chio-playit-wmn-mozduljgamer

Vannak országok, mint például Dél-Korea, ahol sportszerűen űzik a videójátékokat. Olyannyira, hogy kvalifikált nemzeti sportágként jegyezték be az eSportot (elektronikus sport; azaz versenyszerű videójáték - a szerk.). Az Egyesült Államokban vannak olyan sulik, ahol a matekóra szerves részét képezik egyes számítógépes játékok, mint például a Minecraft, ahol a gyerekeknek a civilizációmentes környezetben kell feltalálnia magát, túlélési stratégiát kidolgozni, és az egész világot megépíteni. Mindehhez kreativitással, logikával kell szabadon alkotnia, és különböző kihívásokat megoldania. 

Egyes gazdasági szakemberek pedig egészen odáig mennek, hogy valós idejű stratégiai játékokat (például a World of Warcraft nevűt) ajánlanak arra az esetre, ha szeretnéd elsajátítani a közgazdaságtan alapjait. Ezek a játékok ugyanis tökéletesen mintázzák az alapvető gazdasági folyamatokat; az árucserétől a javak megtermeléséig. Inspirálódva a játékokból, más üzletágak, a technológiai ipar és persze a szolgáltatók is egyre bátrabban alkalmazzák a játékosítás, azaz gameification eszközét. Egyszóval: így vagy úgy, de a játékok jelenléte egyre csak nő az életünkben, ezért ideje lenne megbarátkozni a gondolattal, hogy a mindennapjaink részévé válik a játék.

Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy ha itthon a játékokról beszélgetek, sokakban továbbra is ellenállásba ütközöm. A játékosítás ismeretlen terep, a köztudatban sokan negatív felhang társul a játékokhoz – mintha semmi másról nem lenne szó, mint egyfajta veszélyforrásról, addikcióról. „Aki folyton csak játszik, az elcseszi az egész életét” – erre a tévhitre alapozva félti a társadalom a gyermekeit. „Nemcsak antiszociálissá tesz, de rossz hatással is van mindenkire, rossz lesz a gyerek jegye, és majd szépen munkanélkülivé válik” – folytatódik tovább gyakran a gondolatmenet.

Pedig mára már felnőtt egy generáció, amely erre tökéletesen rácáfol.

A folytatásban bemutatok három fiatalt, akiknek az életébe a lehető legnagyobb természetességgel simultak bele a játékok. Azt kérdeztem tőlük, hogyan lett belőlük gamer, hogyan kísérték végig a videójátékok a felnőtté válásukat, és milyen viszonyban vannak a saját, game-alteregóikkal. 

Szakadát Maja 

Maja és alteregója Geralt, a Witcher 3: The Wild Hunt-ból

Kor: 27 

Foglalkozás: Szabadúszó grafikus, korábban négy évig a Prezi.com-nál dolgozott

Kedvenc játékok: Mass Effect trilógia, Witcher trilógia

Maja hosszú éveken át az egyik nemzetközileg elismert hazai startupnál dolgozott, nemrég viszont váltott, külföldre költözött, és szabadúszó grafikusként próbál helytállni Londonban. Egy Witcher 3 gyűjtői kiadásra költötte a legnagyobb összeget, amit játékra szánt. Ehhez járt egy szobor, ami azóta is szobájának az éke. Így mesél a kezdetekről:

„Apukám munkája miatt egészen kicsi korunktól kezdve volt otthon számítógépünk. A szüleink bátorítottak is mindig minket, hogy tanuljuk meg használni. A nagy unokatesós családi összejövetelek vége mindig az lett, hogy mind az öten odakucorodtunk a gép előtti fotelbe, és egymást váltottuk Xataxban (‘94-ben készült számítógépes ügyességi játék, amiben az űrhajód elé egyre több és több akadály hárul, amit le kell küzdened - a szerk.). Sosem tiltottak a géptől, de azért sűrűn elhangzott, hogy csak az időmet vesztegetem, és jó lenne, ha mással foglalkoznék."

Maja ma is játszik, munkától függően, hol kevesebbet, hol többet, és nem gondolja, hogy a játékok rombolnának. Szerinte – mint mindenből a világon – ebből is megárt a sok, de ez a tulajdonság nem a játékok sajátja. Maja szerint egyes videójátékokból rengeteget lehet tanulni, ő elsősorban azokat a stratégiai játékokat szereti, amelyekben több részen átívelő történet van, és végig lehet kísérni bennük a főhős göröngyös útját a célig. 

Mint mondja, az ember játék közben találkozhat más világnézetekkel, empátiát, elfogadást tanulhat, valós érzelmeket élhet át akár a történet, akár a benne szereplő karakterek miatt. A játékok megtaníthatnak a stratégiai gondolkodásra, más szemszögből megközelíteni bizonyos problémákat, hogy néha más is van a felszín alatt, mint amire számítunk. Saját bevallása szerint, sosem volt nagyon társasági ember, a játékok viszont sokat segítettek a szocializálódásban.

„Játékok nélkül semmilyen szempontból nem lennék ma az, aki vagyok, és nem is szeretnék más lenni.”

Buttinger Gergely 

Gergely, és kedvenc játékának főszereplője a Journey-ből

Kor: 42

Foglalkozás: zeneszerző

Kedvenc játékok:
Örök kedvencek: Another World; The Dig; régi Doom; Half Life; ONI; Gran Turismo-sorozat; Metal Gear-sorozat és Last of Us. Jelenlegi kedvencek: Horizon és a Ruiner , valamint Nintendo 3DS-re és a Donkey Kong.

