Ma két hónapja, hogy missed ab-om (azaz megkésett vetélésem) volt. Szenvedem, gyászolom, feldolgozom. Ha úgy tetszik, semmi különös... A napokban többször is értetlenül reagáltak az ismerősök: „Jaj, de hát most már kibúsultad magad!” „Miért, hát én is túléltem!” Az jutott eszembe, hogy fontos volna beszélni erről az egészről. Hogy ne csak rémmeseként keringjen vagy érinthetetlen tabuként fészkelődjön be az emberek közé. Arra gondoltam, hogy pontokba szedve összegezném a tapasztalataimat, hátha van, akinek segít. És kíváncsi vagyok mások észrevételeire is!

Kedves Sorstársam!

1.

Nem tartozol magyarázattal azért, ha sírsz! A fájdalom, amit átélünk ilyenkor, az bizony tényleg nagyon kemény. Teljesen indokolt, hogy sírással oldod a fájdalmat, amit a baba elvesztése miatt érzel, és nem tartozol érte magyarázattal, nem kell kiérdemelned, hogy sírhass! Nekem nagyon sokat segít, ha sírok.

2.

Mindent lehet, de semmit nem kell! Nem kell megfelelned mások elvárásainak! Nem kell sürgetned a gyászodat! Nem kell feloldanod mások szemérmességét! Nem kell megkönnyítened másoknak a hozzád való viszonyulást! Épp elég nehéz neked magaddal. Nem kell beszélned! Nem kell erőltetned a társasági életet! Nem kell fegyelmezned magad! Nekem nem is megy.

3.

Nem biztos, hogy megtalálod a magyarázatot! Úgyis sokáig okokat fogsz keresni, emlékeket elemzel, terveket készítesz. Ez mind teljesen rendben van. Nekem most kezd kiüresedni ez a dolog. Van egy pont, ahol el kell fogadnom, hogy nincs befolyásom bizonyos dolgok fölött, viszont ha görcsösen próbálok hatást gyakorolni rájuk, úgy megfosztom magam a gyásztól, ami nélkül viszont nem tudok továbblépni.

4.

Egészség!!! Ha már meg tudod engedni magadnak, gondolj arra, milyen fontos, hogy a testvér, aki érkezik, egy szuperegészséges, jó állapotban lévő mamában tudjon megfoganni! Nem részletezem. Vitaminok, mozgás, táplálkozás... és idővel majd: öröm. Önbizalom. Ha gondod van, mondd el a dokinak! Ha úgy érzed, nem figyel rád eléggé, próbáld jelezni, hogy több odafigyelésre, megnyugtatásra, válaszra van szükséged. Ha ezután sem veszi komolyan a panaszaidat, ne félj váltani! Én bánom, hogy nem tettem meg.

5.

Búcsúzz el Tőle! Én egy nagyon kedves barátomra bíztam a baba ultrahang fotóit, betettem egy borítékba, és megkértem, hogy őrizze meg nekem, amíg vissza nem kérem. Mindenki máshogy gyászol, máshogy tud emlékezni és elköszönni. Azonban szerintem fontos gesztus valahogyan elbúcsúzni, mert egy kisember, a ti gyermeketek elment... és megérdemli a búcsút.

Kedves Hozzátartozók, Barátok, Ismerősök!

1.

Ne ítélkezz! Ez egy nagyon nagy kérés részemről, de azt hiszem, mindennek az esszenciája. Ha nem volt részed vetélésben, akkor azért, ha volt, akkor meg pláne. Ne ítélkezz afölött, aki sír, szomorú, esetleg lassabban dolgozza föl a bánatát, mint ahogy azt szerinted kellene. Ezzel ugyanis a legkevésbé sem segítesz annak, aki épp elszenvedi a veszteséget.

2.

Nem baj, ha nem tudsz okosat mondani! Az egyik ismerősöm leült mellém, megsimogatta a vállamat és annyit mondott: „Nem tudok mit mondani, nagyon sajnálom!” Én őszinte együttérzést véltem felfedezni a szavaiban, ami többet ért minden megnyugtatónak szánt okoskodásnál. Tudom, hogy ilyenkor nehéz mit mondani, és az ember szeretne segíteni, de néha az van, hogy nem lehet és nem is kell frappánsan reagálni.

3.

Fogadd el, kérlek: nem biztos, hogy tudsz segíteni! Néha még a férjem is tanácstalanul ül mellettem az ágyon, és a megértő simogatásain kívül semmit nem tud tenni azért, hogy könnyebb legyen nekem. Ez egy elég magányos küzdelem, és én nem várom el senkitől, hogy produktívan segítsen, talán nem is igazán lehet!

4.

Legyél őszinte! Ha nem tudod, mit tehetnél, mondd meg! Ha nem tudod, mit mondj, akkor mondd meg, hogy fogalmad sincs, mit mondj, de együtt érzel velem. Ha szeretnél velem beszélni, de nem tudod, hogy jól esne-e nekem, akkor mondd azt: szívesen beszélgetsz, de nem tudod, jót tenne-e nekem? Nekem például segít, ha ebben az esetben nem futunk köröket, én ugyanis jelen állapotomban nem vagyok képes kitalálni, hogy te hogyan csináld.

5.

Fogadd el a távolságot! Feldolgozni és megosztani egy vetélést, egy abortuszt pokoli nehéz. Ráadásul minden parttalan utána. Ha ilyenkor sokáig nem keres a barátnőd vagy az ismerősöd, akkor fogadd el, hogy az nem rólad szól! Nem vagy hibás érte, senki nem utál téged. Nehéz beszélni, nehéz visszatalálni a régi kerékvágásba.

Zsuzska

Zsuzska történetét ITT tudod elolvasni.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Lolostock