-

Amióta elkezdtem az életmódváltást, nem telt el egyetlen nap sem, hogy valaki ne dörgölte volna az orrom alá: áhh, úgyis feladod, mert nem tudsz ezekről a kajákról lemondani... Vagy ne küldtek volna süteményes fotót, esetleg ne hívtak volna fel, hogy: na, gyere, üljünk be egy vacsira valahová! Nem is beszélve igen kedves, még jobban aranyos, egyetlen hímnemű kollégámról, bizonyos Gáspárról, aki minden munkanapon ünnepélyesen bejelenti, hogy ő bizony tudja, két hét múlva már megint vele fogok egy nagy tál szaftos valamit burkolni a kantinban.

Nekik bizony fogalmuk sincs, kivel állnak szemben. Pontosabban azt a Szentesit még ők sem ismerik (nekem is csak nem olyan régóta van hozzá szerencsém), aki képes legyőzni önmagát. És ha én egyszer a fejembe veszek valamit, attól engem senki nem tántoríthat el!

Az edzések másfél hete kezdődtek úgy, hogy gyakorlatilag az edzésformák nagy részét ki kellett dobnunk az ablakon a speciális helyzetem miatt. Azóta nyomjuk a Libertados lányokkal a spinracinget, amit számomra is meglepő módon kiváltképp imádok, és úgy futottunk neki, hogy velem elnézőek lesznek, mert a bringán való felállás és tekerés nem megy. Sehogy sem. Csak ülve. Mármint a tekerés. A bal csípőmben volt ugyanis a tumor, és az ott bizony szétbarmolt néhány ideget. Nem tudni pontosan mit, mennyit és mekkora mértékben, de Puskás Réka reumatológus ukázba adta, hogy csak annyira terheljük, amennyire a lábam engedi magát.

Mondom még egyszer, másfél hete teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy álló pozícióban lenyomjam a pedált a bal lábammal. Erre ma mi történik? Elindulok. És tekerek... állva. De úgy, mint az állat.

Hát, bakker! Ez nagyon komoly érzés volt, kábé, mintha Brad Pitt elkérte volna a számom. (Na jó nem, akkor valószínűleg elájultam volna.)

Mindenki parázik a spinracingtől, de nem attól kell parázni, hanem az olyan edzőtől, aki halálosan cuki és aranyos veled egészen addig, amíg el nem kezdődik az edzés. Nem akarok ujjal mutogatni, de Gina, aki a Libertad alapítója (és nem mellesleg a kollégám) a megtévesztés mestere. Több mint egy éve találkozunk heti rendszerességgel, és egy aranyos, mosolygós, jó fej, angyali teremtésnek ismertem meg. Na, ebből semmi nem igaz. Vagyis jelentősen átlényegül, ha a gyanútlan életmódváltó belép az edzőterembe, ahol Gina órát tart. A mein führer-i mentalitás kisjóskapista hozzá képest, és még a pulzusom is vigyázzban áll, amikor rám néz, pedig én nem vagyok egy ijedős fajta.

Ami különösen klassz dolog az egészben, hogy bömbölteti a rock&roll-t, mi meg tekerünk, mint állat és EZZEL a számmal vezeti le az edzést (hogy tudjunk neki mit énekelni, amikor öltözünk).

Áhh, a fenébe, én akkor is imádom ezt az egészet!

Szentesi Éva

Prónay-Zakar Gina: Évi azzal hívott fel, hogy a Start 90 programos edzései mellett szeretne otthon is minden nap szobabringázni. Az ötlet vonzónak tűnhet, és első hallásra talán az olvasó is azt gondolja, hogy minél több edzést tol valaki, annál gyorsabb lesz a folyamat. Nem árt azonban ilyenkor is körültekintőnek lenni. Ha valaki régóta nem sportolt, akkor figyelnie kell a fokozatosságra, inkább kevesebb edzésszámról és intenzitásról induljunk. Az első hetekben bőven elég szokott lenni a heti három alacsony-közepes intenzitású edzés.

A másik, ami miatt azt kértem Évitől, hogy elégedjen meg az itteni edzésekkel egyelőre, és ne bringázzon még ezen felül otthon, az az egyoldalú terhelés elkerülése. A csípőízület gömbízület, vagyis a lábunkat mindenféle irányba tudjuk vele mozgatni, előre, hátra, oldalra, tudunk vele lábat emelni, keresztezni, forgatni, stb. Akkor teszünk jót a csípőnkkel, ha ezt a képességét ki is használjuk, vagyis arra törekszünk, hogy a mozgásprogramunk minél változatosabb legyen ilyen szempontból is. Hiszen a hétköznapokban leginkább ülünk vagy sétálunk, lépcsőzünk, vagyis a lábunk főleg előre-hátra mozog. A heti három spinracing remek, viszont a lábunk közben megint csak merre mozog? Úgy van, előre és hátra. Vagyis ha Évi még otthon is csak szobabringázna, akkor már tényleg csak ebbe az irányba terhelne, és akkor hol marad az oldalirány, a forgások, stb. Ezért ettől a héttől Puskás Réka doktornő szakmai instrukcióit szem előtt tartva Évi elkezdi a rendszeres Pilatest Kántor Vica edzővel, ahol egyebek mellett az oldalláb-szériák fogják támogatni a kiegyensúlyozott terhelést, és találkozik Szilágyi Enikő gyógytornász, kineziotape-terapeuta kolléganőnkkel is, aki pedig a törzsizomzat, valamint a sugárkezelések miatt roncsolódott csípő környéki izmok célzott erősítését kezdi meg, illetve az izmok erősítése mellett az izmokat körülvevő kötőszöveti réteg (faszcia) lazítása, nyújtása is része lesz ezeknek a tréningeknek.  Velem pedig felsőtestre fog „gyúrni”, és így valóban a teljes testet átmozgatjuk hétről hétre.

Szénhidrátok-fehérjék-zsírok - miből mennyit ehetek? Bodon Judit, a NoSalty dietetikusa ezen a héten a szénhidrátok/zsírok/fehérjékről mesél hasznosakat, KATT IDE és olvasd el odaát!

A cikkben szereplő képek a szerző tulajdonában vannak.