-

 Tűzoltó leszek s katona

Az új évezredben élni annyit jelent, mint szabadabbnak, mobilabbnak, technológiailag fejlettebbnek lenni. Például több esélyünk van arra, hogy űrhajósok legyünk, mint szüleinknek volt, és ez mindhárom előbbi kategóriát igazolja. És a lábunk sincs már annyira földbe gyökerezve: anyagi lehetőségeinktől és személyes ambícióinktól, vágyainktól függően ugyanis élhetünk akár Nepálban is.

Ami pedig a hivatást illeti, ha én fodrász akarok lenni, nem kell, hogy érdekeljen, hogy anyu vagy apu ügyvéd volt-e, mert szerencsére sokkal nagyobb tere van az önmegvalósításnak, mint korábban volt.

Avagy: „Valósítsd meg álmaidat!” – ez folyik a csapból is. Számtalan döntési lehetőségünk van azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjünk az életünkkel. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne még mindig nagy szerepe a szociokulturális közegnek, de tény, hogy könnyebben válthatjuk valóra álmainkat, mint az előttünk lévők.

Mindenhol ott vagyunk

Persze lehet, és olykor-olykor talán érdemes is keserédes nosztalgiával visszaemlékezni arra, hogyan festett a világ közösségi média nélkül, és milyen volt, amikor egy péntek esti sörözés a haverokkal nem azt jelentette, hogy egy asztalnál nyomkodjuk a telefonunkat, de az okoseszközök és a technológiai bumm igenis az emberiség hasznára válik. Csak persze tudatosabban kell ezt is használni. Egyértelmű előny, hogy ha csak virtuálisan is, de képesek vagyunk arra, hogy mindenhol ott legyünk. Sokkal nagyobb részét látjuk a világnak, mint azt valaha is gondoltuk volna. Ez nemcsak menő, de nagyon-nagyon hasznos is.

„Rakd le azt a kisautót! Ha állandóan játszol, sosem lesz belőled sikeres felnőtt!”

Jön az egyik negatívum, ami stabil alapja annak a fogalomnak, amit modern világ alatt értünk. Mert épp az előbb említett önállóság és személyi szabadság miatt sokkal nagyobb a puttony, amit cipelünk. És elég nehéz is…

Rengeteg jelentős döntést kell hozni napról napra, és nem lehet azzal védekezni, hogy „éretlen vagyok még ehhez”.

Mert kevésbé tudja még feltétlenül minden 18 éves, hogy mit akar kezdeni az életével, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy kudarcos lesz a jövője. Jelentős tehát a leterheltség, és elképesztő nyomást jelent mindaz az elváráshalmaz is, amit ránk rak a környezetünk. És igen, ha nem is tudatosan, de a környezetünk rakja ránk: a tanítónéni, a tanárnő, az igazgató meg az egyetemi professzor, a nyári munkán a főnök, a nyelvvizsga ellenőr, az érettségi külsős felügyelője, a vezetőoktató, és persze a család.

Mintha az olimpián indulnánk minden nap, fő szlogen a „gyorsabban, magasabbra, erősebben”. És nincs hibázási lehetőség, mert ha csak egy pillanatra is kiesel a versenyből, akkor kapod a pecsétet, egyenesen a homlokod közepére – gyenge vagy, nem bírod a kiképzést, avagy „hogy lesz így belőled sikeres felnőtt?” Nehéz így végigcsinálni a gyerekkort, még akkor is, ha ez akkor és ott nem feltétlenül tűnik fel. Talán épp ez az, amit látnak a szülők, és emiatt hangozhat el a kulcsmondat is: „Nem lennék most fiatal, az egyszer biztos.”

A vonat nem vár

„Tegnapra is késő!” – kiakaszt ez a mondat, de jól bizonyítja, hogy a XXI. század nem a megfontoltságáról és türelméről híres. Sem arról, hogy megértő vagy emberi lenne. Nem az, és kár is ezt az illúziót fenntartani. Rögtön kiprésel belőled mindent, használni, de főképp kihasználni akar. Hogy aztán amikor kifacsart, úgy dobjon ki, ahogy nem szégyelli. De ahhoz, hogy használni tudjon, fel kell magad ajánlani, magyarul meg kell mutatni, hogy mit tudsz. „El kell tudni adni magad” – ez a kliségyűjtemény következő darabja. Bizony, az elefántcsont tornyukba visszahúzódó, és onnan az utókornak dolgozó zsenik ideje lejárt, mint ahogy a nyugdíjas munkahelyeké is.

Versenyben kell lenni, és pörgés van, szédülésig. Szó szerint.

Azért köszönjük, jól vagyunk!

Mindent összevetve úgy gondolom, köszönöm, jól vagyok. Mindenki nevében persze nem beszélhetek, de azt kell mondjam: egy szabadabb világban nőttem fel, ami bár válságot válságra halmoz, mégis nagyobb terem van a cselekvésre, legyen az tiltakozás vagy támogatás, mint a szüleimnek volt. Ez a szabadságérzet pedig képes arra, hogy egy sikeres jövőt alapozzon meg. Generációm életvitelének alapja talán éppen ez: kevésbé engedjük, hogy beleavatkozzanak az életünkbe. És én is ezt teszem. Nem engedem a külső ráhatást, mert kényelmetlenül érzem magam, ha nem én irányítom a saját életem. Ezért többször is hibázom, de éppen ezért érzem magam jól a bőrömben.

 Barna Péter

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/mimagephotography