1 tepsi sült csirkéből 4 étkezés – Karanténkonyhám újra (recepttel)
Tudom, hogy sokan még éppen a veganuárban vannak (ami szuper kezdeményezés), én igyekszem a jelentősen kisebb ökológiai lábnyomú baromfifogyasztásra átállni. Most éppen egy rendkívüli iskolai szüneten vagyunk túl, amikor megint előkerült a korábbi karanténok réme: az otthon ebédelő gyerekek. Mert én magamnak például általában valami maradékot összekombinálok egy kis zöldséggel, rálocsolok valamit, és kész az ebéd. Na, a gyerekekkel ezt nem lehet megcsinálni, viszont nekem a délelőtti/reggeli főzés mindig necces, így általában fél 12-kor esik le, hogy „bakker, ma is ennünk kell valamit”. Erre jó ez a 4 az egyben recept: egyszer meg kell sütni a csirkét, és utána bármelyik fogás 15 perc alatt összedobható. Tóth Flóra írása.
–
Tejben-vajban sült csirke
Ezt a receptet mindig minimum dupla adag csirkével szoktam csinálni, mert csodás fogás aznapra, és nagyon jól felhasználható másnap is. De ha igazán időhiányos napokra készülök, akkor tényleg telerakom az egész tepsit, és nagyon sok étkezést megoldunk belőle. Azért szuper a recept, mert egyáltalán nem szárad ki a csirke (ami amúgy hajlamos ilyesmire), és dolgozni is alig kell vele. Szóval az akármilyen típusú csirkerészeket bőröstül (ha van bőrük), egészben belepakolom a kiolajozott tepsibe, majd nagyjából a húsok feléig felöntöm tejjel. Aztán bőségesen megküldöm vajdarabkákkal. Vagyis
tejben-vajban fürösztöm, mint annak idején Kleopátrával tették (csak őt, ugye, nem ették meg utána).
Megy még a Kleopátra-fürdőbe pucolt és nagyobb darabokra vágott hagyma, fokhagyma és bármilyen zöldfűszer, amit csak találok. Sózom, borsozom, és lefedve 40 percig sütöm 200 fokon. Utána leszedem a fedőt, és addig forgatom a húsokat, amíg minden bőrös rész kilóg a tejes-vajas cuccból, feltekerem a sütőt maxra, és addig pirítom, amíg jó ropogós lesz a bőre. Ha nincs bőr, akkor csak pirítom 10 percig. Amikor kész, a husikat – meg ha esetleg rozmaring került bele, akkor a fás szára miatt azt is – kikapom a trutyiból, az egészet leturmixolom, mert szuper szósz lesz belőle.
Villámköret és kamu édes-savanyú szósz
Amikor sütöm a csirkét, félbevágok pár édeskrumplit (héjastul), melléteszek egy negyedelt lila hagymát (ezt azért megpucolom), és egy kis olajjal meglocsolva a csirke alá csúsztatom. Negyven perc alatt pont megsül, és amíg pirul a hús, meghámozom a krumplikat, és az egész cuccot megfuttatom az aprítóban egy kis sóval. Annyira finom, hogy még a gyerekek is megeszik.
Nálunk a családban mindenki rajong az édes-savanyú szószért, úgyhogy még azt szoktam mellé adni. Ezt meg is lehet venni készen, el is lehet készíteni elég bonyolultan – meg össze is lehet keverni ugyanannyi ketchupot és baracklekvárt, majd megküldeni egy kis szójaszósszal, és máris kész. Első nap nálunk ebben a formában szokott az asztalra kerülni a tejben-vajban sült csirke.
A maradékát aztán már eleve úgy teszem el, hogy kézzel szépen leszedegetem a csontról, és összetépkedem az omlós húst. Így sokkal könnyebb lesz a továbbiakban újra és újra felhasználni.
Nevezzük ezt csilis babnak, csak a mexikóiak meg ne tudják
A kedvenc továbbgondolásom ez a konzervekből álló, öt perc alatt összeállítható egytálétel, amit tényleg vétek csilis babnak nevezni, de mi mégis annak szoktuk. Egy kis hagymát megpirítok, majd felöntöm valami finom passatával, beleöntök egy nagy konzervkukoricát és egy nagy konzervbabot, majd fűszerezem: egy kis füstölt paprika, egy kis római kömény és esetleg némi Cayenne-bors megy bele, meg persze só és bors. Ez így
önmagában egy szuper vegán étel, de az aprított csirkével, egy kanál tejföllel, reszelt cheddar sajttal, és egy nagy adag korianderrel sajnos még finomabb.
