet 1452-es képe bizony már az 1980-as évek Playboy szilikoncsodáinak előfutára volt.

Reneszánsz – #manboob

Újra visszatérnek a divatba a meztelen testek, ám a habfehér, dús női idomokon mintha csak egy ülő életmódot folytató, hamburgeren és házhoz rendelt pizzán tespedő fickó férficicijei figyelnének.

Francois Clouet Fürdőző hölgyén a szilikongyanús kialakításon túl az épp az a a legszembetűnőbb, hogy csak jelzésértékű, szúnyogcsípésnyi mellbimbót látható rajta. Na, de elég csak rápillantani a másik fürdőző párosra, hogy rögtön szemet szúrjon az egyenmellek minimalista bimbóábrázolása. (Egyébként nem kell beszarni, a képen semmi erotikus nincsen, forrásaim szerint ezidőtájt így jelezték, hogy egy nő terhes, a szőke bringa ezért is fog egy gyűrűt a kezében. Tök szuper, hogy ma már nem ez a szokás dívik! Most képzeld el, mi lenne, ha a védőnő rámarkolna a bimbódra!) 

Barokk – a csöcsös Michelin-babák korszaka

Annyi hús hullámzik itten szabadon, hogy szinte fel sem tűnnek a hurkák és redők között az amúgy szintén gavallérosan osztogatott, dús keblek. Éljen a porhüvelyek habzó bősége!

Szecesszió – piros gomb

Begyek, mellek és keblek érkeznek mindenféle méretben és változatban, ám meglepően felülreprezentált a dévajul vöröses mellbimbó – ami természetesen kiválóan illeszkedik a lángoló hajkoronához!

1920-as évek: Elöl deszka, hátul léc

Virágkorukat élik a Keira Knightly típusú mellkasok, a lezser, egyszerű szabású ruhák nem faksznizzák túl a dekoltázst. Vagy a fenékvonalat. Vagy bármit. Tökéletes!

Kubizmus – Négy mell, maradhat?

Végre azoknak sem kell aggódni, akik eddig rágörcsöltek arra, hogy a bal keblük nagyobb, mint a jobb, esetleg kissé jobban lelóg. Itt már az sem számít, ha anatómiailag nem a megfelelő helyen van, ha a fülükön jön ki... vagy épp mindkettő egy oldalon van.

1950 – Szögezz ki egy homokórát!

A darázsderékhoz, hosszú combokhoz, kacérul pucsító testekhez csúcsos dudák dukálnak, hogy a női idomok elkötelezett rajongóinak lehessen mit feltűzni a falra. Mondjuk, épp ez az a típusú kebelcsoda, amit bárki elérhet egy jól szabott melltartóval (ezt akár egy házasság hosszú évei alatt sem kell a férfiember előtt levetni – hallottam már ilyet is, csak úgy mondom).

Amúgy csinosak ezek a pinup-csajok, nekem viszont akkor is Hilda marad az örök kedvencem az életszeretetével, valamint a képekből sugárzó fantasztikus derűjével és humorával. Hogy a szecessziósan vörös hajat már meg se említsem.

Manga – Tányérszemek és lufik

A japán manga (ami több mint kétszáz éves múltra tekinthet vissza, ahogy erről már korábban írtam ITT) divatba hozza a gigantikus lufimelleket, amiknél már csak a nagy dudákat villantó ártatlan iskoláslányok vibráló tekintete gigászibb.

Ma – villants, oszt helló!

Egyszóval teljesen felesleges rágörcsölnöd, hogy milyen méretűek, állagúak, formájúak, színűek, mellbimbójúak a melleid, hiszen – ahogy a mellékelt ábrák kiválóan mutatják – biztos volt legalább egy olyan évszázad, amikor a te kebleid számítottak ikonikusnak. Úgyhogy nyugodtan légy rájuk büszke – főleg, ha már ennyire a szívedhez nőttek. Ha pedig igazán trendi is szeretnél velük lenni, manapság már nincs is más dolgod, csak villants egy nagyot.

Fiala Borcsa

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/nelen