-

Párizs mindig veled marad

Megkerestem azt a hotelt, ahol Ady Endre lakott majd egy évig a párizsi Odéon Színház mellett. A Grand Hotel Des Balconsban elkértem a 403-as szoba kulcsát, és felmentem a szerencsére éppen üres szobába. Azóta, hogy Ady itt élt, két picike szobát összenyitottak, ami még így is apró. De akár négyen is kivehetik, egy franciaágy és két egyszemélyes ágy elfért benne egymás mellé tolva. A kandallót már nem találtam meg, csak a helyét. De a recepciós hölgy elárulta nekem, hogy ha ketten veszik ki, akkor kedvezményesen is odaadják, 200 euróért egy éjszakára.

Jó volt ott lenni Ady szobájában egyedül. Talán csak belemagyarázom, de éreztem valamit... büszkeséget leginkább... meg tiszteletet és inspirációt. Nem tudom, végül mennyi időt töltöttem el ott.

Kilátás „Ady szobájából

Először csak leültem az ágy szélére, lehunytam a szemem, és hagytam, hogy kavarogjanak a gondolataim. Aztán hagytam, hogy elcsendesedjenek. Arra gondoltam, vajon milyen lehetett akkor, huszonévesen megérkezni abba a Párizsba.

Hemingwaytől tudjuk, hogy aki fiatalként élt Párizsban, azzal a város mindig együtt marad. Mert Párizs vándorünnep. Bár nem tudom, milyen lehet ott élni, de tapasztalataim szerint ez a városhoz köthető minden élményre igaz. A város mindig mutat újat, frisset, valamit, ami beépül az ember személyiségébe úgy, hogy az könnyedebben és elegánsabban éli tovább a mindennapjait a világban. Meg sem tudnám számolni, hányszor jártam a francia fővárosban, mégis valamiért most hozta hozzám legközelebb az Ady-élményt.

Péter „Ady-pózban

Párizsban járt az ősz... és Ady Endre

A Grand Hotel Des Balconsban megköszöntem  a huszonéves recepciósnak a kulcsot, és a számomra oly fontos pillanatot, majd megkérdeztem, hogy szerinte ki Franciaország legnagyobb költője. – Baudelaire! – vágta rá. Ekkor elmeséltem neki, hogy valami ahhoz hasonló élményem volt, mintha ő most vele, a francia költővel töltött volna el kettesben egy kis időt egy szállodai szobában. Magnifique! Ady kötetet azonban nem találtam a hotel aprócska olvasószobájában. El is határoztam, hogy amikor visszatérek, akkor hozok magammal, és nekik adom. Szerintem sokan szívesen olvasnánk éppen ezen a helyen Ady verseket...

Budapestre hazatérve elő is kerestem az Ady kötetem. Beleolvastam, és azt éreztem: a versek aktuálisabbak, mint valaha. Persze ez valószínűleg minden korban így lesz. Elhatároztam, ha legközelebb hazamegyek a szüleimhez Berettyóújfaluba, egyszerűen áttekerek biciklivel Nagyváradra, és megnézem Ady nagyváradi Párizsát is...

Az Ady-korabeli Nagyvárad és a Várad című irodalmi-művészeti folyóirat 2016-ból

Világváros, szerelem, Nagyvárad

Nagyvárad 35 kilométerre van Berettyóújfalutól, egyszer jártam ott gyerekkoromban a szüleimmel, emlékszem, akkor azért mentünk, mert ott lehetett olcsón kínai pingpong- szerkót venni. Meg is van még mindig, de már nem játszom vele.

Tavaly készült el a bringaút a két város között, épp ideje volt, hogy teszteljem. Mezőpeterd, Biharkeresztes, Ártánd elhagyásával már a román oldalon Bors után, a határtól mindössze tizenegy kilométerre fekszik Nagyvárad. Kétórányi laza tekeréssel, végig biztonságos bringaúton értem be a városba, ahol az első dolgom az volt, hogy szerezzek egy Ady kötetet, mert az enyémet Budapesten hagytam. Eltökéltem, hogy a színház melletti egykori EMKE kávéházban – ott ahol Ady Endre először találkozott Lédával, és ahonnan hajnalban már egymást átkarolva indultak haza – Ady verseket fogok olvasni egy kávé mellett.

Nagyvárad, Ady Endre utca

A Partium Keresztény Egyetem könyvtárából kaptam kölcsön könyveket arra a délutánra, amelyeket utólag is hálásan köszönök. A kávé és a kókuszfagyi mellett felütöttem az első verseskönyvet az egykori Astoria Luxury Reastaurant teraszán. A Föl-földobott nél nyílt ki. Katartikus élmény volt ott újra elolvasni.

