–

Nem vagyunk önző picsák

Mivel fel vagyok készülve a „minek akarsz te gyereket, ha ilyen önző vagy” – típusú kommentekre, előrebocsátanám: ha megadatik, hogy gyerekem legyen, imádni fogom. Nem olyan magasztos indokok miatt, miszerint összeköt minket a vér (még az sem biztos, hogy feltétlenül így lesz), és muszáj szeretni, hanem azért, mert hozzám tartozik majd, és aki hozzám tartozik, az megkapja minden odaadásom és lojalitásom. Szóval induljunk ki abból, hogy én, és mindkét barátnőm, akikkel az elmúlt napokban beszélgettem a szülés előtti legnagyobb paránkról, szeretjük a gyerekeket, vágyunk egyre vagy kettőre, és összességében teljesen rendben vagyunk érzelmileg, szóval nem vagyunk önző picsák.

De...

Létezik egy tény, ami egy ma anyává váló nő esetében nehezen hagyható figyelmen kívül: hogy egy XXI. századi, városban élő és dolgozó ember számára a szülővé válás sok szempontból nagy érvágásnak számít. Azért nem azt írom, hogy nő, hanem azt, hogy ember, mert így van ez a pasikkal is. Rengeteg olyan harmincas sráccal találkozom, aki nemrég lett apa, de még mindig olyan fejjel jár-kel, mintha szívlapáttal csapták volna tarkón, és nem csak a kialvatlanság miatt.

Egy pörgős életet élő, kulturálisan aktív, érdeklődő fiatalnak valóságos sokk, amikor a baba születése után kizárólag a kicsiről kezd szólni minden, merthogy addig csak róla szólt.

És ez nem önzés kérdése, hanem egyszerű tény. Ez így van. Gondolj bele: míg el nem érkezik a családalapítás ideje, a csapból is az folyik, hogy valósítsd meg önmagad, ismerd meg önmagad, kerülj minél közelebb önmagadhoz – majd amikor ott állsz hatalmas pocakkal… vagy akár csak beszélgetni kezdtek a pároddal a babavállalásról, hirtelen mindenki elvárja, hogy változz önfeláldozó, szelíd anyukává, aki pár évre önként és dalolva lemond mindenről, ami addig meghatározta.

Csoda-e, hogy halálosan be vagyunk tojva?

„Ha mindig csak megértek, hol maradok én?”

A fönti Szabó Lőrinc-sor nagyon sokszor eszembe szokott jutni különféle helyzetekben, de soha olyan gyakran, mint az anyaság kapcsán. Ennek az lehet az egyik oka, hogy valószínűleg az extrovertált anyukáknak se könnyű minden percüket a gyerek igényeinek alárendelni, a hozzánk hasonló introvertáltak számára viszont kész rémálom. Hogy világos legyen: az introvertált embernek – persze mindenkinek, csak neki hangsúlyosabban – időről időre szüksége van némi egyedüllétre, hogy életben maradjon.

Ez nem úri hóbort, hanem létszükséglet, én kaptam már sokkot attól, hogy heteken át szünet nélkül emberek között voltam, és az idegrendszerem nem bírta az állandó készenlétet.

Ha pedig belegondolok, hogy egy kisbabának francot se számít, hogy én épp a sarokban zokogok a szellemi kimerültségtől… hát, nem éppen rózsás a kép.

Biztosan van megoldás

Persze nem hiszem, hogy a helyzet megoldhatatlan, és szerencsére egyre több olyan fiatal családot látok, ahol az apukák keményen kiveszik a részüket a teendőkből, mert imádják a társukat, és felfogják, hogy néha neki is kell egy kis idő, amikor a nyálát csorgatva maga elé bambulhat vagy beszélgethet egy órát a barátnőivel. Természetesen azt is tudom, hogy egy gyerek csodálatos dolog, sokszorosan kárpótol minden fáradtságért... és az idegsokkos pillanatokért is, de ettől még van bennem, bennünk félelem.

Talán leginkább attól, hogy egy kisbabával elvész az életükből a spontaneitás, vagyis ahhoz, hogy valamelyest meg tudjuk tartani önmagunkat, sok szervezés és állandó készenlét szükséges, ami – valljuk be – elég ijesztő.

Viszont az eddigi megfigyeléseim alapján mélységesen hiszem és vallom, hogy bele kell fektetni az energiát, mert egy gyerek számára nincs megfelelőbb minta a hiteles szülőnél, hiteles pedig csak akkor lehetek, ha az anyaság nem csinál belőlem egy totálisan másik embert – mármint nyilván azt csinál, de valahol a mélyben ott kell lennie az „eredetinek" is.

Hogy később, amikor majd kérdései lesznek, ne egy elgyötört, önkéntes rabszolga válaszoljon rájuk, hanem egy teljes ember, akire fel lehet nézni, akitől érdemes tanulni. Aki igenis: egészségesen önző maradt.

Kalapos Éva Veronika

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/