„Ez a gyűjtés azért született, hogy kibeszélhessük a sérüléseinket, kiköphessük magunkból a mérgező mondatokat, és megerősíthessük egymásban, hogy az nincs rendben, ha egy pedagógus így beszél, így viselkedik. És hogy azok, akik nem így bántak velünk, tudják: hálásak vagyunk nekik, amiért úgy végzik a munkájukat, ahogyan.”

A mormota nagyon izgi állat: télre nemcsak ágyba bújik, hanem szabályosan hibernálja magát, még levegőt sem vesz szinte. Akarsz mindent tudni róla?

Az életben nagyon ritka, hogy valamire vegytiszta érzésekkel reagáljunk – ilyen a gyerekvállalás is. A rózsaszín cukormáz mellett mégis kevés szó esik arról, hogy mennyi ambivalencia, szorongás és félelem kapcsolódhat hozzá még akkor is, ha valaki szeretne gyereket – pedig fontos lenne, hogy ezekről is szót ejtsünk.

„A kocsink, a házunk, a hajunk karbantartásával több időt töltünk, mint az elménkkel. Ő pedig megy, zakatol, mint egy mosógép és egy perpetuum mobile szerelemgyereke. És miközben egyre csak nő a szorongás- és stressz-szintünk, nem vagyunk jelen a saját életünkben, a saját testünkben, elmulasztjuk észrevenni a legfontosabb dolgokat.” DTK megtanult végre meditálni, elmeséli, hogyan:

Egy-két hét, és a leendő egyetemistáknak be kell adniuk jelentkezésüket, ha ősszel szeretnének továbbtanulni. Szerzőnk visszagondolt, hogyan élte meg a választás súlyát pár évvel ezelőtt, és megfogalmazta, hogyan viszonyul hozzá most, amikor már mesterszakra szeretne jelentkezni. A lényeg: ne féljetek, mert változtatni mindig lehet!

Szerzőnk külföldön él a családjával, és számára természetes, hogy az idegen nyelvi közegben is magyarul beszél a lányával. Sokan kritizálták ezért, mondván, a gyereke úgysem veszi majd hasznát a magyar nyelvnek, de ő nem hallgat a fanyalgókra, és most egy szociológus-nyelvész szakértő és sorstársak bevonásával feltérképezi, milyen előnyökkel is jár a kétnyelvűség.

Eszter felmenői közt híres építészeket találunk, és első körben ő is ezt a pályát választotta. De aztán hat gyermeke született, az első még egyetemista évei alatt, és a népes család miatt a karrierjét újra kellett terveznie, el kellett kanyarodnia attól a mintától, amit otthonról hozott (a szülei is építészek voltak, csak kevesebb gyerekkel). Elmúlt negyvenéves, amikor gyakorlatilag pályakezdőként kellett helytállnia a munkaerőpiacon. De szép, inspiráló sikertörténet az övé, kitalálta, miként ötvözheti mindazt, ami fontos számára az életben, és megtalálta a hivatását:

„Vajon miért van az, hogy az emberi szenvedést szeretjük kilóban mérni?” – teszi fel a kérdést Steiner Kristóf, mert az a tapasztalata, hogy még ebben is folyton egymásra licitálunk, ahelyett hogy megértéssel fordulnánk a másik búja-bánata felé.