Ady Párizsát kerestem, és egy kopott-szakadtból erőteljesen megújuló, art deco-stílusú, friss és modern energiájú, emberi léptékű világvárost találtam.

Színes villamosokkal (a bordó és a pink voltak a kedvenceim), mosolygó és jól öltözött emberekkel, sok kultúrával, szerelmes és stílusos fiatalokkal. Eszembe jutott róla sokszor Párizs, néhol egy kicsit Berlin, meg sokszor Budapest is.

Nagyváradon tudtam meg azt is, hogy Ady – aki korábban egyáltalán nem adott a megjelenésére – a divatra figyelő „moderneskedő” város hatására, hatalmas, csokorra kötött selyemnyakkendőt viselt, és a gomblyukába szegfűt, tubarózsát vagy legtöbbször kedvencét, sárga rózsát tűzött, így ült mindig a Royal kávéház sarokasztalához.

Ady cool

A Royal kávéházból mára Oradea Restaurant lett, az Astoria EMKE kávézójából Crown cafe, ahol az asztalon elhelyezett gombokkal lehet jelezni, ha az ember rendelni vagy fizetni akar. Személytelennek éreztem. De legalább ingyen van a WIFI!  – jegyezte meg a szomszéd asztalnál ülő amerikai üzletember. Gondolkodtam, vajon mit szólna Ady, ha látná itt a félmaffiózó hangulatú asztaltársaságokat, a Summer menu erőltetett és drága fagylaltkelyheit... vagy hallaná a teraszon az egynyári popdalokat.

A jó energiákat, a frissességet és a cool faktort éppen az Ady Endre utcában találtam meg újra a Kőrös mellett, amikor Ady első nagyváradi házát kerestem. Egy fantasztikus magyar-román házaspárral és egy  vegán, nyers és organikus konyhát üzemeltető levesezővel ismerkedtem meg a folyóparton, ahonnan szerintem a legszebb a panoráma, és állítólag mindig friss a levegő.

Párizsba beszökött az ősz, Péter visszaszökött Párizsba

Szeptemberben a Veuve Clicquot és a Moët&Chandon pezsgőpincéinek kedvéért, és a világ egyik legizgalmasabb dizájnerének, a Budapest Design Week sztárvendégének, Ionna Vautrin stúdiójának meglátogatása miatt mentem vissza Párizsba. Oscar Wilde és Baudelaire sírjához is mindenképpen szerettem volna eljutni. Egyikük a Père Lachaise temetőben van, a másikuk pedig a Montparnasse-on.

A másik tervem pedig az volt, hogy a „tréfás falevelek” alatt végigsétálok a Boulevard Saint-Michelen a Latin negyedben, az utcán, amelyen Ady is végigsétált, hogy aztán az élményeiből megszülethessen a vers: Párisban járt az Ősz. Szemerkélt az eső, amikor elindultam. Most először éreztem azt, hogy Párizs valahol mégiscsak tengerparti város, még akkor is, ha 200 kilométerre van a tengertől; kánikula, indián nyár és szemerkélő eső egy napon belül. Séta közben végig arra gondoltam, vajon mit érezhetett itt Ady Endre Nagyvárad és Budapest után, miért nem szerették Lédával a párizsi társasági életet? Mivel a Lövőház utcában lakom, és minden nap látom azt a házat, ahol Ady „öcsémnél ölelő karjaiban” megpihent, az is fölmerült bennem az utcán sétálva, hogy vajon mit hozott Párizsból haza, Budapestre? Mit mesélt az ittenieknek onnan hazatérve, amiről nem írt soha?

Oscar Wilde és az ajándék ceruza

Közben kisütött a nap. Elindultam a Père Lachaise felé, a zsebemben egy szép szürke ceruzával, amit Oscar Wilde sírjára szántam tiszteletem jeléül. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az egykor rúzsos csókokkal beborított emlékhelyet üvegfallal vették körbe. Valahol érthető. A család és az örökösök nem tűrték tovább a rongálásokat, egyik-másik rajongó nemcsak csókot nyomott, hanem grafittit is fújt... vagy üzenetet vésett az emlékhelyre. Még egy tiszteletkör Jim Morrisonnak és a rock and rollnak, aztán irány a Montparnasse.

Rúzsfoltok Baudelaire sírján

A rúzsfoltokat már ott, Baudelaire sírján fedeztem fel újra. Elolvastam egy verset, és vittem egy szál virágot a fotográfus Brassaï sírjára.

Újra büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, még akkor is, ha egy sírkő mellett álltam... éppen úgy, mint Ady hotelszobájában.

És biztos voltam benne: jövök még Párizsba is.

„Párizs veled marad

 

Szűcs Péter

Péter blogján további csodás fotókat és izgalmas útibeszámolókat találsz. Nézz körül a Peter's Planet oldalon, KATT IDE!