–

WMN: Milyen félelmek munkáltak benned, mielőtt belevágtál a vállalkozásodba?

Béres Alexandra.: Olyan fiatal voltam, hogy igazán bele sem gondoltam, hogy lehetnek buktatók, vagy alakulhat úgy is, hogy nem sikerül. Pedig hideg fejjel visszatekintve, őrült nagy kockázatot vállaltam. Mentem a szívem után. Hittem, akartam. Ez volt az én utam, fel sem merült bennem, hogy ne fogjak bele, ne kövessem az álmaimat.

WMN: Pályád kezdetén milyen viszonyod volt a pénzzel? Mennyiben változott ez azóta?

B. A.: Bármennyire is furcsán hangzik, a pénz akkor sem hozott, és most sem igazán hoz tűzbe. Nem gyűjtök nagyobb autóra, nagyobb házra. Sőt, azt hiszem, rossz is vagyok a kereskedelemben.

Engem az emberek és az élmények érdekelnek! Értük és a családommal történő utazásokért viszont képes vagyok nagyon sokat dolgozni! Érdekelnek a személyes történetek, sorsok, elakadások. Jó érzéssel tölt el, ha segíthetek!

WMN: Mi volt a legfontosabb lecke, amit megtanultál magadról, amióta vezető vagy?

B. A.: Talán az, hogy a problémák nem oldódnak meg, ma kell tenni értük. A feladatokból pedig delegálni kell a munkatársaknak, mert egyedül nem megy minden. Ettől ők is elismertebbnek, fontosabbnak érzik magukat. Talán még az is fontos tanulság volt számomra, hogy mások nem tudják kitalálni, hol segíthetnek be, pontosan meg kell határozni a feladatokat. Korábban nagyon nehezen kértem segítséget, most már picit jobban merek.

WMN: Mennyire érzed magányos műfajnak a vállalkozói létet? Önmagadon kívül kikre számíthatsz még vezetőként?

B. A.: Az én vállalkozásom, vállalkozásaim jelentősen átalakultak a piac igényeinek megfelelően. Mindig az adott témával kapcsolatos projektekben dolgozom együtt a munkatársaimmal, és annak érdekében, hogy a családommal minél több időt tudjak együtt tölteni, leépítettem a helyhez kötött munkáimat. A legjelentősebb partnercégeimmel hosszú távon dolgozom együtt, legtöbbükkel már több mint tíz éve.

WMN: Szerinted mivel tehetnék a nők könnyebbé egymásnak a vállalkozói létet?

B. A.: Ha kötetlenebbül, nyitottabban gondolkodnának együtt. A nőkben nagyon sok erő rejlik, ha elhagyják a rivalizálást, igazán nagy összefogásra képesek!

 

Figyelem! Új helyszínre költöztünk, így mostantól a MOMkultban, és 18.30-tól várunk titeket szeretettel – ezúttal június 18-án.

A júniusi Hello, WMN!-estünkre még korlátozott számban lehet jegyet vásárolni, EZEN A LINKEN megtalálsz minden fontos információt.

Nagy bajban nagy erőket tudok mozgósítani magamban – Heal Edina válaszai bemelegítő kérdéseinkre