–

Magyarországon 1954 óta ünnepeljük a nemzetközi gyereknapot május utolsó vasárnapján. De miért ünnepelnénk ilyenkor csak a 18 éven aluliakat? Érdekes kérdés, hogyan állunk a gyerekségünkhöz, a bennünk élő kisgyerekhez, mit jelent ez számunkra egyáltalán. Én például – erre határozottan emlékszem – kicsi koromban alig vártam, hogy felnőjek, vonzott a teljes önmagunk feletti hatalom, amivel a szememben a felnőttség járt, a vele járó felelősségről, a közel fél évszázadig tolt 9–17-ig tartó dolgozásról azonban csak nagyon halvány elképzeléseim voltak. Akkoriban a szememben még a munka is játéknak tűnt, irigyeltem az építészmérnök szüleimet, akik azért kapják a fizetésüket (amiből ráadásul azt vehetnek, amit csak akarnak!), hogy üldögélnek a rajzasztalnál, és házakat terveznek. Rengeteg tervem volt, miket fogok csinálni, amikor már nem köt gúzsba a gyerekség megannyi köteléke, hanem szabadon tehetem, amihez csak kedvem szottyan.

Azt például szentül elhatároztam, hogy amint felérem a villamoson a fogódzkodókat, hintázni fogok rajtuk rogyásig, a fizetésemből pedig édességet veszek, nem holmi hülye sárga csekkekre tapsolom el az összeget. 

Nos, a kapaszkodókat már felérem, ám nem merek rajtuk hintázni, mert félek, hogy leszakad alattam az egész hóbelevanc. A sárga csekkeket pedig azóta fizetem be buzgón és határidőre, amióta egy ízben vissza kellett kapcsoltatnom a villanyt a lakásban.

Mégis… amióta megkérdőjelezhetetlenül beérkeztem a felnőttkorba, egyre fontosabb lett számomra, hogy valamit mégiscsak megőrizzek a bennem élő gyermekből.

Hogy úgy tudjak ülni az irodai asztalomnál, hogy az ne kínszenvedés, hanem inkább játék legyen… vagy mondom másképp: ha egy kisgyerek rám pillant, inkább irigyeljen a felnőttségemért, mint sajnáljon. Fontos lett az is, hogy ugyanúgy rá tudjak csodálkozni a világra, megőrizzek magamban valamit a gyerekkor naivitásából és ámulatából, örömömet leljem a tavaszi záporban, merjek cigánykereket hányni a focipályán (és ne azon aggódjak, hogy mit szól a szomszéd), ne féljek kérdezni, féltucat miértet feltenni, azon szorongva, hogy netán butának, tájékozatlannak tűnök. Hogy maradjak továbbra is kompromisszummentesen őszinte – legfeljebb jobban megválogatom a szavaimat egy-egy kritikus megjegyzésemnél, és becsomagolom két szép dolog közé, hogy a másikat se bántsam meg. Igyekszem továbbá nyitott lenni az új kalandokra, nem megrettenni a kihívásoktól, merni kockáztatni, és amíg csak lehet, őrizni magamban a homo ludenst, azaz a játékos embert.

És időnként bátran szembemegyek a szüleim tanításával, miszerint ne játsszak az étellel. Mert most, kedves olvasó, bizony hogy azt fogjuk csinálni! Méghozzá egy csökkentett cukortartalmú, a teljes kiőrlésű liszt miatt rostdúsabb, mégis ínycsiklandó, sütésmentes cake pop készítése során.

Hozzávalók:

A golyókhoz:

150 gramm hozzáadott cukor nélküli kókuszos omlós keksz ledarálva

100 gramm mazsola vagy aszalt szilva, sárgabarack, datolya (amit nyakon öntök egy deci felforralt vízzel, ebben áztatom tíz percet, majd leszűröm és ledarálom aprítógépen)

50 gramm datolyapor

100 gramm vaj

80 milliliter tej

A mázhoz:

2 evőkanál tej vagy tejszín

100 gramm fehércsoki, színes csokipasztilla, vagy ha szeretnél megmaradni a csökkentett cukortartalmú vonalon, akkor keserű csoki

Elkészítés

A golyókhoz a hozzávalókat keverd össze, de ha van akkora aprítógéped, amibe minden belefér, az a legegyszerűbb, persze adagonként is csinálhatod, aztán tedd be legalább egy órára a hűtőbe.

A hűtési idő letelte után készíts belőle golyóbisokat, körülbelül dió nagyságúakat. Sokkal nagyobbat nem érdemes, mert ha túl nehéz, akkor le fog csúszni a pálcikán. A lehűtött golyókat aztán forgasd bele olvasztott csokoládéba. 

Az olvasztást végezheted vízgőz felett, de én általában a mikróban szoktam: 15 másodpercenként megállítom, és keverek rajta egyet.

A cake popokat díszítsd ízlés szerint, szórhatsz rá cukorgyöngyöt, kókuszreszeléket, vagy lekenheted ehető festékporral is. Szúrd fel a nyalókarúdra, de bonbonként is csodás, ha beleteszed egy szép papírkapszliba.

Mindenkinek kellemes gyereknapot kíván,

Fiala Borcsa