Így hatnak ránk az önállósodó tárgyak és a digitalizálódó lakóterek – Az okosotthonok pszichológiája

–

Az emberi működés bámulatos összetettsége

Sokan nem is gondolnák, milyen szoros összefüggés áll fenn a mozgásindítás képessége és az énünk megélése között. Pedig a vonatkozó elméletek szerint – amelyeket Kulcsár Zsuzsanna, az ELTE egykori professor emeritája gyűjtött össze több könyvében – az, hogy meg tudunk tervezni és végre tudunk hajtani mozdulatokat, az önkontrollfunkcióink előfeltétele.

Előtte primitív reflexekkel és zsigeri válaszokkal kapcsolódunk a világhoz: nem rajtunk múlik, milyen ingerre milyen választ adunk – ez előre kódolt programok alapján történik. Ez után a korai fejlődési szakasz után azonban egyre inkább képesek leszünk a belső szándékainktól vezérelve irányítani a testünket, és ahelyett, hogy pusztán reagálnánk a környezetünkre, mi hozunk létre változásokat benne.

Ettől úgy érezzük, az énünk elkülönül a külvilágtól, hatékonyak és értékesek vagyunk.

Nem ez a helyzet például skizofrénia esetén. Kutatások kimutatták, hogy ebben az állapotban kevésbé aktívan működik az a két agyi terület, amely az önindította mozgásokért felelős.

Ezért is lehet az, hogy a skizofréniával diagnosztizált emberek sokszor úgy érzik, kívülről irányítják őket, gondolatokat plántálnak a fejükbe. Az élményeik elveszítik az én-minőségüket, mintha nem ők tennék azt, amit tesznek, a belső beszédük pedig nem a sajátjuk lenne, hanem valaki más utasítása. Lényegében az én és a nem én elkülönülése szenved itt zavart, amelyet csecsemőkorunkban éppen az önfeledt mozgásgyakorlással sajátítunk el (meg azzal, hogy sokat simogatnak minket, így tudatosulnak bennünk az énhatáraink).  

A betegséggel gyermeki üzemmódba csúszhatunk vissza

Mivel önmagunk autonóm lényként való megtapasztalása nagymértékben függ az önindította mozgásoktól, nem csoda, hogy a testi betegségek rendszerint az énhatékonyságunk csökkenésével járnak. Ha a mozgásunkban korlátoznak minket, vagy ágyhoz vagyunk kötve, könnyen regrediálhatunk, azaz egy korábban meghaladott fejlődési szakaszba térünk vissza, és úrrá lesz rajtunk a tehetetlenség. Éppen ezért a betegséggel való megküzdés lényege a gyógyulás mellett az is, hogy visszaszerezzük az irányítást a testünk felett, és újra boldoguljunk a környezetünkben. De amíg ez bekövetkezik, a figyelmünk szinte folyamatosan a testi történéseink körül forog (mit ettünk, mikor ürítettünk, mi fáj, hol fáj stb.), másrészt fokozódik a társainktól való függőségünk, hiszen ők segítenek abban, hogy a legelemibb szükségleteinket kielégítsük. 

Képzelj el egy kórházi szobát, ahol magasan van a televízió a falon, és a távirányító elveszett! Folyton az ápolókat kell megkérni, hogy váltsanak a csatornát, mert te nem tudsz kikelni az ágyból. Meglehetősen kiszolgáltatott helyzet, igaz?

Most képzelj el egy olyan helyiséget, amelyben telefonos applikációkon keresztül, pár kattintással tudod szabályozni a hőmérsékletet, a világítást, a zenét stb.! Természetes, hogy ez visszaad a kontrollérzetedből valamit.

Másrészt, a fájdalom és a testi érzetek börtönéből ki tud emelni, ha képes vagy elterelni a figyelmedet, azaz növelni az élménybefogadó kapacitásodat, mondjuk, filmeket nézel, vagy másokkal beszélgetsz.

Ebben segíthet, ha van olyan eszközöd, audiovizuális rendszered, amelyen keresztül ezt megteheted. A szakemberek néhány évtizede kísérleteznek úgynevezett virtuálisvalóság-terápiákkal is: például egy olyan fantáziavilág létrehozásával, amelyben égési sérült emberek sarkvidéki környezetben tudják hűteni magukat. 