Mi ez mama, csirkefőzelék?
Örök anyukatrükk a mindenféle szószokba titokban beleaprított zöldség, de én már nem is titkolom. És ha gyorsan kell valami tartalmas, akkor csinálok egy ilyen aprított zöldséges ragut, amit aztán egy kis tejszínnel vagy kókusztejjel (esetleg mindkettővel) lazítok. Ha van aprítótok, akkor ez tényleg nagyon gyors, ebben most hagyma van, zellerszár, sárgarépa, fokhagyma és zöldborsó (ez utóbbi már nem aprítva). De cukkinit, csicseriborsót, karfiolt, kukoricát és (előfőzött) lencsét is szoktam használni. A lényeg, hogy minden nem apró szemű zöldség megy az aprítóba, pár pörgetés, és már is olyan kicsit, mint egy bolognaialap. Ezt kezdem el kevés olajon pirítani/párolni, és tényleg csak pár perc kell neki, annyira aprók a zöldségek (rögtön beleteszem a borsót, kukoricát, lencsét, vagy más nem aprítózott zöldséget is). Amikor kész, sózom és borsozom, majd felöntöm kókusztejjel például. Akinek a gyerekei hajlandók curryt fogyasztani, az esetleg bátrabban fűszerezhet, én maximum egy kis reszelt gyömbért merek bele tenni. És aztán ezt a masszaszerűséget feldobom sült csirkével, ami így szinte az egyetlen felismerhető alapanyag lesz benne, ezért merült fel a gyerekemben a kérdés, hogy ez vajon csirkefőzelék-e.
Ha a gyereked nem szereti a Cézár salátát, töltsd tacóba, és fogja
A Cézár salátával töltött taco egy tényleg létező fúzió, de szerintem általában nem úgy szokták csinálni, ahogy én. Én ugyanis megfordítok egy muffintepsit, beállítgatom a puha lapokat taco formában az inverz muffinmélyedések közé. Így:
Majd a kész csirkét beleszórom a hajlatba, alaposan megszórom sajttal, és 10 percre beteszem a sütőbe (kb. 200 fokra). Közben főzök pár tojást
(a szobahőmérsékletű tojások a forrásban lévő vízbe helyezve 6 perc alatt főnek tökéletesre, utána rögtön hideg víz alá kell tenni őket),
és elkészítem az öntetet. Mivel nálunk a gyerekek nem szeretik az igazit (én imádom, úgyhogy néha magamnak csinálok rendeset, így), a kamu Cézár-öntetünk egy zöldfűszeres tejföl. Ha semmi friss zöldfűszer nincs itthon, akkor csak egy kanálnyi szárított mediterrán keveréket teszek bele, meg belereszelek egy fél gerezd fokhagymát, és kicsit megsózom. Ez megy az olvadt sajtos csirkés cuccra, rá a tojás, és végül a tetejére valamilyen zöldsaláta. Nálunk ezt a kamu Cézár tacóban fantázianevű ételt a gyerekek is simán fogyasztják (krutont azért nem teszek bele, mert azt helyettesíti a taco, de amúgy lehetne).
Ha csak öt perced van: kuszkusz
A kuszkusz szerintem az anyák megmentője, de tényleg. Öt perc kell neki a forró vízben, és édesen, sósan, öntettel vagy szárazon, szóval mindenhogyan szuper. Egy bögre kuszkuszhoz egy bögre forró víz kell, én még egy kis sót és pár csepp olívaolajat is szoktam bele tenni, majd öt percre lefedem. Utána viszont le a fedőt, és villával gyorsan át kell keverni, hogy ne tapadjon össze. Ekkor mehet bele rögtön a csirke is, és
én általában főzőversenyes műsorokban gyakran emlegetett textúra vonalon szoktam tovább bővíteni a dolgot: menjen bele valami ropogós,
mondjuk, földimogyoró, valami édes, mondjuk, aszalt vörös áfonya, valami savanyú, mondjuk, zöldalma és valami semleges, mondjuk, kígyóuborka. De tényleg bármivel helyettesíthető, ami van otthon. Paradicsom–aszalt sárgabarack–kápia paprika is szokott lenni, mondjuk, fenyőmaggal. Vagy bármi, ami eszembe jut. A felnőtteknek még egy kis újhagymazöldet azért ajánlok minden verzióhoz, és egy citromos-olívaolajos öntet is mehet rá, de önmagában is teljesen működőképes. Ezt tényleg vészhelyzetre szoktam tartalékolni.
Ti mit esztek mostanában, karanténban vagy nem karanténban?
Tóth Flóra