„Abszolút befelé forduló kisgyerek voltam. Nem érdekelt más, csak a játékok és a könyvek. Saját kis világokat gyártottam a fejemben, amikor meg később elkezdtünk „Dungeons and Dragons”t játszani a haverokkal, onnantól meg pláne. Azért lettem szemüveges, mert éjjel a takaró alatt zseblámpával olvastam a regényeket, és valószínű még rájátszott erre a fekete-fehér kis szovjet Junoszty tévé is, amire rákötöttük a +4-et. Utána meg persze jöttek a képcsöves VGA-monitorok, azok sem segítettek"  –meséli Gergely, majd hozzáteszi, hogy mindezek ellenére sosem tiltották a játékoktól a szülei, és a suliban sem számított csodabogárnak a hobbijával. 

Elbeszélése szerint, számára a játékok abban segítettek, hogy elszakadjon a valóságtól. „Sokkal izgalmasabb kalandokat lehetett átélni a játékok főhőseivel, mint például matekórán. Valójában, amit a legjobban szeretek a játékokban a mai napig, az az izgalom, amikor felfedezem azt az új világot, ahol azelőtt még sohasem jártam. Legyen ez egy teljesen fiktív birodalom, ahol a főhős barangol, vagy egyszerűen a játék egyedi irányítás mechanizmusa, amit el kell sajátítani az elején.”
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy Gergely életében maradandó nyomot hagytak a játékok, és hatással voltak pályaválasztására is. Több mint 14 éve dolgozik a játékfejlesztői iparban. Tíz éve zeneszerző a Neocore Games-nél; eddig hét-nyolc játékhoz írt zenét.

Így már fejlesztői szemmel is figyeli a játékpiacot. Munkaköri kötelessége is, hogy nap mint nap rengeteget játsszon – van, amivel csak pár órát, van, amivel napokat-heteket is eltölt. Az elmúlt évtizedben hatalmasat fejlődött a játékipar, és emberi léptékben sokszor elképzelhetetlen az, hogy mi jön még a közeljövőben. „Ma már képesek komoly érzelmeket is átadni a játékosoknak” – meséli Gergely. Persze sokan szkeptikusan fogadják ezt a hírt. Szerinte, ha egyetlen játékot kötelezővé lehetne tenni a kételkedőknek, akkor az a Journey lenne. Gergely úgy gondolja, ezzel mindenkit meg lehetne győzni arról, hogy a játékok igenis képesek érzelmeket közvetíteni. 

Gelley Bálint 

Bálint és skyrim karaktere

Kor: 30

Foglalkozás: animációs filmrendező, producer, stúdiótulajdonos (CUB Animation független animációs stúdió)

Kedvenc játékok: Total War: Warhammer II; XCOM 2; Bioshock; Diablo 2; Skyrim

Bálint gyerekkorától kezdve játszik videójátékokkal, és saját bevallása szerint is nagyon könnyű benne ragadni a virtuális valóságban. De szerencséjére ő sosem ragadt benne, mert mindig voltak az életében a játékok mellett olyan kihívások, amelyekre szintén nagyon oda kellett figyelni. Ugyanakkor – a játékoknak köszönhetően – rengeteg képessége fejlődött. „Szerintem ezért tudok mostanában egyszerre rengeteg feladatot ellátni, és az angol nyelvtudásom is a játékok miatt fejlődött gyorsan. Amikor gyerek voltam, még nem igazán fordították le játékokat magyarra, úgyhogy sokszor ott volt mellettem az angol-magyar szótár, amikor egy rpg-t játszottam, ami tele volt szöveggel” – mondja.

Mostanában inkább már csak arra szolgálnak a számára a játékok, hogy „kikapcsolja az agyát”. Úgy érzi, néha az olvasás tudja még ezt a teljes elmerülés előidézni nála, de ritka az olyan könyv, ami annyira beszippantaná, mint egy jó játék. „Egyébként szeretek a játékokra művészeti alkotásként vagy történetmesélő médiumként gondolkodni"  – teszi hozzá. „Azt kell mondjam, hogy bár animációs filmekkel foglalkozom, a legjobban elmesélt történetekkel eddig még mindig csak játékokban találkoztam.“

Mostanában az új Total Warral szokott játszani, ami emlékezteti egy régi kedvencére, a Heroes of Might and Magic III-ra, ahol brutális, több ezer fős ütközetek zajlottak az ellenfelek között. „Bár ez egy fantasy-játék, de a sorozat korábbi részei mind valódi történelmi korokban játszódtak, így történelmet is lehetett tanulni általuk” – mondja Bálint. És emellett menedzselést, a gazdaság működését, valamint  azt, hogyan kell egy harcmezőn a katonákat pozicionálni. A föntiek mellett játszik még a Sunless Sea-vel, ami egy úgynevezett indie-játék, azaz nem egy nagy fejlesztővállalat adja ki, hanem lényegében közvetlenül a fejlesztőktől lehet megvenni. Bálint így foglalja össze az élmény – és tulajdonképpen az egész gamer-lét – lényegét:

„Egy ismerősöm azt mondta, hogy ez a legjobb könyv, amit valaha játszott.”

 

Szőcs Lilla