Dudits Dénes függőségszakértő: „Az alkohol egy büdös ribanc, a heroin pedig egy őszinte drog” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2018. október 17.
|
DTK
Az egykori rendszeres szerhasználóból lett segítő szakember szerint az alkoholfüggőség nők esetében öt–tíz, férfiaknál akár tizenöt évig lappang, és csak utána okoz tüneteket. Nem úgy a heroin, amire ő is rászokott fiatal felnőttként. Dénes szinte sokkoló nyíltsággal mesélte el a „rácsúszás” történetét, hogy sikeres és elfoglalt szülei mellett sokáig lebukás nélkül rejtegette a drogfüggőségét, aztán végül a mélypontot és a beavatkozást. Épp ez a közbeavatkozás az, amit ő ma már szakemberként – vagy ahogy ő fogalmaz: „intervencionistaként” képvisel. De azt is mondja, hogy ma már a legtöbben észlelik, ha baj van, és tudják, hova kell fordulni. Ez jó. Az viszont baj, hogy sok orvos ír fel mindenféle utókövetés nélkül altatót vagy nyugtatót. Ez nem új jelenség, Dénes például 22 évvel ezelőtt egy drogambulancián (!) lett drogos, ott került be ebbe a közegbe, ahol aztán megismerkedett a „mesterével”, aki megtanította például mákot metszeni. Ezekről az emlékekről és persze annak tanulságairól, valamint a józanságról beszélgettünk. Elviszlek magammal: Dudits Dénes.
Neked ajánljuk
WMN Egszsg –
2022. november 13.
–
KAA
„Nagyon kevés olyan ember van, akinek az alkoholizmusa vagy drogabúzusa nem hat ki még sok más emberre – a szüleire, a párjára, a gyerekeire. A legtöbb függő környezetében van legalább egy ember, akinek az életét pokollá teszi, ezért a fogyasztása nem csak az ő magánügye” – mondja Bajzáth Sándor (maga is felépülő függő), szociális munkás, addiktológiai konzulens, gyászcsoportvezető, aki drog- és alkoholfüggőkkel, valamint hozzátartozóikkal foglalkozik. Olvassátok el ezt a nagyon fontos interjút!
0 like / 0 dislike
135 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. június 19.
–
DTK
E. T., Pilinszky, Boney M. (utóbbi kettő egymással szoros összefüggésben), Dr. Mogács és a kommunikációs hibák, tévéműsorok, család, éjszakai munka… nagyon sok minden belefért DTK és Mogács Dániel beszélgetésébe, úton a Dumaszínházba. Egy indokolatlanul nagy bőrönddel a hátsó ülésen. A végén még az is kiderül, mi (ki?) van a bőröndben.
15 like / 0 dislike
33 megosztás
WMN Life –
2022. június 6.
–
MZS
Állítólag még Pablo Escobar is annak köszönhette a sikerét, hogy fiatalkorában Griselda Blanco a szárnyai alá vette.
0 like / 0 dislike
105 megosztás
WMN Ügy –
2022. október 22.
–
CSA
Biztos helyesen cselekednél, ha bedrogoztatnák egy ismerősödet? Fazakas Fanni Hiányzó 10 óra VR című virtuálisvalóság-szimulációján vett részt Csepelyi Adrienn.
0 like / 0 dislike
103 megosztás
WMN Life –
2023. július 24.
–
TD
Ha azt gondolod, a gyereked soha életében nem találkozik majd drogokkal, van egy rossz hírünk: szinte biztos, hogy a te csemetéd telefonjában is van olyan szám, amelyet felhíva kábítószerhez juthatna, ha úgy döntene. A drogokat démonizáló szemlélet elavult és életszerűtlen, azonban az ellenpóluson felmerülő, drogokat romantizáló attitűddel is vigyáznunk kell. De hol van a határ tiltás és idealizálás között?
0 like / 0 dislike
12 megosztás
Beszélnünk kell! –
2022. november 17.
–
O-TN,
DTK
A függőség nem a szerhasználattal kezdődik. Egyre növekvő szakirodalma van a kisgyerekkori trauma szerepének az addikció kialakulásában, amit még ma is rengeteg tabusítás, szégyenérzet és tévképzet övez. A függőséget jellemgyengeségnek gondoljuk, holott egy – sok esetben súlyos kimenetelű – betegségről van szó, amelynek gyógyítása során az egyre elterjedtebb álláspont szerint nem az addikciót magát, hanem a kiváltó fájdalmat kell kezelni: a gyerekkorból eredeztethető szeretetlenséget, az elfogadás, odafordulás és biztonságérzet hiányát. Itt a Beszélnünk kell! legújabb epizódja egy szinte mindenkit érintő témával:
0 like / 0 dislike
102 megosztás