Egy digitálisan felújított otthon támogathatja az önálló lakhatást

A lakosság világszerte öregszik, a 60 év felettiek száma 1980 óta megduplázódott a földön, és előrejelzések szerint 2050-re eléri a 2,1 milliárdot, azaz az akkori népesség 22 százalékát. Ez a demográfiai változás hatalmas feladat elé állítja az egészségügyi és a szociális ágazatokat, miközben sokan már ma is gondozási válságról beszélnek (erről ITT írtunk korábban).

A megváltozott életkori viszonyokhoz való társadalmi alkalmazkodásban lehet fontos előrelépés az okosmegoldások – például a hordozható esésriasztók, a pulzusmérők, a GPS-követők és a távkonzultációs platformok – használata, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek minél tovább a saját otthonukban élhessenek. Ezek a rendszerek folyamatosan monitorozzák az illető állapotát, ami által lehetővé válik a betegségek korai felismerése.

A virtuális asszisztensek, beszédalapú programok ráadásul minden eddiginél inkább hozzáférhetővé tehetik ezeket a technológiákat: az is boldogulhat velük, aki nehezen lát, vagy nehezen olvas.

Átalakulhat a fogyatékosságról alkotott képünk 

A fogyatékosság újabb definíciói hangsúlyozzák, hogy nem egy fix kategóriáról van szó, hanem egy olyan állapotról, amelynek súlyosságát, jelentését mindig a környezettel való interakció határozza meg. Teljesen más például kerekesszékesnek lenni egy olyan lakóhelyen, ahol minden üzlet, kávézó, közhivatal akadálymentes, és úgy mozgáskorlátozottként élni, hogy alig tudsz bejutni valahova. Ez érvényes az otthoni terekre is: a wifihálózaton működő okosmegoldások egyik nagy előnye, hogy segíthetik az embereket a mindennapi tevékenységeikben, csökkenthetik a kiszolgáltatottságukat, növelhetik az alkalmazkodóképességüket, és ezáltal az önbecsülésüket is. 

Kutatások emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy

az intelligens eszközök akkor lesznek felszabadító hatásúak, ha a tervezés legkorábbi szakaszától kezdve bevonják az adott célcsoportok tagjait, például az idős, illetve fogyatékossággal élő embereket, hogy valóban az ő igényeikre reagáljanak a technológiák.

Az is lényeges, hogy a videótalálkozók inkább kiegészítsék, semmiképp se helyettesítsék a hús-vér emberi kapcsolatokat.

A helyben történő öregedés modelljének ugyanis pont az lenne a célja, hogy az illető képes legyen megőrizni a helyhez kötött identitását és a már meglévő közösségeihez való kapcsolódást: továbbra is el tudjon járni boltba, beszélhessen a szomszédjaival, fogadhasson vendégeket. Vizsgálatok azt is kiemelték, hogy a függetlenség elsősorban akkor növelhető az eszközök révén, ha azok használata, karbantartása mások jelentős segítsége nélkül is kivitelezhető. 

Az okosotthon a béke szigete? Az embereken múlik!

Térjünk vissza egy kicsit a távirányítós példához! Egy család hatalmi dinamikájáról sokat elárul, hogy rendszerint kinél van a távirányító: ő lesz az, aki meghatározza, mit és mennyi ideig lehet nézni. Persze nem mindegy, hogy megkérdezi-e a többieket, mit szeretnének, szabad-e, érdemes-e vele egyezkedni, stb. Ugyanezek a kérdések felmerülnek az okoseszközök használatánál is.

Ezeket a technológiákat arra tervezték, hogy kényelmesebbé tegyék az életünket, időt takarítsunk meg, és nagyobb biztonságban érezzük magunkat – de sajnos, mint bármi mást, rossz célok szolgálatába is lehet állítani őket.

Előfordulhat, hogy a bántalmazó családtag nem enged hozzáférést a többieknek a rendszer vezérléséhez, kamerákon keresztül ellenőrzi őket, esetleg távolról irányítható zárakkal akadályozza a többieket a szabad mozgásban, vagy az otthonuk elhagyásában. 

Ezért is mondják, hogy akkor fogjuk tudni jól használni a technológiát, ha fejlesztjük magunkban az emberit: ebben az esetben a párkapcsolati és a családon belüli erőszak megelőzésén, felismerésén, kezelésén fontos dolgozni.

