Mogács Dániel: Pszichológushoz jártam E. T. miatt – Elviszlek magammal

Kivételes önkritikával áldotta – vagy verte – meg a sors, maximalizmusa és szigora pedig még a művészvilágban is legendás. A Dr. Mogács-időszak óta sok újságíró kollégám tart tőle, pedig semmi okuk rá. Dánielt egyszerűen kenyérre lehet kenni… főleg, ha olyan keveset alszik, mint most a beszélgetésünk előtt tette. Otthonról a Dumaszínházba vittem fellépni, ő pedig közben elmesélte, hogy miért is élte meg valójában kudarcként a nevét igazán ismertté tévő Dr. Mogács sikerét, hogy miért beszélget mindenkivel, aki odamegy hozzá, vagy épp azt, hogy miért nem ül be tévéműsorokba. Az igazi értelmiségi-művész családból induló humorista-színész ma például együtt dolgozik képző- és iparművész édesanyjával, aki minden műsorát megnézi és örömmel kritizálja is. És, ha már legendás családtagok és barátaik, Dániel ezek után még egy olyan történetet is megosztott, amit hamarosan színpadon tervez elmesélni… így megtudhatjátok, hogy mi a fájdalmas összefüggés Pilinszky János és a Boney M. között. De csak ha megnézitek. Amit feltétlenül ajánlok mindenkinek. Elviszlek magammal: Mogács Dániel.