A következő hónapokban aztán a kollégáimat kergettem az őrületbe a TV2-ben, mert egy-egy ázsiai országról szóló hír kapcsán nekem mindig eszembe jutott valami onnan származó étel, és azonnal elkezdtem kinyomtatni az internetről a különböző receptváltozatait. Akár adás előtt 20 perccel is. Így aztán nem volt ritka akkoriban, hogy a Tények szerkesztője és a rendezői csapat adásmenet nélkül próbált adás közben boldogulni. (Utólag is bocsánat mindannyiuktól!) Legközelebb akkor néztek hasonlóképpen őrültnek, amikor az első szakácskönyvemben arra vetemedtem, hogy wokban készülő recepteket írtam, szójaszósz, gyömbér, friss koriander, chili és rizstészta vásárlására próbáltam rávenni az embereket. Azóta szerencsére kiderült, hogy nem velem van a baj. Vagy ha van is, hát nem ez. A lányomtól tudom, hogy a tinédzserek pizzéria és gyorsétterem helyett ma már thai, indiai és egyéb keleti éttermekbe vágynak a születésnapjukon. Én aztán megértem őket. És ma már nekem sem kell megszegnem a nemzetközi egyezményeket ahhoz, hogy otthon is készíthessek egy jó kis thai curryt, vagy, mondjuk, roppanós wontontáskákat.

Citromos-ricottás wontontáska

A wontonlapokat fagyasztva lehet kapni itthon az ázsiai élelmiszerüzletekben. Nevezzük – némi földrajzi képzavarral – a lusták raviolijának. Épp csak egy tölteléket kell összehozni, és már mehet is a formázás, aztán a kifőzés vagy – mint ebben az esetben – a sütés.

Hozzávalók:

30 dkg ricotta

1 tojás

1 kezeletlen citrom reszelt héja és kevés a levéből

1 csipet őrölt chilipaprika

1 késhegynyi reszelt szerecsendió

24 db kerek fagyasztott wontonlap kiolvasztva

a sütéshez bőven olaj

Elkészítése:

1. A ricottát elkeverjük a tojással, a reszelt citromhéjjal, a citromlével, a fűszerekkel és a sóval.

2. A wontonlapokat kiterítjük magunk elé, és mindegyik közepébe egy–egy kis diónyi tölteléket kanalazunk.

3. A lapok széleit nedves ujjal körbekenjük, majd félbehajtjuk, hogy fedjék a tölteléket, és a széleit jól összenyomjuk.

4. Olajat hevítünk egy lábosban 180 fokra, és két–három adagban kisütjük benne a wontontáskákat, adagonként egy–két perc alatt. Ami kész, azt konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük, és azon melegükben tálaljuk. (Két–három adag lesz belőle)

Édeskrumplis curry

Srí Lankán a rice and curry nevű étkezéshez nem csupán húsos vagy halas ragukat adnak a rizs mellé, hanem zöldségeset is. Az édeskrumpli igen elterjedt zöldségféle arrafelé, ezért természetesen ebből is készül ragu. Ha pedig nincs édeskrumpli, jöhet helyette lencse, előre beáztatott bab, vagy ha még kevesebb az időnk, konzerv csicseriborsó is.

Hozzávalók:

2 fej vöröshagyma (körülbelül 20 dkg), apróra vágva

½ dl olaj

3 gerezd fokhagyma, szétnyomva

2 dkg natúr kókuszchips, finomra őrölve

4 dl kókusztej

1 kg édeskrumpli, 1,5×1,5 centiméteres kockákra vágva

2 friss piros chilipaprika, kimagozva és apróra vágva

só és frissen őrölt bors

A fűszerkeverékhez:

1 evőkanál currypor

1–1 teáskanál őrölt koriander, őrölt római kömény és őrölt kurkuma

1 db 5 centi hosszú fahéjrúd, kettétörve

a tálaláshoz 5 dkg natúr kókuszchips

Elkészítése:

1. A fűszerkeverék hozzávalóit összevegyítjük, és magunk mellé készítjük.

2. A hagymát megfonnyasztjuk az olajon egy 24 cm átmérőjű, legalább kétliteres edényben, közben sózzuk, borsozzuk. Hozzákeverjük a fokhagymát, majd lehúzzuk a tűzről.

3. A hagymához adjuk a fűszerkeveréket és a megőrölt kókuszchipset, aztán felöntjük a kókusztejjel és két dl vízzel, végül belekeverjük az édeskrumplit és a chilit.

4. Az ételt lefedve, mérsékelt lángon, csendes forralással körülbelül 30 perc alatt készre főzzük. Közben a tálaláshoz a kókuszchipset kevergetve aranybarnára pirítjuk egy száraz serpenyőben, hogy az asztalnál mindenki ráhinthesse az adagjára. (Négy–hat adag lesz belőle)

Wokban sült hús sobatésztával

A japán sobatészta hajdinalisztből készül, és jellegzetes ízét számos fogásban megcsillogtatja: fogyasztják levesbe főzve, tésztasalátaként, vagy – ahogy ebből a receptből is kiderül – remek dúsítás wokban sütött zöldséges húsokhoz.

Hozzávalók:

40 dkg vesepecsenye, 1 centi vékony csíkokra vágva

2 evőkanál olaj

15 dkg sobatészta – megfőzve és lecsepegtetve

A páchoz:

2 evőkanál szójaszósz

1 db 2 centis friss gyömbér – meghámozva és megreszelve

1 teáskanál barna cukor

A zöldséges részhez:

1 kis sárgarépa, meghámozva és gyufaszálnyi csíkokra vágva

1 piros kaliforniai paprika, vékony csíkokra vágva

1 sárga kaliforniai paprika, vékony csíkokra vágva

10 dkg cukorborsó, vékony csíkokra vágva

2 csokor újhagyma, vékony csíkokra vágva

10 dkg mungóbabcsíra

a tálaláshoz két–két evőkanál pirított szezámmag és apróra vágott friss korianderzöld és egy gerezdekre vágott zöldcitrom

Elkészítése:

1. A húst egy tálban elkeverjük a pác hozzávalóival, és félretesszük legalább 15 percre.

2. A wokban felforrósítjuk az olajat, és a szójaszószos húst nagy lángon, három–négy perc alatt, kevergetve-rázogatva megpirítjuk rajta. Kivesszük a wokból, a helyére szórjuk a zöldségeket: a sárgarépát, a paprikákat, a cukorborsót, az újhagyma felét és a mungóbabcsírát. Ezeket is átpirítjuk, majd kiszedjük.

3. A sobatésztát szintén átpirítjuk a wokban, aztán visszapakoljuk hozzá a húst és a zöldségeket. Az ételt összemelegítjük, és a maradék újhagymacsíkokkal, a szezámmaggal és a korianderzölddel megszórva, zöldcitromgerezdekkel tálaljuk. (Négy adag lesz belőle)

Stahl Judit

Ha még nem iratkoztál fel a WMN hírlevelére, akkor gyorsan pótold az alábbi (zöld) mezőre kattintva – hírlevelünkben ugyanis 50 százalékos kupont találsz, melyet felhasználhatsz Stahl Judit könyvkiadójának webshopjában! A kedvezmény a termékek teljes fogyasztói árára vonatkozik. Szóval katt ide: