Talán emlékszel arra az esetre, amelynek híre még 2010-ben járta be a világot. Egy norvég kis srác a testvérét a World of Warcraftban szerzett tudásának segítségével mentette meg egy rénszarvas támadásától. A házuktól nem messze az erdőben találkoztak össze a veszélyes állattal. Hans pedig járt már hasonló cipőben, csak épp nem a való világban, hanem a Warcraftban. A virtuális játékban megtanulta, hogy rénszarvastámadás esetén a játékosnak magára kell terelnie az állat figyelmét, hogy a csapattársai elmenekülhessenek, majd lefeküdni a földre, és halottnak tettetni magát. Így a földön fekvő  – élettelennek tűnő – test láttán az állat visszasétál az erdőbe. Hans trükkje bejött, és mindketten épségben hazajutottak. Nos, hogy Hansnak szerencséje volt, vagy a számítógépes játékok ma már tényleg ennyire profin és élethűen vannak megtervezve, arról lehet vitatkozni. De a történet nagyon jól példázza, hogy milyen kézzelfogható hatással lehetnek a videojátékok az életünkre. 

Noha a videojátékoktól a szülők legtöbbször inkább hajlamosak félteni a szülők a gyereket, ezek mégis a legjobban fogyó termékek között vannak a piacon. A játékipar éves forgalma – PC, konzol, mobilra szánt játék alkalmazások összesen – 109 milliárd dollár, és ezzel ez az egyik legerősebben termelő pillére a szórakoztatóiparnak. És ne higgyétek, hogy ez egy „olyan fiús dolog” – a felhasználók mintegy 46 százaléka nő – áll a Superdata jelentésében. Mindezen felül mintegy 665 millió ember kattint gémer versenyekre, tutorialokra, játék előzetesekre, és olyan oldalakra, videoblogokra, melyek további játékosoknak szóló tartalmakat kínálnak.

Szóval nem kell meglepődni azon, hogy az utóbbi időben egyre többen foglalnak állást amellett: bizonyos számítógépes játékok igenis kifejezetten hasznosak, és nem csupán azért, mert szórakoztatnak.

Felnőtt ugyanis az a generáció, akiket annak idején a szüleik óva intettek attól, hogy túl sokat üljenek a gép előtt, így ők maguk már sokkal tudatosabban kezelik ezt a kérdést, sőt felnőttkorukban is játszanak.

A játékok nemcsak a valós életből táplálkoznak, hanem valódi kölcsönhatásban élnek azzal; inspirálódnak belőlük a tanárok, a HR-szakemberek, és az üzleti élet is egyre nagyobb fantáziát lát a szolgáltatások játékosításában. Piackutatók szerint a virtuális valóság, valamint a játékosított szolgáltatások a jövőben egyre nagyobb szerepet kapnak az életünkben.

Ezek után jöjjenek azok a játékok amelyekről az internet népe azt vallja, hogy igenis sokat tanult belőle, és hatással volt az életére.

1. Starcraft: Nem győzhetsz, ha nem cselekszel!

forrás: facebook/StarCraft

Az Entreprenour magazin szerzője, egyebek közt a Starcraft névre hallgató stratégiai játékot emelte ki. Az újságíró szerint a játékosok tökéletesen elsajátítják a győztes gondolkodásmódot, nem félnek a megszerzett javakat újra befektetni. Számára a legnagyobb tanulság, amit ebből a játékból sajátított el, hogy nem győzhetsz, ha nem cselekszel. Az említett játék nem mellesleg Dél-Korea egyik hivatalos eSportja (elektronikus sportja - a szerk.), ahol olyan tiszteletben tartják a legjobb játékosokat, mint a legnagyobb sakkmestereket.

2. Minecraft: Ne ragaszkodj túlságosan a dolgaidhoz!

forrás: minecraft.net

Nick Such vállalkozó mérnök, miután egy nyári programozótáborban azt tapasztalta, hogy az odaérkező kölykök nagy része oda meg vissza van a Minecrafttól, úgy döntött, hogy megpróbálja megérteni őket. Ezért elkezdte ő is komolyan játszani. „Képzeld el, hogy van egy hatalmas doboz LEGO-d. Mondjuk, egy kukásautónyi. És amikor egymásra teszed az elemeket, akkor mindig más és más dolog fog történni veled és a világgal, amit építesz." Nagyjából így jellemezte az élményt az első alkalom után. Más játékosokkal egyöntetűen azt tartották a legfontosabb tapasztalatnak, hogy bármit elveszíthetnek egy szempillantás alatt. „Fölösleges az értékeidet magaddal hurcolnod mindenhová, mert bármikor jöhet egy csavar az életben” – vonta le blogján a következtetést a vállalkozó, aki úgy tartja, hogy az új generáció számára ez egy olyan szabad felület lehet, ahol alkothatnak, tanulnak a kölykök. Vagy a felnőtt felhasználók. Éppen ezért van olyan iskola is már ahol a Minecraft a tanterv részévé vált. 

3. Pokémon Go: Így győzd meg a gyereket, hogy menjen ki a szabadba!

forrás: facebook.com/PokemonGO

Bár a Pokémon Go őrület már lecsengett, mégis az évtized játékának kiáltották ki, amivel játékosok milliói kerültek közelebb a kiterjesztett valósághoz. Egy – az alkalmazásról készült – kutatás szerint, azokban a családokban, ahol a szülők együtt játszottak a gyerekeikkel Pokémon Go-t, a közös „vadászat” hatására erősödött a szülő-gyerek kapcsolat, megnövekedett a szabad levegőn töltött órák száma, és többet mozogtak. Mindemellett a Superdata kutatói úgy látják, hogy a Pokémon Go-hoz hasonló modern játékok már nem csak arról szólnak, hogy a monitort bámulva görnyedten pötyögjünk és nyomkodjunk. Az esport, online videojátékok virtuális valóság játékokban a résztvevők ma már maguk dönthetik el, személyre szabhatják, hogyan akarnak részt venni a játékban.

4. League of Legends: Kitartás, fair play, alázat a virtuális sportpályán

forrás: eune.leagueoflegends.com

Idén áprilisban jelentették be, hogy 2022-es ázsiai játékokon az eSport bekerül a régió kvalifikált sportágai közé. 2024-től pedig vélhetően az olimpia programjába is. A világ top 3 legnépszerűbb játéka ebben a körben: a Leauge of Legends, a Counter Strike Go és a Dota2, a sportjátékok közül  pedig a FIFA. A sokszor egészen fiatal játékosokat kitartásra, fair play-re és alázatosságra tanítják, olyan mentális stratégiákat alakíthatnak ki, ami segíti őket a versenyzésben. Andrejkovics Zoltán könyvében olyan elméleteket mutat be, amiben a játékosok fejleszthetik magukat, érdemes elolvasni.

5. World of Warcraft: Minden, amit a vállalkozásról tudni akarsz

Forrás: World of Warcraft

Egyre közelebb van az a világ, amelyben ha beleírod az önéletrajzodba, hogy „max level paladinod”( paladin egy kaszt, „osztály”, amit megválasztasz a játék elején, és meghatározza a későbbiekben a játékstílusod, stratégiád - a szerk.) van, azzal az elbírálásnál konkrét versenyelőnybe kerülsz – írja a Geeks and Sundry újságírója a tengerentúlról. A rögtönzött „mit tanultam a játékokból” felmérésemre érkező válaszok között egyhangúan a World of Warcraft vitte a prímet. Josh Kaufman bestseller író például úgy vélekedett róla, hogy minden, amit a vállalkozásról tud, azt a Warcraftból tanulta. A játék szerinte tökéletesen mintázza az alapvető gazdasági folyamatokat, árucserét, termelést, ami fejleszti a gondolkodásmódját annak, aki játszik vele. Ugyanebben a kategóriában kedvencei közé tartozott még: Eve Online és a Lord of the Rings Online.

Szóval: csak nyugi! Egyrész,t ugye „elvan a gyerek, ha játszik". Másrészt pedig egyáltalán nem biztos, hogy közben pusztul a szürkeállománya. Sőt.

Szőcs Lilla

Kiemelt kép: Minecraft