Vajon fiúnak vagy lánynak jobb lenni? Ha születésemkor lett volna választásom, én most fiú lennék. Nem mintha akkor tudtam volna, hogy mi a különbség. Pedig milyen vicces lett volna, ha a két lábam közé kapom a köldökzsinórt, és az ultrahangfelvételen kisfiúnak látszom. Úgy anyáék szép kékre festették volna a szobámat, a rokonságnak kiadták volna parancsba, hogy a gyereknek verdás könyv kell, meg focilabda. Helyette tömény rózsaszínt, szoknyácskát és hercegnőket kaptam. Látjátok, mekkora különbségek mutatkoznak meg már gügyögő babakorban is?

Jó, akkor most tegye föl magának mindenki a kérdést: tényleg annyira rossz lánynak lenni? Persze hogy nem. De már az őskortól kezdve bevésődött az emberekbe egyfajta hierarchiatudat. Kit is teremtett hamarabb Isten? Na, kit? Erről beszélek.

Mennyire király lett volna az óvodában, ha én húzom meg a szép lányok haját és nem elszenvedője vagyok ennek. Később, ha én stírölöm a csajokat, felnőttként meg, ha lánykéréskor nem én bőgöm el magam, hanem én ríkatok meg valakit.

Nos, igen, az úgynevezett erősebbik nem képviselője szinte bármit megtehet, nem kell, hogy ezért szégyenkezzen;

lehetsz tahó, agyontetkóztathatod magad, beszélhetsz csúnyán, kivonhatod magad a házimunkából, mindezt azért, mert férfi vagy, „ez csak természetes” és pont.

Ha már hierarchia, a vasárnapi ebédnél ki ül az asztalfőn? Persze, a családfő, tehát apa, aki valamikor réges-régen kisfiúnak született. Ő az, aki megmondja nekem, a szende kislánynak, hogy „akkor te most nem mész el bulizni, mert sokahülyeilyenkorszombatonként, sötétaliget, hanemvigyázolmegerőszakolnak” és társaik. Valószínűleg igaza van, és köszi, apa, hogy ilyen felelősségteljes vagy és figyelsz rám. De akkor is sokkal egyszerűbb lenne fiúként. Ez van.

És a biológiai buktatókról még nem esett szó. Kicsi gyerekként nem számít, milyen nemű vagy, így se, úgy se érted meg, hogy most mi az, ami „megjött”, hová tűnik egyik pillanatról a másikra anyu jókedve, és honnan jön a váratlan hiszti, na meg ki az a bestia, aki alhasi görcsökre panaszkodik. Ha a női nemet képviseled, te is megtapasztalod pubertáskorban ezt a csodálatos szenvedést, később pedig életet adsz pár gyereknek. Kissrácként esetleg biológiaórán lesz erről bármi fogalmad, valamint felnőtt gentlemanként is teljesen mást jelent majd számodra a havibaj. Hogyne, ebben a hónapban is be kell fizetni az internet díját meg a többi csekket… Merthogy te vagy a kenyérkereső, a nő meg maradjon otthon, főzzön, mosson, vacsorával várjon haza, neveljen gyereket, mert ez a dolga.

Emberek, ez itt nem a középkor! Mégis, még mindig elnyomja a társadalom a nőket, és nem is kicsit. Tehetünk bármit, egyhamar nem érünk fel a sportkocsikkal száguldozó, pénzes urak mellé. Pedig nekik is érdemes lenne visszatekinteniük, hogy ugyan ki is nevelte fel őket. Jé, egy nőnemű lény!

Arról nem is beszélve, hogy sosincs semmi, amit felvehetnék, máskor meg azt a sok semmit nem tudom hol tárolni. Gondolom (én naiv), fiúként nem lenne ilyen gondom. Felkapnék valamit, oszt’ jó’ van. Na

nem mintha a fiúk órákat bíbelődnének a tükör előtt, csak azért, hogy kinézzenek valahogy. Nem akarnak senkinek sem megfelelni. Milyen jó hozzáállás.

Ladies! Követendő példa, hogy a szanaszétphotoshoppolt címlaplányokra rá sem kell hederíteni. No, lám, a férfiak még okosak is!

Sok, és még annál is több a sztereotípia és a skatulyázás, ami miatt egyszerűen sokkal nagyszerűbb dolog FÉRFIÚNAK születni. All in all, kislányként a rózsaszínt szereted, majd azt a rózsaszín pólós fiút… vagy a másikat. Igazából te sem tudod. Kisfiúként a kéket, utána meg a kék szemű lányokat. De akkor most ti, férfiak, miért szerettek minket, nőket, ha ennyire elviselhetetlenek/hisztisek/kiszámíthatatlanok vagyunk? Ezek szerint mégsem vagytok akkora lángelmék, mint amekkorának hiszitek magatokat?

Lehet, hogy mégis jobb nőnek lenni?

Állj!

Rosszul kezdtük. Egyáltalán: lenni vagy nem lenni?

Deli Csenge

Csenge anyák napi pályázatunkon díjazott írását ITT olvashatod el.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Elovich