Ringo és a kutyarandi - no meg 9+1 tanulság
Bizakodásra adott okot, hogy a nagy találkozás előtti utolsó tréningen Ringo kiválóan viselkedett. Leszámítva azt a pár percnyi elgyengülést, amikor a szomszéd ifjú, és meglehetősen nagypofájú rotweilere dumapárbajra hívta őt a kerítés mögül. Viccesnek csöppet sem mondható, ámde felejthetetlen közös nagyjelenetünk a következőképpen játszódott le.
A lemenő nap langyos fényében föl-alá járkáltunk az utcánkban, miközben a tikkadtan legelésző szöcskenyájak zaját csak néha törte meg egy-egy mellettünk lassító, majd az obligát jajdenagyazakutya megjegyzést követően tovasuhanó autó hangja... áh, francba a csendélettel... Nem szépítem: Ringo öt percig próbált úgy tenni, mintha nem hallaná a másik kutya kihívó acsarkodását a kerítés mögül, majd öt perc tíz másodperc múlva úgy döntött, odamegy... a póráz végét tartó bal kezemmel együtt. Szerencsére addigra már birtokában voltam a megfelelő módban (tehát nem kérdezve, hanem kijelentve) és hangsúllyal kiejtett NEM-nek, így verbálisan mindenképp sikerült helyre tennem. A gyakorlati ügyet pedig Viki, a tréner hathatós közreműködésével hajtottam végre. Értsd: Viki lerángatta Ringót a kerítésről, én pedig néztem.
Na, de ezt a kis intermezzót leszámítva jól mentek a dolgaink. Ringo és Mangó együtt sétáltak, mint két jóbarát. Ringo már egyáltalán nem akarta megenni Mangót, amit a retriever azzal jutalmazott, hogy hagyta, hadd szaglássza az az óriás a teste elejét... és végét. Nagy reményekkel indultunk neki a szombat reggelnek, amikor is Sacival ÉS Mangóval volt randevúnk. Igen, két csajjal egyszerre. Probléma? Nincs? Na, azért!
Olyan helyre vittük őket, ahol szabadon lehet rohangálni, nincsenek kocsik, hadd tobzódjanak a gyerekek. Sacit gyerekkora óta ismerjük, gazdái, Erika és Zoli igazi kutyás emberek, annak idején gyakran vigyáztak a mi kis lovunkra, amikor elutaztunk. Aztán ez is abbamaradt. Sajnos. Szóval Ringo legalább két éve nem találkozott Saroltával, az alfanővel, aki noha harmad (negyed?) akkora, mint a mi dogunk, de mindig kőkeményen leoltja az óriást, ha az nem jól fordul oda hozzá. Kíváncsiak voltunk, mi lesz most, két év, és az újraszocializáló gyorstalpaló elteltével.
Nos, a két kutya ott folytatta, ahol régen abbahagyták. Ringo megérkezett, Saci rávakkantott, Ringo behúzta fülét-farkát, jelezve, hogy oké, havernő, emlékszem rád, jó leszek, csak hagyj játszani, és aztán futkároztak. Kisvártatva megérkezett Mangó. Ekkor Ringót Viki kérésére visszaraktam egy picit a pórázra, hogy úgy járjuk először körül a vadkacsavadászt, szokjuk a jelenlétét, szaglásszuk meg. (Jól van, jól van, kezdek átmenni kismamába ezzel a hülye többes szám első személlyel, tudom... bocs.) Miután ez megvolt, levettem róla a pórázt, és megpróbáltam úgy tenni, mintha magabiztos lennék és cseppet sem izgulnék, hogy vajon most mi lesz.
Kéremszépen, semmi nem volt! Közös sétálgatás volt, némi ugrándozás, szagolgatás, jövés-menés. Senki sem harapott ki egy darabot a másikból, senki sem acsarkodott, senkire sem kellett rákiabálni. Sétáltunk egy jót, mint valami jól szocializált kutya és az ő nem kevésbé jól szocializált gazdája. Viki pedig, láthatóan örülve a sikernek azt javasolta, ültessük le egymás mellé a három gráciát, és örökítsük meg ezt az ünnepélyes pillanatot az utókornak. Íme.
Tudom, hogy ezzel még nincs vége, nem szabad, hogy vége legyen Ringo tréningjének. Gyakorolnom kell vele, amikor csak tudok, lehetőleg nap mint nap. Következetesen és határozottan. És amikor csak lehet, kutyatársaságba viszem. És még valamit megbeszéltünk Vikivel, ami legalább annyira fontos, mint az ambícióink: figyelnünk kell Ringóra. Nem fiatal kutya már. Hatéves lesz, ami az olyan óriásoknál mint ő, bizony már éltes kornak számít. Ha minél több időt szeretnénk vele eltölteni örömben, szeretetben és boldogságban, akkor bizony nem szabad túl sok stressznek kitenni őt. Nem szabad túlságosan sokat várnunk tőle. Mérlegelnünk kell, hogy meddig megyünk el vele, és mi az a pont, amikor azt mondjuk: édes öregem, eddig, ne tovább! Emlékezz arra, amit mostanáig megtanultál, és maradj ilyen, amilyen vagy. Lehetőleg még jó sokáig...
