Janicsák Veca: Egy nagyon sérült, mindenkinek megfelelni akaró kislány voltam – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2022. szeptember 28.
|
DTK
32 éves korára már olyan mennyiségű súlyos betegségen ment keresztül, ami után lehetetlen volt nem megkeresnie a mélyebb okokat, és azzal is szembe kellett néznie, mi váltotta ki ezeket. Például a születése óta tartó mély szeretetlenség-érzéssel, amit az apukája távozása okozott. A vezetéknevével, ami mégis nap mint nap emlékeztette az apasebére, és olyan előítéleteket szült, amelyeket egész életében nyögnie kell. A gyerekkori traumákból fakadó rossz döntéseivel, amelyeknek alaposan megfizette az árát. Egy rákdiagnózis után méheltávolító műtéten esett át (ahogy annak idején a nagymamája és az édesanyja is), majd mélyvénás trombózist kapott… végül elvált gyermeke apjától. És hogy miért beszél minderről ennyire nyíltan? Azt mondja, a kislánya miatt, mert azt szeretné, hogy ő megtörje a családja által „ráhagyott” örökölt sorsot. De vajon hogy látja ma azt a kamaszlányt, akit 2010-ben az X-faktorban megismert és megjegyzett az ország? Hova jutott a kapcsolata mára az apukájával? Mennyire sikerült feldolgoznia azt, ami vele történt? És mi ad neki erőt ahhoz, hogy továbbmenjen? Elviszlek magammal: Janicsák Veca.
Neked ajánljuk
WMN Life –
2024. október 11.
–
DD
D. Tóth Kriszta vendégeként a színész beszélt a gyerekkoráról, pályájának főbb állomásairól, az Őrült nők ketrecéről, és arról, miért ő lett Leonardo DiCaprio magyar hangja.
0 like / 0 dislike
11 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. szeptember 25.
–
DTK
35 évet töltött színpadon, több mint ötszázszor énekelte el az Éj királynőjét. Nagy közösségszervező, de néhány éve elköltözött, mert „kivetette magából a falu”. Azóta új otthonra talált családjával, elköszönt a színpadtól, a fiatalok képzése felé fordult, eljött az Operából, politikai adok-kapokba keveredett kolléganőjével. Most igyekszik nyugodt életet teremteni magának. Egy nem mindennapi életút, kivételes mindennapjairól: Miklósa Erika az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
30 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. szeptember 20.
–
BSz
Ha kíváncsi vagy, hogy miként vélekedik Gulyás Michelle a rendőrségről, hogyan végzi a munkáját, és miért választotta a rendőri hivatást, illetve hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a női sportolóknak, nézd meg D. Tóth Kriszta és az olimpikon beszélgetését!
0 like / 0 dislike
5 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. szeptember 18.
–
DTK
Középső gyerek, vérében van a versenyzés. De nemcsak erre az adottságára volt szüksége Párizsban, ahová pár héttel az olimpia előtt még nem is volt biztos, hogy utazik, hanem páratlan mentális erejére is. Világjáró családja mellől hamarosan első önálló otthonába költözik, erről is mesél az évadnyitó Elviszlekben: Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó.
0 like / 0 dislike
26 megosztás
WMN Life –
2024. október 3.
–
BSz
A Terézanyu-könyvek és a Kovácsné kivan írója feminizmusról, távkapcsolatról, és arról, miért kapott anno különdíjat a pályázatukon Novák Katalin.
0 like / 0 dislike
16 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 12.
–
DTK
Végtaghiánnyal született, így lett az ország legismertebb trombitaművésze. De lehetett volna belőle paralimpiai úszóbajnok is, ha az élsportot választja a zene helyett. Barabás Lőrinc magára mindig is teljes emberként tekintett, elvégre a szülei is úgy nevelték. És mennyire igazuk volt! Az Elviszlek magammal e heti vendége Barabás Lőrinc trombitaművész, zeneszerző.
0 like / 0 dislike
28 megosztás