Sajnos nem fogunk tudni igazságosabb technológiát létrehozni annál, mint amilyen emberek csoportszinten vagyunk, így egyre tudatosabbá kellene válnunk. Például azzal kapcsolatban is, hogy kikkel osztunk meg adatokat, illetve hogyan tároljuk őket. 

Rengeteg stressztől megkímél

Volt már veled olyan, hogy elmentél hazulról, és egész nap amiatt szorongtál, hogy bezártad-e az ajtót? Vagy kihúztad-e a vasalót? És vajon szétrágott-e már mindent a kölyökkutyád? Az intelligens megoldások esetén pár kattintással utána lehet járni ezeknek a kérdéseknek, hogy utána a munkádra, egyéb teendőidre figyelhess.

Okosotthonról ráadásul akkor beszélünk, ha az egyes funkciók internetes alapon, vagyis egy wifihálózat és egy applikáció segítségével össze is vannak hangolva (a felhasználók személyes tapasztalatairól Dián Dóri írt cikket ITT), tehát be lehet például állítani, hogy automatikusan lekapcsoljanak a lámpák, vagy a fűtés, amikor elhagyod a házat. Így később nem kell ezen törnöd a fejed. Ezek a technológiák képesek kényelmet generálni, ami csökkenti a napi feladatokhoz szükséges fizikai-mentális erőfeszítést.

A robotporszívó, a fűnyírógép, a többi berendezés mind tehermentesíthet minket, a felszabaduló időnket pedig önmagunkra és az emberi kapcsolatainkra fordíthatjuk. 

Nemcsak kényelmes, hanem szórakoztató is lehet

Egy ausztrál felmérésben negyven olyan emberrel vettek fel interjúkat, akik otthonaikban okosmegoldásokat alkalmaztak. Amikor ezeknek az eszközöknek az előnyeiről kérdezték őket, a résztvevők által adott válaszok három fő csoportba rendeződtek. Az első a biztonság volt: a lakásba telepített intelligens kamerák lehetővé tették, hogy szemmel tartsák a gyerekeket vagy a speciális szükségletű családtagokat, vagy anélkül beszélhessenek a látogatókkal, hogy rögtön ajtót kellene nyitni nekik. 

A második választípus az automatizált funkciókra vonatkozott, és arra, hogy a lakók ezáltal más területekre csoportosíthassák át az energiáikat. A megkérdezettek azt is kiemelték, hogy a virtuális asszisztensek használata mennyit segít nekik a tevékenységeik összehangolásában, a menetrendjük megtervezésében.

A harmadik gyakran felmerülő téma pedig egész egyszerűen az öröm volt: az intelligens világítás, vagy a hangszórók olyan szenzoros élményeket hoztak létre, amelyek jó hangulatot keltettek.

A házigazdák sokszor olyan otthoni környezetet igyekeztek teremteni, amely egy korábbi kellemes családi nyaralásukra emlékeztette őket.

A digitális háztartást is vezetni kell 

Talán veled is előfordult már, hogy kaptál, vagy vettél egy új készüléket, és pár pillanatig visszasírtad az előzőt: azt, amit már megszoktál.

Sokszor bennünk van az újtól való félelem, és az is igaz, hogy az eszközpark fejlesztése „nemcsak” anyagi, hanem – főleg eleinte – időráfordítással is jár. 

Ez magában foglalja a technológiák felkutatását, telepítését, beállítását, és a használatuk elsajátítását. Megnézni, mi mindent tud az adott program, milyen lehetőségek rejlenek benne. Persze menet közben is fontos frissíteni és szinkronizálni a szoftvereket, javítani a felmerülő problémákat, karbantartani a rendszert. 

Mindez azonban nem feltétlenül nyűg, hanem izgalmas hobbi is lehet, idővel pedig a háztartási feladatok természetes részévé válhat. Ráadásul ezeket a készségeinket előbb-utóbb úgyis fejlesztenünk érdemes, hiszen úgy tűnik, ezek a technológiák az életünk részeivé válnak a nem is távoli jövőben. Ha tudatosak vagyunk, sokat hozzáadhatnak a jóllétünkhöz. 

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / South_agency