A végére Viki segítségével összeszedtünk 9+1 tanulságot. Szerintem minden kutyásnak fontos:
1.
Nincs olyan kutya, aki embernek képzeli magát. Még Ringo sem... minden látszat ellenére. A kutya tökéletesen ismeri az emberi viselkedést - főként a gazdájáét -, ami félreérthető lehet. Egyénisége van (hajjaj!), de attól még a kutya az kutya.
2.
Ha egy kutya kizárólag emberekkel él napi kapcsolatban, és senki nem tanítja meg, hogyan játsszon kutyákkal, az boldogtalan és frusztrált lesz. És ha végre „kutyához jut”, nem biztos, hogy jól reagál.
3.
A legjobb szocializáció az, amit kölyökkorban kezdenek, jól kommunikáló felnőtt kutyák segítségével. Minél változatosabb méretben és nemben. Így lehet a legtöbbet tanulni.
4.
Nincs 100 százalékban menthetetlen kutya. Minden állapot javítható, csak idő és munka kérdése. De minden esetben mérlegelni kell, hogy megéri-e. Mert a képzés stresszel jár, és egy idős kutyának többet árthatunk vele, mint amennyit használunk.
5.
Ha egy gigantikus kutyának… khm… kisméretű, alacsony gazdája van, aki fizikailag nehezebben kontrollálja az állatot, az plusz munkát jelent. Megoldhatatlan szitu nincs, csak nehezen megoldható. A miénk ilyen (volt).
6.
Egy jó tréner mindig azzal indít, hogy alaposan kikérdezi a gazdit az előzményekről, a korábbi tapasztalatokról. A páros (ember és állat) történetéről mindent tudnia kell ahhoz, hogy megkeresse a megfelelő módszert, ami valóban jó. A cél az, hogy mindketten; gazda és kutya fejlődjenek. A gazda nélkül nincs sikeres tréning. Nálunk a méretkülönbség és Ringo rossz szocializációja jelentette az igazi kihívást. Az a fontos, hogy az irányítást az ember vegye a kezébe, és hatékonyan rávezesse a kutyát a jóra, majd engedje jól dönteni.
7.
Ha egy kutya fiatalkori szocializációja rossz, vagy esetleg a tanultakat elfelejti, az sajnos frusztrációhoz vezet. Ilyenkor a kutyatársaság stresszel jár, mert nem tanult meg jól kommunikálni a többiekkel. Ha nem tölt elég időt megfelelő kutyatársaságban, illetve el van zárva más kutyáktól, akkor csak nő és nő a frusztrációja. Abban az esetben, ha újra kutyák közé kerül, az izgalom és a hirtelen túl közeli kapcsolat a frászt hozza rá, amiből többnyire agresszió születik.
8.
Nem kell megijedni, ha az első próbálkozások alkalmával a kutya agresszíven reagál a más kutyákkal való találkozásra. Egy rosszul szocializált, rosszul kommunikáló kutyánál ez benne van a pakliban. Az a fontos, hogy ne csapjon át acsarkodásba a találkozás, és ne „haraggal" váljanak el egymástól, mert az legközelebb is előjön. Ha nem tudod átvenni az irányítást, keress fel egy kutyatrénert!
9.
Ha nem gyakoroltok, akkor a kutya szociális készségei kopnak. Minden kutya el tud szokni az alkalmazkodástól. Fontos, hogy a kutyádat változatos kutyatársaságba vidd, hogy olyanokkal gyakorolhassa a kommunikációt, amelyekkel szívesen tölti el az időt, így a találkozás sikerélményt jelent számára.
+1
Eredetileg kilenc tanulságot írtunk össze az elmúlt hetek kutyatréningje során. De a cikk írása közben érkezett a hír, hogy barátom és kolléganőm, Prónay-Zakar Gina Polka kutyája nem élte túl küzdelmét a későn diagnosztizált cukorbetegséggel. Polka kedd délután meghalt. Az ő történetét hamarosan megosztja majd veletek Gina. Nekem viszont a szomorú hír hallatán eszembe jutott a legfontosabb tanulság mind közül:
Vigyázz rá! Figyelj oda a jelekre! Szeresd! Addig, amíg lehet.
D. Tóth Kriszta
-
Ringo újraszocializálásában Orosz Viktória, a Fressnapf kutyatrénere segít nekünk. A tréningről szóló cikksorozat első két részét ITT és ITT olvashatod.
