Biológiai vs. lelki meddőség

Nehéz eldönteni, hogy az úgynevezett biológiai meddőséggel (amikor bizonyítottan szervi eltérés az oka a gyermektelenségnek),  vagy a pszichés meddőséggel (nincs kimutatható szervi ok) nehezebb megküzdeni az érintett pároknak. Fontos, hogy utóbbi esetén az okok mindig egyediek, nem lehet, nem szabad általánosítani.  Nehéz a konkrétumot megtalálni. Túl nagy a stressz? Párkapcsolati krízis, vagy épp hangulatzavar áll a háttérben? Esetleg az anyaságtól való tudatalatti félelem? Ahány meddőségi eset, annyiféle történés lehet a kiváltó ok.

Elsősorban a „nők problémája”

Jellemző, hogy ha nem fogan meg a baba, akkor a nők keresik fel az orvosukat, sokszor egyedül. Gyakran bűntudatuk van a sikertelen próbálkozások miatt. Kapcsolati szinten akkor erősödik fel igazán a probléma, amikor a vizsgálatok során kiderül, hogy a nőnek nincs szervi baja, és a férfi partnerre terelődik a figyelem. Azt tapasztalom, hogy  nagyon sok nő rendkívüli módon szorong emiatt. „Hogyan hozakodjak elő a dologgal? Mit fog szólni? Lehet, hogy el sem jön majd…" Szintén gyakori jelenség a férfiak körében, hogy amikor szóba kerül a meddőség, akkor úgy érzik, hogy azzal a saját férfiasságuk forog kockán. Sajnos sok a téves információ a téma körül, és még több a tabu. Még a párok tagjai között is előfordul, hogy jó ideig nem beszélnek róla.

Véd- és dacszövetségből háború

Az esetek jelentős részében a vizsgálatok után kiderül, hogy a spontán teherbeesésnek nincs akadálya. De a párkapcsolatot egyre inkább megviseli a remény és reménytelenség váltakozásával átélt próbálkozások sorozata. Első nekifutásra hiába tűnik könnyűnek a kitartás, a véd- és dacszövetség a bajban, és a „majd mi ketten megoldjuk, ne mondjuk el senkinek!” Az idő múlásával párhuzamosan tűnik el a varázs, nő a feszültség a hétköznapokban és az intim együttlétekben is. A sikertelenség ténye rövid idő alatt párkapcsolati krízissé fajulhat. Nemritkán az is előfordulhat, hogy a pár pszichés állapota akadályozza a fogantatást.

Közös a baj

Az egyik legnehezebb helyzet a párok számára: leküzdeni azt a hozzáállást, hogy az egyikükkel baj van. Ha egy pár kapcsolati nehézségekkel küzd, akkor rendszerben, közösségben kell gondolkodniuk, amelybe mindketten beletartoznak, ahol hatnak egymásra, így a gondjaik is közösek. El kell fogadniuk, hogy a fennálló helyzetet is közösen teremtették. Alapos önvizsgálattal – adott esetben szakember segítségével – szembe lehet nézni azzal, hogy mi vezetett oda, ahol pillanatnyilag tartanak. A pár egyik vagy másik tagja gyakran apró-cseprő ügyekre vetíti ki a feszültséget, ingerült lesz, elégedetlen sok mindennel, legfőképpen a másikkal. Valójában azonban arról van szó, hogy a sikertelenséggel, a teherbe esés elmaradásával együtt járó belső feszültséget vezeti le így, ami nagyon rossz hatással van a párkapcsolatra.

Hat konkrét tanács meddőséggel küzdő pároknak:

1. Csökkentsd az elvárásaidat! A kapcsolati problémák terápiájának nagyon fontos része: a partnerrel szemben támasztott – néha irreális – elvárások csökkentése. „Te mindent tegyél meg értem! Viselkedj tökéletesen, érezz rá az én hangulatomra! Találd ki mit akarok!” Ehelyett igyekezz konkrétan megfogalmazni azt, hogy mit szeretnél a másiktól ebben a helyzetben – persze figyelembe véve az ő érzelmi intelligenciáját, pszichés terhelhetőségét.

2. Készülj fel a kérdésekre! Nemcsak a partneredre vonatkozik az elvárások csökkentése, hanem például a családtagokra is. Ne várd tőlük, hogy mindig azt mondják, amit az aktuális hangulatod kívánna! Ha tudod, hogy érzékenyen reagálsz mások érdeklődésére, akkor találj ki kész válaszokat! Egy példa: „Majd elmondom, ha már tudunk valami biztosat. Most nem szeretnék erről beszélni...”

3. Beszélgess róla! Igyekezz megtalálni azt a személyt, akivel megbeszélheted a problémádat, szavakba öntheted csalódottságodat. Erre nem mindig a párod a legalkalmasabb. Nem érdemes további  panaszkodással nehezíteni az egyébként is feszültséggel terhelt kapcsolatot.

4. Tanuld meg kezelni a stresszt! Keress hozzád illő technikát! Bármi segíthet, legyen az intenzív sport, tánc, relaxáció, jóga, meditáció, forró fürdők, stb.

5. Maradj aktív! Nagyon sok pár visszahúzódóvá válik a kritikus időszakban, kerülik a barátok társaságát, nehezebben osztoznak mások örömeiben, esetleg egyáltalán nem szeretnének erről a kérdésről beszélgetni. Az önként vállalt „páros magány” a kapcsolat szempontjából sem hasznos. Fontosak a külső ingerek, az elveszett pozitív élmények pótlása, a közösség támogató ereje. Próbáljatok meg az életetekben jelen lévő pozitív jelenségekre koncentrálni, észrevenni azokat!

6. Lásd meg a lehetőséget a krízisben! A meddőség által okozott válsághelyzet alkalmat teremthet arra, hogy életetek nagy fordulópontján közösen oldjátok meg a gondjaitokat! Akár önállóan, akár segítséggel. Ennek hatására azt is megtapasztalhatjátok, hogy nő az egymás iránt érzett tisztelet és megértés, a kapcsolatotok elmélyül – méghozzá olyan szintre, amit korábban nem is gondoltatok volna!

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus

ITT olvashatod el Szalánczi Kriszta korábbi, meddőségről szóló cikkét. ITT pedig a bevezetőben említett olvasói írást.

KIemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/marc-a-sporys